Ebben az országban igen szerteágazó, hogy ki mit tekint kulturális örökségének. A különböző ősi indián kultúrák hatása éppúgy jelen van, mint a behurcolt afrikaiak ritmusai vagy a XIX. században ide érkező kelet-európaiaktól megismert táncok.
1521-ben hódolt be az őslakosság a spanyol hódítóknak, és bár az ezt követő három évszázad során a spanyol műzene uralta a hivatalos zenei életet, az európai szerkezetű kompozíciók viszonylag gyorsan helyi hangzásokkal gazdagodtak. Az élet minden területén gyorsan láthatóvá vált a különféle hátterű – Mexikóba került – emberek egymásra hatása. Így lett az is természetes, hogy már az 1600-as évek elején indián származású ember tölthette be – a legfőbb zenei tisztségnek számító – mexikóvárosi katedrális zeneigazgatói posztját.
A művészeti élet igazi fellendülése azonban Mexikó függetlenné válásával vette kezdetét, az 1800-as évek elején.
E század végétől vált fő művészeti kérdéssé a nemzeti karakter, a „mexikóiság” mibenléte.
A kubai kalandozáshoz hasonlóan, ezt a zenei kirándulást is ettől a korszaktól kezdjük. Nem mintha nem lenne izgalmas a mexikói barokk, vagy a mexikói romantikus opera világa, azonban a modern zene olyan gazdag műalkotásokban, hogy ennek a mostani cikknek is jócskán túlfeszíti a keretét.
Az 1870-80-as években született alkotók generációjának zenei nyelve a romantika volt. Ezt vegyítették hazai témákkal, dallamokkal. Manuel M Ponce mellett José Rolón és Calendario Huízar voltak ezen időszak legismertebb szerzői.
José Rolón a most következő a Törpék Ünnepe című szimfonikus scherzójával vált ismertté. A nacionalista tendenciákat mutató darabban impresszionista hatások találhatók. Egyes kritikusok szerint a kompozíció előképe Dukas Bűvészinasa. Ez nem tűnik elrugaszkodott gondolatnak, hiszen Dukas volt Rolón tanára Párizsban.
Calendario Huízar 35 évesen iratkozott be a Nemzeti Konzervatóriumba, de már korábban is írt darabokat. Műveiben indián motívumokat is felhasznált. A híres zeneszerző, Silvestre Revueltas, a „mexikói zene hiteles értékének” nevezte Huízar művészetét.
Most a szerző második, „Oxpanixtli” szimfóniája következik. Oxpanixtli egy őszi időszak azték neve, amikor ünnepségeket rendeztek, hogy a virágoktól búcsút vegyenek és egyszersmind a virágok istennőjét, Xochiquetzal-t, ünnepeljék.
hírlevél
