Klasszikus

Impromptuk és rapszódiák

2004.12.02. 00:00
Ajánlom
Szokolay Balázs invitálta zongoraestjére hallgatóit ezzel a címmel 2004. november 8-ára a Zeneakadémia Nagytermébe. Schubert, Chopin, Liszt, Brahms, Dohnányi és Bartók, majd’ egy teljes évszázad zenei termése a megjelölt két műfajból válogatva – mindez önmagában is becsülendő teljesítőképességre vall előadójától.

A programválasztás tudatossága, mellyel a két rokon műfajt helyezi egymás mellé, nem szokatlan; az évtizeddel korábbi, neves zongorista- (és más hangszeres előadó-) generációtól már ismerhetjük ezt a gyakorlatot. Figyelemre méltó az a törekvés, mellyel Szokolay Balázs az egyes műfajokat azok sokszínűségében kívánja bemutatni az egy-egy – méltán népszerű – „mintapéldány” mellé ritkábban játszott kompozíciókat választva.

„In promptu” – készenlétben: ezt a latin kifejezést tartják a francia megfelelő forrásának, mely impromptu-ként – a fogalmat a lírai, hangulatfestő karakterdarabbal és (részben) az improvizációval társítva – vált a XIX. század egyik kedvelt alkotói műfajává. A koncert nyitószáma Schubert op. 142-es Négy impromptu-je – bár a műfaji megjelölés szerzőjétől származik – épp a fent említett formai kereteket feszíti szét. Schumann véleményét – mely szerint az op. 142 négytételes szonáta, címe épp ezért nem származhatott alkotójától – látszik alátámasztani az egyes „tételek” hangnemi összefüggése (f-moll, Asz-dúr, B-dúr, f-moll) és megformálása (szonátaforma, sarabande-ritmikájú Allegretto, mely a menüett helyét foglalja el, téma és variációk, rondó). Mégis mint impromptu-sorozat vált a műfaj egyik legnépszerűbb képviselőjévé az elmúlt két évszázad alatt.

Szokolay Balázs interpretációjában ez utóbbi szempont visszatükröződését véltem felfedezni. Ellentétben a fent említett zongorista-generációtól megszokott, mélyen átélt drámai fogalmazásmóddal, az ő előadása nem kíván túllépni az impromptu-fogalom által behatárolt jellemzőkön. Schubert op. 142 -je az ő kezében lírai, helyenként szeriózusan tragikus, a sorozatot nem annyira ciklusként összefűző, mint inkább egyes darabjainak önálló karakterét bemutató prezentáció. Így a jól bevált sémákhoz szokott közönségének az újrafelfedezés élményét nyújtotta. Kifinomult hallásra valló játékmódja – melynek főbb jellemzői az igen érzékeny billentésmód, változatos hangszínek, gazdagon árnyalt, széles skálán mozgó dinamika – teljességében az ezt követő műsorszámokban mutatkozott meg igazán.

Chopin Négy impromptu-je – eltekintve a Fantasie Impromptu-ként ismertté vált darabtól, mely, bár nem nélkülözi a lírai fogalmazásmódot, de inkább elegánsan virtuóz, mint bensőségesen poétikus – bőségesen kínált alkalmat a zenei poézis megnyilvánulására. Az egyébként nem sorozatként, hanem önálló alkotásként napvilágot látott impromptuk formájukban kivétel nélkül egyszerűségre törekednek (háromtagú formák), kompozíciós részletgazdagságuk révén azonban messze felülemelkednek a formai keret alkotta gáton. Szokolay ezt a belső tartalmat ragadja meg és helyezi interpretációja középpontjába, ugyanakkor nem téveszti szem elől a formai egységet sem, melyben a tartalom megszólal. Mindez különösen erőteljesen érvényesült a – ráadásként elhangzott – harmadik darabban (valószínűleg véletlenül maradt ki koncert közben), s ebben minden bizonnyal szerepet játszott a művész felszabadultsága is. Előadása épp ezért közvetítette felénk oly hitelesen Chopin image-át. Játéka soha nem öncélúan művészi vagy virtuóz, a lényegre való törekvés vezérli, mely sosem egyetlen szempont, hanem az adott kompozíció összes aspektusának figyelembe vételét jelenti.

Ez a „hozzáállás” tette hitelessé Liszt Valse-impromptu-jének briliáns megszólaltatását, valamint segítette Brahms op. 79-es és 119-es rapszódiáinak tolmácsolásában. Ez utóbbiak – különösen a 119-es sorozatban (Négy zongoradarab) megjelent Esz-dúr alkotás – technikailag komoly felkészültséget, maximális állóképességet követelnek előadójuktól. Bár Brahms rapszódiáinak megszólaltatása Szokolay Balázs számára nem feltétlenül „testreszabott” feladat, előadása mégis pozitív benyomást keltett: a Brahmsra oly jellemző sötét tónusú, telt hangzás, dús felrakásban megfogalmazott, fájdalmas, sokszor tragikus hangú anyagok, melyek hirtelen törnek a mély regiszterből a magasak felé és ezzel együtt az éles dinamikai ellentétek – mindez hiánytalanul jelen volt interpretációjában.

A műsor tudatos felépítését és a két műfaj rokonságát ezen a ponton figyelhettük meg igazán. Liszt Valse-Impromptu-je fantáziaszerűen szabad fogalmazásmódjával és a formát számtalan ponton bővítő, variációs elemek közbeszúrásával már-már kilép az impromptu alkotta fogalmi körből. Ugyanakkor Brahms op. 79-es h-moll rapszódiájának – kézirata szerint Capriccio – formája háromtagú, bár két szélső formarésze több szakaszra osztottan nagyszabású, valamint középrészében duda-motívumot vélhetünk felfedezni, amely, mint népi motívum, a rapszódiák „alaptartozéka”, inkább csak – ahogy a kéziraton jelzett cím is utal rá – előadásmódjában, mint zenei nyelvezetében enged meg némi „szabadosságot”. Ezzel közelebb áll a virtuóz karakterdarab meghatározáshoz, és egyáltalán nem kötődik az addigra Liszt által kialakított, két részes (lassú – gyors) rapszódia-típushoz (végleges formáját Bartóknál találjuk).

A műsor folytatásaként Dohnányi Ernő C-dúr rapszódiája, az op. 11-es, 1902-1903-as Négy rapszódia harmadik darabja hangzott el. A műfaj képviselőjeként a brahmsi „hagyomány” követője (jól tudjuk, hogy a még fiatal Dohnányi alkotói tehetségének ő volt felismerője). A Négy rapszódia kompozíciós anyagában sokkal inkább felfedezhetünk koncertetűdökre utaló jellegzetességeket, a rapszodikusságot kevéssé. A C-dúr alkotás jól sikerült staccato-
gyakorlat arcát mutatja. Szokolay Balázs előadása felülemelkedni látszott a darab etűd-jellegén. A kompozíció technikai követelményein könnyedén túlszárnyaló, elegáns virtuozitással játszott, különös figyelmet fordítva a zenei anyagban megbújó – és, tegyük hozzá, a legtöbb előadásban fel nem fedezhető – finom részletekre. Ezek a sokszor csak színárnyalat-különbségként jelentkező „apróságok” szabadítják meg a C-dúr rapszódiát az etűd-jelleg sablonosságától. Ha egy előadó nem fordít kellő figyelmet rájuk, előadása – legyen bár virtuóz – nem több technikai bravúrnál. Szokolay interpretációja – mindenre kiterjedő figyelmének köszönhetően – kiemelkedő élményt nyújtott.

Ugyanígy Bartók a Gyermekeknek IV. füzetébe illesztett Rapszódiájának előadása, mely (bár sorozatbéli társaihoz képest nagyobb szabású) miniatürizált formájával elveszni látszik Brahms és Liszt formakolosszusai közt. Jogosultságát, mellyel helyet követel magának ezen alkotások sorában, a komponista által anyanyelvi szinten beszélt népzenei forrásának köszönheti. Szokolay nem csak „magáévá tette” ezt a nyelvezetet, hanem épp oly természetességgel alkalmazza, mint Bartók a népzenét komponálás közben.

A hangverseny zárásaként elhangzott négy Liszt-rapszódia (11., 5., 16., 19.) a kevésbé ismert és viszonylag ritkábban játszott kompozíciók közé tartozik (legismertebb közülük talán a 19.). A koncertre mindvégig jellemző átélt előadásmód itt is megragadta a közönséget: a művész helyenként plasztikusan jelenítette meg a Liszt által felhasznált dallamok eredeti hangszerelését. Ugyanennek köszönhetően a sorrendben középre eső, és zenei anyagában a másik kettőtől gyökeresen eltérő két rapszódia éppoly átütő erővel bírt, mint társai.

A koncert megkoronázását azonban mégsem a zárószámok, hanem a ráadások jelentették. Az elmaradt Chopin-impromptu „pótlása” mellett Gershwin: Rhapsody in Blue-ját (Kék rapszódia) hallhattuk. Nehézségét és hosszát tekintve a fenti műsor már önmagában elegendő okot szolgáltathatott volna előadójának a kimerültségre. De Szokolay Balázs számára mindez csak ösztönző erőt adott a folytatáshoz. Nemhogy fáradtságot nem éreztünk játékában, hanem felfrissültséget sugárzott. Gershwin Kék rapszódiájának évtizedekre visszanyúló, a legváltozatosabb giccsekkel felaggatott, az eredeti mondandót teljesen eltorzító interpretációs hagyománya pedig végre porba hullott. Mi sem bizonyítja jobban a fenti szavak hitelét, mint hogy az egyébként már félig-meddig távozni készülő közönség a Kék rapszódia hangjait hallva szabályosan visszatódult a terembe, s az időnként a tetszésnyilvánítás egyik különös formájaként jelentkező, csendesen felmorajló nevetésen kívül némán kísérte figyelemmel Szokolay játékát.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Klasszikus klassz a parton

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.
Klasszikus hír

Magyar taggal bővült az Európai Zenei Tanács elnöksége

Az európai zenei ernyőszervezet vezetésének Zsoldos Dávid személyében 13 év után újra magyar tagja van.