Klasszikus

Íme az Óbuda Danubia Zenekar őszi bérletsorozatai

2017.05.25. 14:38
Ajánlom
Az ősök ritmusa sorozat a Zeneakadémián, a Kodály koncertsorozat pedig a Budapest Music Centerben valósul meg.

AZ ŐSÖK RITMUSA -  Bérletsorozat a Zeneakadémián

Hogy honnan jövünk? Számít az? Olyan korban, amikor kevéssé tudjuk, hogy hová is tartunk, igenis számít. „A múltunk mi vagyunk, helyesebben a mi történeteink. Igaz mesék ősi korokból, emberekről, akik úgy hasonlítanak ránk, mint a tükörképeink. Az ősök ritmusa ott dobog minden szívverésünkben, akár elismerjük ezt, akár tagadnánk. Nézzünk hát szembe velük, és így magunkkal: kik is voltunk, hogyan váltunk emberré, hogyan született meg ez a szép, ismerős nagyvilág, az ember civilizációja. Hiszen a ránk váró út irányát már régen megszabták az ősök lábnyomai” - vélekedik Hámori Máté művészeti vezető.

ősök ritmusa

Az Óbudai Danubia Zenekar a zeneakadémiai koncertek előtt, 17.45-től Eckhardt Gábor egyedülálló Beavató előadásaival várja a nézőket, melyek során összefüggések és háttér-információk egész erdeje tárul fel a kíváncsiak számára. A nézők megismerkedhetnek a zeneművek történetével, kultúrtörténeti csemegékkel, karmesterek, művészvendégek sajátos viszonyával az előadott művekkel kapcsolatban.

Részletes program az odz.hu oldalon található.

Bérlet ára: 1. kat. 17.000,- Ft | 2. kat. 13.500,- Ft 3. kat. 11.500,- Ft | 4. kat. 9.000,- Ft

KODÁLY KONCERTSOROZAT - Bérletsorozat a Budapest Music Centerben. 

 „Bartók-Kodály országa” - mondják. Na persze. A sorrend, az érdekes ugyanakkor. Ilyenek vagyunk mi, mindent megmérünk, skatulyázunk, pontozunk, értékelünk. Kodály eszerint az örök második. Milyen értelmetlen is ez! Hány embert ismerek, aki titkon, súgva, rebegve vallja be, hogy azért Kodályt kicsit jobban... Ne tessék suttogni, tessék kiabálni! Tessék büszkének lenni. Ha valakié, akkor ez az ország Kodályé elsősorban. Aki itt maradt végig, aki felismerte, hogy a zene mindenkié (de elsősorban: a gyermekeké), aki ténylegesen megdaloltatott egy egész országot, aki a mai zenei világnagyságaink útját egyenesre döngölte. Nem igazán értjük még, hogy ki volt ő, és mit köszönhetünk neki. Ötven évet kellett várnia, de talán most eljött az ő ideje is. A koncertek házigazdája: Eckhardt Gábor.

kodály

kodály

Részletes program az odz.hu oldalon található.

2017. szeptember 23., 2017. november 11., 2017. december 2.

Bérlet ára: 6. 500,- Ft

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ezekért a kötetekért mindenképp érdemes lesz ellátogatni a 95. Ünnepi Könyvhétre

Június 13. és 16. között rendezik meg a 95. Ünnepi Könyvhetet Budapesten a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. A magyar irodalmi élet egyik legrangosabb eseményére készülve kiválogattunk néhány különösen izgalmas kötetet.
Színház

Egyeztetést követelnek a budapesti művészszínházak

Máté Gábor, Mácsai Pál, Kováts Adél, Barda Beáta és Benkő Nóra is aláírta azt az Országos Színházi Találkozó szervezőinek, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak és a szakmai közvéleménynek szóló nyílt levelet, amelyben azt sérelmezik, hogy a re:oszton nem lesz lehetőségük tárgyalni az új Kulturális Törvényről.
Klasszikus

Átadták a Simándy Énekverseny díjait

Június 3. és 8. között rendezték meg a XII. Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, a korábbi évektől eltérően Budapesten, az Eiffel Műhelyházban. A nagy hazai zenei intézmények vezetőiből álló zsűri öt kategóriában hirdetett győzteseket.
Plusz

Lemondott Csák János miniszter

A politikus azzal indokolta döntését, hogy itt az idő átadni a stafétát a fiatalabbaknak. Egy interjúban arról beszélt, elégedett az elmúlt két év során elért eredményeivel. A kulturális és innovációs tárca vezetését Hankó Balázs vette át.
Színház

Vidnyánszky Attila: Vecsei H. Miklós a saját elképzeléseit is megvalósíthatja a Nemzeti társulati tagjaként

A Nemzeti Színház oldalán megjelent interjúban ismertette a következő évaddal kapcsolatos terveket Vidnyánszky Attila. Az intézmény vezérigazgatója saját Marx-rendezésének tervéről is beszélt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Holokauszt-emlékkoncertet ad a Metrum Ensemble

A kamaraegyüttes a holokauszt nyolcvanadik évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében lép fel a Rumbach zsinagógában. A műsoron szereplő művek közül több is az első alkalommal hangzik el Magyarországon.
Klasszikus ajánló

Koncerttel zárul az Eötvös Alapítvány mesterkurzusa

A hallgatók koncertjével ér véget június 15-én a BMC-ben az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány Eötvös 80 című mesterkurzusa, amelynek tervezésében a márciusban elhunyt zeneszerző is részt vett még.
Klasszikus ajánló

Tizennegyedik születésnapját ünnepli az Anima Musicae Kamarazenekar

Páratlanul tartalmas és színes évaddal a háta mögött készül évadzáró születésnapi koncertjére a Zene Lelkéről elnevezett kamarazenekar. A hagyományokhoz híven idén is június 20-án, az Óbudai Társaskörben ünnepli e felejthetetlen napot az együttes.
Klasszikus hír

Átadták a Simándy Énekverseny díjait

Június 3. és 8. között rendezték meg a XII. Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, a korábbi évektől eltérően Budapesten, az Eiffel Műhelyházban. A nagy hazai zenei intézmények vezetőiből álló zsűri öt kategóriában hirdetett győzteseket.
Klasszikus hír

Hat magyar versenyző jutott a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulóiba

Nyolcvannégy fiatal énekes vehet részt szeptember elején a 6. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulóin a Zeneakadémián. A továbbjutók közé dél-afrikai, ausztrál, koreai, thaiföldi és amerikai versenyzők is bekerültek.