Klasszikus

Interneten a Diabelli-változatok kézirata

2010.01.11. 11:37
Ajánlom
A bonni Beethoven-házban a zeneszerző születésnapján nyílt időszaki kiállításon mutatták be a Diabelli-variációk magángyűjtőtől megvásárolt kéziratát. A 48 lapos kottafüzet hamarosan az interneten is végiglapozható lesz.

A több millió eurót érő kéziratos kottát a korábbi tulajdonos ajánlotta fel megvásárálásra a gyűjtemény számára, a Beethoven szülőházában működő múzeum pedig nyilvános felhívást tett közzé az összeg előteremtésére. Több mint 3000 bőkezű támogató - többek között Schiff András - tette lehetővé, hogy a kézirat végül a múzeum tulajdonába kerüljön, ahol tavaly december 17. óta tekinthető meg.

Pándi Marianne így ír a mű keletkezéséről: "Anton Diabelli (1781-1858) olasz származású osztrák zeneszerző 1818-ban betársult Peter Cappi zeneműkiadó vállalatához, amely 1824-1852 között Diabelli és Társa néven működött. Diabelli ötven zeneszerzőtől kért variációkat rövid keringőjére a Hazai Műegylet (Vaterländischer Kunstverein) című kiadvány számára. Beethoven azonban - aki e változatokon 1819-23-ig dolgozott - 33 darabjával oly hatalmas anyagot szállított, hogy 1824-ben külön kötetben adta ki variációsorozatát a Cappi-Diabelli-cég. [...] Bülow méltán tekintette a beethoveni géniusz mikrokozmoszának ezt a hatalmas alkotást: valóban összefoglalja a zongora valamennyi addig ismert kifejezési lehetőségét, a klasszikus zenei nyelv valamennyi fordulatát."  (Pándi Marianne teljes műismertetése a Fidelio.hu koncertkalauzára kattintva érhető el.)

A bonni kiállítás április közepéig tart nyitva, de az anyag jelentős része digitálisan is hozzáférhető a múzeum és archívum honlapján, ahol az új szerzemény beszkennelt változata január folyamán jelenik meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Színház

„Egy fantasztikus korszaknak bukkantam a nyomára” – interjú Szikora Jánossal

Idén már hatodik alaklommal rendezi meg a Koronázási Szertartásjátékot a Vörösmarty Színház igazgatója. Az augusztus 18-i bemutató apropóján Szikora János beszélt a kezdetekről, az idei év újdonságairól és a darab nemzeti öntudatformáló szerepéről.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Vizuál

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus cselló

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.
Klasszikus hírek

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Klasszikus jótékonyság

Érdi Tamás látássérültek javára koncertezik a Zeneakadémián

Harminc éves a „Szól a szív” Alapítvány, amely számos alkalommal segítette a Vakok Iskoláját, amelynek Érdi Tamás egykor tanulója volt. Szeptember 18-án jótékonysági koncertet rendeznek a Zeneakadémián, nem drága a belépőjegy, de jó célt szolgál.
Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.