Klasszikus

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

2018.07.20. 11:35
Ajánlom
Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.

A következő napok kínálatából ajánljuk ezeket a koncerteket.

Óbudai Danubia Zenekar

Július 20-án este 8 órakor az Óbudai Danubia Zenekar Viva Vivaldi címmel hangversenyt ad a Balatonalmádi Magtárban. A fiatal szimfonikus zenekar az elmúlt évadban kimerítően kalandozott az olasz mester életművében: kíváncsiak arra, hogy mit játszhatnának Vivalditól A négy évszakon kívül. Igazi hollywoodi sztoriról van szó a komponista esetében, aki hiába volt szupersztár a maga korában, kis híján elfeledtük, hogy aztán újra meghódítsa a slágerlistákat. Három ismeretlen, de annál lebilincselőbb művet hallunk a vörös paptól, valamint A négy évszak egy részletét Max Richter átiratában. A koncertet Astor Piazzola, a fülledt argentín dallamok zeneszerzője zárja, és a Balaton-partról egy pillanat alatt Buenos Airesbe repít minket.

Közreműködik: Érdi Tamás (zongora). Vezényel: Hámori Máté

Érdi Tamás

Július 21-én este 8 órakor Balatonalmádiban, a Szent Erzsébet Ligetben ad koncertet Érdi Tamás. „Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek… az ő játékában, bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges. Azt merném mondani, hogy Chopin-i mértékkel lehetne ezt a képességet mérni.”

Kovács Gergely zongoraestje

Kovács Gergely egész élete a zene köré épül, a zongora adja mindennek az origóját. Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön egyaránt, illetve versenyzik nemzetközi zongoraversenyeken. 2013-ban indult a MOL Új Európa Alapítvány koncertsorozata Érdi Tamással, amelyen a kezdetektől részt vett, mondhatni alapembernek számít. Repertoárja az egész zongorairodalomra kiterjed, bár elmondása szerint legközelebb a romantika és a húszadik század áll hozzá. Szenvedélyes kamarazenész, bármilyen formációban szívesen vesz részt.

Július 25. 20:00 Szigliget, MANK Alkotóház

Vásáry Tamás

Vásáry Tamás

Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertje, vezényel: Vásáry Tamás

Július 26. 20:00 BALATONFÜRED, Anna Grand Hotel

A világ minden tájáról a debreceni Nyári Akadémiára jelentkező ifjú tehetségek mesterkurzusaik mellett részt vehetnek a zenekar munkájában, amelynek eredményeként Vásáry Tamás vezetésével kiemelkedő értékű koncertprogrammal gyönyörködtetik hallgatóságukat, itthon és külföldön egyaránt.

Concerto Budapest

Július 27. 20:00 Balatonfüred, Anna Grand Hotel

A Concerto Budapest büszke történelmi múltjára. Postás Zenekar néven alakultak 1907-ben, mai nevüket 2009 óta viselik. Megújulásukat Keller Andrásnak és az utóbbi években a zenekarba áramló fiataloknak köszönhetik. A Zeneakadémia rezidens együttese a nemzetközi porondon is ismertséget szerzett, olyan világsztárokkal koncertezett együtt, mint Gidon Kremer, Heinz Holliger, Jevgenyij Koroljov, Martha Argerich. Úgy vélik, a minőségi előadáshoz aprólékos, szorgalmas munkával vezet az út.

A hangok igazságát kell megtalálnunk

– mondja Keller András, Liszt- és a Bartók–Pásztory-díjas Érdemes Művész. De a zenekar, amely évi hatvan hangversenyt ad, a klasszikus művek és örökség tisztelete mellett is a 21. században él. Erről tanúskodik róluk szóló reality-sorozat, a Született muzsikusok, illetve az évről évre megrendezett budapesti kortárs zenei maraton, a Hallgatás Napja.

Program: Bach: h-moll szvit No.2 BWV 1067; d-moll hegedű-kettősverseny BWV 1043; Vivaldi : D-dúr hegedűverseny RV 212

 

A MOL Új Európa Alapítvány tehetségtámogató program nyertesei

A MOL Új Európa Alapítvány 2003 óta segíti azokat a 10-18 év közötti fiatalokat, akiknek szakmai fejlődéséhez további támogatásra van szükség. Ahogy a Cimbora Alapítvány programjain, úgy a Klassz a parton! fesztiválon is a kezdetektől fogva lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák tehetségüket.

Beethoven, Saint-Säens, Weber, Verdi, Puccini, Piazzola. Olyan klasszikusok szólalnak meg a MOL tehetségprogramjának nyertesei tolmácsolásában, amelyek egyszerre követelik az elmélyülést és a könnyed önfeledtséget. Előadóik a pályájuk elején állnak.

Közreműködnek: Csőke Flóra, Hotzi Panni, Kovács Gergely, Megyimórecz Ildikó, Nemes Réka

Július 27. 20:00 Paloznak, Tájház udvara

További információk a fesztivál honlapján! A koncertekre a belépés ingyenes.

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Kapcsolódó

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.
Klasszikus ajánló

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.