Kinek mi jut eszébe a Müpáról? Erre a kérdésre adnak választ a Müpában megfordult világsztárok az alábbi videóban.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója:

„Cinque... dieci...venti... trenta..."

Figaro számolva indítja a legbonyolultabb Mozart-operát, amely annyira szövevényes, amennyire egy művészeti palota tevékenysége sokszínű. A Müpa eltervezése, felépítése és működése kihívás volt mindenkinek - a legnagyobb riválist bizonyára a legnagyobb intézmény, az Opera kapta benne. Mégsem az lett, inkább partner. Modern, gyors és mutatós kulturális cég, amely több fokozattal feljebb kapcsolta a budapesti zenei élet sebességét. Ugyanakkor társ is lett: nem egy esetben együtt voltunk erősek, és nem egyszer jó volt az operaműfaj előadóinak is a pompás koncertteremben fellépniük.

A Művészetek Palotája nekünk elegáns kihívó; jó egymás mozgását figyelni, és fontos pillanatokban összekapcsolódni. Társ, sőt inkább hihetetlenül gyorsan növekvő „öcs" - így most a patinás „báty" üdvözli a tizedik születésnapot. Öt... tíz... (majd) húsz... harminc... Gyorsan szállnak az évtizedek.

Minden jót Neked, Müpa!

Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója:

A lakótárs üdvözlete

Sokszor azt érzem, hogy a Művészetek Palotájától még mindig egy feljavított Zeneakadémiát várnak, pedig ez teljesen másról szól. Ha már egyszer évtizedeket vártunk erre a teremre, meg kell tanulnunk becsülni. Senki és semmi sem tökéletes, de azt tudnunk kell, hogy bizonyos vállalkozásoknak a Zeneakadémia nem felelt meg; hogy két példát említsek, már Ravel Daphnis és Chloéjával vagy Sosztakovics Ötödik szimfóniájával is gondjaink voltak a Zeneakadémia nagytermében. Ez az épület, ez a terem viszont az ilyen művekre, produkciókra minden szempontból megfelel.

A kölcsönös segítőkészség talán nem meglepő egy rezidens intézmény esetében, de mindenképp kiemelendő, ahogyan a Művészetek Palotája viszonyul a Nemzeti Filharmonikusokhoz és a Nemzeti Énekkarhoz. A M üpa hathatós közreműködése nélkül nem tudnám például a Strauss-sorozatunkat olyan színvonalon megvalósítani, mint amilyent ezek a művek megkívánnak.

Máig a legnagyobb élményem a nem hivatalos nyitókoncert volt, amikor 2005. január elején Mozart-estet adtunk. Azóta tudom, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kiváló koncerthelyszín. A többi pedig rajtunk múlik és a közönségen.

Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója:

„Szinergikus kultúraközvetítés"

Tíz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Budapest legnagyobb művészeti központja, az első olyan intézmény, amelyben a kortárs előadó és képzőművészet valamennyi válfaja terepet kapott. A helyszín kiválasztása, a Duna-part és az egykori dokknegyed felélesztése azt a célt szolgálta, hogy a belvárosra koncentrált művészeti életet a központból kimozdítsa, új tájakat kapcsoljon be a körforgásba - és ezzel új közönséget is megnyerjen.

Szinergikus kultúraközvetítés - hangzatos kifejezés a közös munkánkra. Amikor először ültünk le a Müpa vezetésével közös stratégiákon gondolkodni, azt mondtam, ne szomszédokként vagy rokonokként tekintsünk egymásra, hanem barátokként. Ez a gyakorlatban is így működik, lassan két éve.

A Művészetek Palotája és a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum két önálló műfajt képvisel és egymástól független pályákon mozog. A legnagyobb közös kihívás megtalálni azokat a csatornákat és lehetőségeket, amelyek a két nagy autonóm műfajból, a zene/tánc/színház, illetve a képzőművészet világából közösen építik fel közönségüket, egyúttal megteremtik az egymásra ható inspirációt is. Hiszünk benne, hogy van átjárás a két műfaj független élménye között.

Az elmúlt tíz évben számtalan felejthetetlen koncerten vettem részt itt, de 2014 őszén Laurie Andersont, az egyébként szakmai kollégát (művészettörténész) látni a színpadon talán minden eddiginél nagyobb hatást tett rám. Aki ott volt, minden bizonnyal megértette, milyen, amikor a nagy művészeti ágak összeforrnak, és egy döntően új befogadói élményt hoznak létre. Sok ilyen élményt szeretnék még kapni a tízéves Müpától.