A zene szeretetét édesanyjától örökölte, aki szívesen ült le otthon a zongorához, az ő ösztönzésére kezdett tízévesen hegedülni. A hangszert csak évekkel később szerette meg, amikor tizenhét évesen egy beteg társa helyére beugrott egy vonósnégyesbe. Mivel a matematikához is volt vonzalma és tehetsége, mérnök apja példáját követve a Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be. Ám hamarosan zeneszeretete kerekedett benne felül, s „átigazolt” a Zeneakadémiára. Abban az évben brácsaszak nem indult, ezért a zeneszerzés szakra iratkozott be, s még hallgatóként szervezett Bakonybélen kórust egy cserkészcsapat tagjaiból. 1925-ben Kodály Zoltán legendás osztályának tagjaként végzett, vizsgaműve egy vonósnégyes volt.

Bárdos Lajos

Ezer éve Európához tartozunk. Ha nem akarjuk, hogy ezt kétségbe vonják, magunkévá kell tennünk a nyugat-európai zenei hagyomány minden értékét. Nekünk azonban nemcsak európai, hanem egyben magyar zenészeket kell nevelnünk. Ezért a magunk külön zenei szentkönyvét is meg kell ismerniök és magukba szívniok. Értem a régi népzene kincseit. Csak az európai és magyar hagyomány egybeolvasztása hozhat létre olyan eredményt, amely a magyarság számára is jelent valamit.

A zeneszerző növendékeket, különösen míg kezdők, nem terhelem túlságosan népzenével. Nem akarok mesterségesen „nemzeti zeneszerzőket" tenyészteni. Ha nem húzok rájuk magyar egyenruhát, akkor német, vagy más idegent sem szabad rájuk húznom.

A magyar zenét nem mi találtuk ki. Megvan az már ezer éve. Mi csak ápolni, őrizni akarjuk a régi kincset, és ha olykor megadatik nekünk, gyarapítani.

(Bárdos Lajos írása a Budapesti Hírlapban, 1925.)

Diplomásként rövid ideig némafilmekhez adott hegedűkíséretet a moziban, és kottákat másolt. Zenepedagógiai munkáját egykori középiskolájában, az Attila utcai gimnáziumban kezdte, ahol saját módszert kifejlesztve - a tankönyvet mellőzve - népdalok és kánonok éneklésével próbálta a diákok érdeklődését felkelteni a muzsika iránt. Emellett vezette az első magyar oratóriumkórust, a Palestrina Kórust és a városmajori templom Cecília Kórusát (1941-ben ezek egyesüléséből alakult a Budapest Kórus), 1942 és 1962 között a Mátyás-templom karnagya volt. Kórusaival korábban itthon nem énekelt zeneműveket (Josquin de Prez műveit, Honegger Dávid királyát, Sztravinszkij Zsoltárszimfóniáját), Liszt miséit, Kodály Budavári Te Deumját, valamint kortárs zeneműveket adtak elő.

1928-tól oktatott a Zeneakadémián, 1949-es megszűnéséig az egyházzenei szak tanszékvezetője volt, emellett tanított a középiskolai énektanár és karvezető, a zenetudományi, a zeneszerző tanszakon, oktatott összhangzattant, magyar népzenét és kóruszenét, partitúraolvasást, kargyakorlatot és prozódiát, több tárgyat Magyarországon elsőként, saját maga által kidolgozott tananyag alapján.

„Tragédiája ennek a munkának, hogy elröppen. Abban a pillanatban, azokban a percekben ott él valami, az énekkarról mint parabolatükörből sugárzik a közönségre – és három perc múlva vége. Úgy érzem, ott éltem a zenét” – mondta erről Bárdos.

Ittzés Mihály úgy fogalmazott a zeneszerzőről: „A tudatosság és az ihlet kart karba öltve jár Bárdos zeneköltői világában.”

Bárdos Lajos

1931-ben egyik alapítója volt a Magyar Kórus című folyóiratnak, amelyet 1950-ig szerkesztett is. Ő szervezte meg az országossá terebélyesedett Éneklő Ifjúság mozgalmat, először 1934-ben nyolc iskola énekelt együtt a Zeneakadémián. A versenyszerű minősítés helyett a zene szeretetét és az együtténeklés örömét fontosnak tartó mozgalmat Kodály több művével is megajándékozta.

Bárdos Lajos zeneszerzőként is elsősorban kórusműveket írt (ebbéli tevékenységében példaképének Palestrinát és Kodályt tekintette), köztük több – magyar, illetve latin nyelvű – egyházi jellegűt, miséket és himnuszokat (egyik miséje zenei anyagát Liszt Koronázási miséje ihlette). Legnépszerűbb egyházi műve a Libera me, amelyet eredetileg Dienes Valéria mozgásszínházához írt, emellett feldolgozta költők verseit is. Zenetudományi munkásságát elméleti írások, s elsősorban Bartók-, Kodály- és Liszt-tanulmányok jelentik.

Munkásságát 1953-ban Erkel Ferenc-díjjal ismerték el, egy évvel később érdemes művészi címmel tüntették ki, 1955-ben Kossuth-díjat kapott, 1970-ben kiváló művész lett, 1984-ben Bartók-Pásztory-díjban, 1999-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült. 1948-ban a Szent Gergely Lovagrend kitüntetését vehette át XII. Pius pápától. Feleségével tizenegy gyermeket neveltek fel.

Kétszer kapott infarktust, mindkétszer vezénylés közben, ezért 1962-ben e tevékenységtől, négy évvel később a tanítástól is visszavonult, zenetörténeti, stilisztikai, karvezetési és énekpedagógiai előadásokat azonban szinte élete végéig tartott országszerte.

Bárdos Lajos 1986. november 18-án halt meg Budapesten. Emlékét őrzi az 1987-ben megalakult, róla elnevezett társaság, több iskola viseli nevét, a hazai kóruskultúra fontos eseménye a nevét viselő zenei hetek. 2002-ben egykori Margit körúti lakóházában múzeuma nyílt. 2009-ben Ittzés Mihály zenepedagógus írt róla kismonográfiát, 2018-ban jelent meg Brückner Huba Egyenes úton - Bárdos Lajos élete című kötete.