Magyar Narancs: Hagyománynyá vált az utóbbi években, hogy a Muzsikás a Zeneakadémián lép fel. Nem idegen egy ilyen hely feszélyezett légköre a népzenétől? Hogy kerül az asztal a csizmába?

Éri Péter: Londonban, a Royal Festival Hallban volt a Bartók-lemezünk bemutatója Balanescuval, gyakorlatilag erre a hírre nyílt meg előttünk a Zeneakadémia kapuja, és a Bartók Album bemutatója így került a Zeneakadémiára. Indiánnak lenni tapasztalat... - mögöttünk volt a belga rádió Kastély-koncert sorozata, ahol már együttműködtünk más klasszikus zenészekkel is. Magyar zeneszerzők művei kerültek a centrumba: Bartók, Kodály, Ligeti. Éppen ezért a Tavaszi Fesztivál szervezőivel egyetértésben egy sorozat lehetősége merült fel, melyben Kodály és Bartók életművének más-más oldalát szándékozunk megvilágítani, az általuk írt XX. századi modern műzene és a népzene kapcsolatának tükrében. Feszélyezett légkör? Már a Royal Festival Hall aurája sem hasonlítható egy olyan kocsmához, mint a Half Moon Londonban, de a Bartók-programmal eljutottunk más neves koncerttermekbe is, ahol magyar népzenét nemigen játszottak előttünk. Balanescu fanyar szájízzel jegyezte meg az öltözőben, hogy a szervezője sokat pedálozott azért, hogy az ő kortárs zenéjét bemutassa a Concertgebouw színpadán, mégis velünk sikerült először itt fellépnie. Manapság nem példa nélküli, hogy az ember különféle működő vagy használaton kívüli templomokban, zsinagógákban lép fel, ezeknek a helyeknek is megvan a tiszteletet parancsoló hangulata, s ilyenkor nem feltétlenül a legtrágárabb csujogatásokkal fűszerezzük az előadást. De ettől még a zene ugyanaz marad. Közös kedvencünk, a Sixteen Horsepower is gyakran lép fel templomokban. Úgy veszem észre, a Bartók Album bemutatója után a Zeneakadémia nyitottabbá vált a népzenék és más műfajok befogadására, lásd Lajkó Félix, a Vujicsics vagy Boban Markovic koncertjeit.

MN: A Muzsikás legutóbbi korszaka a népzenének és a "komolyzenének" azon szoros kapcsolatát sugallja, mely a Bartók- és Kodály-művek sajátja. Együtt játszottatok Jandó Jenővel, a Takács és a Keller vonósnégyessel, sorolhatnám még. A klasszikus képességű zenészek azonban, legyenek bár Bartók-rajongók, általában nem tudnak hitelesen népzenét játszani. Nem tartasz annak a veszélyétől, hogy a közös zenélés révén tompul-puhul a zenétek éle?

ÉP: Közös játék csak egy-két alkalommal volt. Nem az volt a cél, hogy másképpen játsszunk, mint ahogyan szoktunk, hanem hogy a Kodály- és Bartók-művek és a hozzájuk hangulatban kötődő népzenei dallamok egymáshoz illeszkedve, egymást kiegészítve szólaljanak meg, néha közvetlenül is felidézve egyes művek hátterét úgy, ahogyan azt Kodály és Bartók hallhatta. Érdekes és hatásos volt Jandó Jenővel az Allegro Barbaro ütőgardonos megszólaltatása. Emellett közösen játszottuk a Román népi táncok utolsó két tételét, melyet eredeti bihari román népzene vezetett be. Ez abban különbözött a többi tétel között megszólaló eredeti népzenétől, hogy a kettőt tánc kötötte össze, azaz a "méhkeréki tapsos" nem maradt abba, hanem tovább folytatódott a Bartók-tétel alatt is - mint ahogyan te is láttad a Balanescu Quartettel a Millenárison. Jó volt érezni, hogy ez a kézzelfogható eleven kapcsolat hogy felvillanyozta a zenészeket, és mennyire ritmikussá vált a játékuk egy szemvillanás alatt. Nem volt ez másként a Takács Quartet esetében sem. Takácsék a ráadásnál úgy rápörköltek, hogy nekünk is kapaszkodnunk kellett. Visszatérve a kérdésedre, lehet, hogy a klasszikus zenészek nem tudnak népzenét játszani, de a népzenével való élményszerű kapcsolat, amit rajtunk keresztül kapnak meg, befolyásolja az előadásmódjukat. Alex például azt mondta, amikor Sipos Misi lefordította neki a Pejparipám szövegét, hogy így sokkal közelebb került a Bánkódáshoz, új lehetőségek nyíltak meg számára az előadásmódban. Természetesen e nélkül is lehet Bartókot és Kodályt játszani, az előadóra van bízva, hogy milyen forrásból töltekezik. Keller András például az együttműködésünk hatására rendszeres látogatója lett a Fonónak, és figyel, jegyzetel, amikor a palatkaiak játszanak. Ezt nem azért mondom, hogy egy jó tollú ítész majd felkapja a fejét egy Keller-koncert alatt, hogy "Aha! Kodoba Marci hatása!" S hogy tompul-, puhul-e a zenénk éle? Hát én nem tudom. A közös koncerteket általában mi kezdjük egy jó húszperces játékkal. A Takács Quartet a színpadra lépés előtt felderült arccal kérdezte tőlünk, hogy mit műveltünk a közönséggel, mert be vannak zsongva.

MN: A Bartók Album után úgy tűnt, elengedhetetlen számotokra, hogy Kodály előtt is kalapot emeljetek - ebből a koncertlemezből is ezt hallom ki. De míg a Bartók Album darabjai szigorúan Muzsikás zenévé váltak, most nekem a Kodály-kórusműveket éneklő Pro Musica kórus jelenléte "idegen testnek" tűnik. Sarkítva: mi szükség volt rájuk?

ÉP: Mint az köztudomású, Kodály és Bartók egész életművében érezhető a népdal, népzene hatása. Nem csupán ott, ahol egy-egy népzenei motívum megjelenik, hanem a legelvontabb művekben is hallható. Benne van a szellemiségükben. Kodály ebben a zeneakadémiai sorozatban nem először szerepel, Roel Dieltiensszel közös koncertünkön csellóra írt művei szólaltak meg. Eszünk ágában sem volt megkerülni a kórusműveket, ahol a népzenével való szoros kapcsolat sokkal nyilvánvalóbb. Itt nagy segítségünkre volt Sebestyén Márta édesanyja, Farkas Ilona, aki maga is Kodály-tanítvány és kórusvezető. A lemezen igyekszünk felidézni a Pro Musicával közös zeneakadémiai hangverseny emelkedett hangulatát. Az érzékekre és az érzelmekre is szeretnénk hatást gyakorolni, nem csak az intellektusra. Ez egy kétórás koncert sűrített változata, egyúttal folytatása a Bartók Albumnak, és egyik állomása annak a hatéves munkának, amit klasszikus zenészekkel folytattunk. Ez a CD egy lemezsorozat része, mely még folytatódhat. A Takács Quartet is jelezte, hogy latolgatják egy közös lemez lehetőségét.

MN: Az a dal, amely nekem e koncert csúcspontja - a Szép fejér pakulár balladája - nem szerepel egyik stúdiólemezeteken sem. Mennyire gazdag még a feldolgozatlan népzenék forrása - van-e még módotok újakra találni?

ÉP: A tizenhat szám közül csupán a Szól a kakas már és a Pe loc volt már korábban rögzítve stúdióváltozatban. Annak nagyon örülök, hogy neked a Pakulár tetszik legjobban, de ezt a balladát akár ismerhetted volna a Tatros vagy a Sebő együttes előadásában is. Nyilván nem az benne a poén, hogy itt egy korábban soha nem hallott dolgot bányásztunk elő valamely archívum hűvöséből. Van úgy, hogy az ember éveken keresztül dédelget magában egy dallamot, melyhez szeretné saját érzéseit és gondolatait hozzáfűzni. Jelen esetben ez az előadásmódban testesül meg. Ne félj, van még a tarsolyban ilyen!