„Voltak idők, amikor arról fantáziáltam (...), hogy "egy nap, fiam, ez mind a tiéd lesz", ahogy mondják. De soha nem gondoltam volna, hogy egyedül sétálok majd ki oda [a Carnegie Hall színpadára]” – emlékezett vissza Leonard Bernstein élete egyik utolsó interjújában arra a nagyszerű napra, amikor huszonöt évesen az utolsó pillanatban ugrott be az influenzás Bruno Walter helyett vezényelni.
Csak arra emlékszem, hogy ott álltam, remegtem, nagyon meg voltam rémülve. Nem volt próba sem.
Bernstein délelőtt röviden találkozott Walterrel, hogy átbeszéljenek néhány dolgot a partitúrában. Egyébként még rendes öltözéke sem volt, egy szürke üzleti öltönyben állt a pódiumra. „Volt egy-két órám, szóval a drogériában üldögéltem. Kávét kértem. A gyógyszerész azt kérdezte, hogy miért vagyok ilyen sápadt – emlékezik Bernstein –, és adott két pirulát, egy zöldet és egy pirosat. Azt mondta: »Mielőtt felmész, vedd be ezeket. Az egyik megnyugtat, a másik feltölt energiával.« Szóval zsebre raktam őket.”
A koncert színlapja (Fotó/Forrás: New York Philharmonic Digital Archives)
Bernstein még átbeszélt néhány részletet a Don Quixote c. Richard Strauss-versenymű szólistáival, és délután három órakor már kezdődött is a koncert. „Ami nem hagyott nyugodni, az a Schumann-nyitány kezdete volt, ami nagyon trükkös, mert egy szünettel kezdődik – az első ütés egy szünet. Ha nem egyszerre jönnek, az egész koncertnek annyi. (...) Ki kellett mennem és megcsinálnom, próba nélkül (...).”
Kapcsolódó
Ez az egyetlen lehetséges válasz az erőszakra Bernstein szerint
„Ez lehet minden jóakaratú ember célja: hogy lankadatlanul, önmagát unásig ismételve is ragaszkodjon ahhoz a nagyszerű emberi vívmányhoz, hogy az ész győzedelmeskedhet az erőszak fölött” – mondta Leonard Bernstein JFK meggyilkolása után 1963-ban. Szavai ma, egy nappal a manchesteri tragédia után fájóan aktuálisak.
Amikor Bernstein a színpad felé ment, eszébe jutottak a pirulák. „Kivettem őket a zsebemből, és elhajítottam őket olyan messze, amennyire csak tudtam. »Ezt egyedül fogom megcsinálni«, mondtam. Kimentem, és onnantól semmire sem emlékszem. A koncertszünetre sem, csak a végén az állva tapsoló emberekre.”
Az alábbi videóban a zeneszerző-karmester testvére, Burton Berstein emlékezik a történekre.
Ez a cikk a Koktélparti című sorozat része. Ön is járt már úgy, hogy meghívták egy elegáns koktélpartiba, ahol csupa sznob és nagyvilági ember mulatta az időt, de Ön csak bután állt a sarokban, mert nem tudott miről beszélgetni? Nos, ennek vége! Vágjon fel előttük azzal a sok mindennel, amit itt olvas!
hírlevél
