Klasszikus

Indul a Pécsi Tavaszi Fesztivál

2012.03.17. 08:10
Ajánlom
Egy nappal a Budapesti Tavaszi Fesztivál után március 17-én Pécsre is beköszönt a tavaszi fesztiváldömping: több mint hatvan program közel négyszáz fellépővel mindössze két hét leforgása alatt, mely során rendeznek Nemzetközi Jazzhétvégét, folknapokat, a klasszikus zene kedvelőit pedig többek között olyan koncertkülönlegesség várja, mint egy a Carmina Burana áthangszerelt változatával egybekötött Vajda János-ősbemutató.

A tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivált a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar hangversenye nyitja a Kodály Központban március 17-én. A komolyzenei programok sorában március 27-én lesz hallható a zenetörténet széles tömegek által kedvelt darabja, Orff Carmina Burana című műve, amit ezúttal a szerző áthangszerelt, ritkán előadott változatában tűztek műsorra. Ebben a felállásban a zenekart két zongora és öt ütőhangszeres helyettesíti. Vajda János ennek a változatnak a hatására, ugyanilyen hangszerösszeállításra írta modern Carmina Buránáját férfikarra, Janus Pannonius és a híres 13. századi gyűjtemény verseire. A Pannonii Carmen című mű hangversenytermi bemutatóján a Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikara működik közre Lakner Tamás karigazgató vezényletével.

A programok közül kiemelkedik a március 22. és 24. között zajló Nemzetközi Jazz Hétvége, amelynek keretében a Mike Stern Band mellett fellép a Szőke Szabolcs Quartet az olasz David Boatóval, Babos Gyula, László Attila és a Tátrai Tibor Gitár Trió, a Fábián Juli-Sárik Péter Duó, a Loop  Doctors Brandon Fields amerikai szaxofonossal, valamint a szerb Vasil Hadzimanov. A Pécsi Tavaszi Fesztiválon lemezbemutató koncertet tart március 28-án a világhírű amerikai szaxofonos, Kenny Garrett kvartettje is. A pécsi folknapokon március 29. és 31. között a Bíró Eszter Quintet, a Cimbaliband, a Calcutta Trió, a Buda Folk Band, a Folk Error, az Orkestar Picikato Kocani Strumica és a Szélkiáltó együttes. A programoknak a pécsi Kodály Központ mellett a belvárosi Dominikánus Ház, és új rendezvényhelyszínként, a Zsolnay Kulturális Negyedet ad otthont.

Az összművészeti fesztivált követően nem áll le a kulturális pezsgés Pécsett, sőt a tavasszal kezdődő fesztiváldömping egészen az év végéig eltart. A Zsolnay Kulturális Negyedben április végén rendezik meg az Első Zsolnay Fesztivált, augusztusban pedig ugyanitt Nagy Családi Fesztiválra várják az érdeklődőket. A már hagyományszámba tartozó rendezvények sem maradnak el, így júniusban ismét a baranyai megyeszékhelyre gyűlik a színházi szakma a Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Ősszel második alkalommal rendezik meg a Zeneszüret nevű komolyzenei fesztivált, az évet pedig a belváros közterein megrendezésre kerülő decemberi Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár zárja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bonjour Paris! – a francia kultúra nagyjait idézi meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar budapesti koncertje

A Szegedi Szimfonikus Zenekar május 15-én a Zeneakadémián népszerű darabokkal és egy igazi különlegességgel tiszteleg Maurice Ravel 150. és Arvo Pärt 90. születésnapja előtt – ráadásul utóbbi szerző is egy emblematikus francia műalkotásnak szentelte alkotását.
Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.