Klasszikus

Ismerje meg a 10 éves KVVKamarakórust!

2019.05.15. 10:55
Ajánlom
A zene szeretete és az éneklés öröme kovácsolta sok színes egyéniségből egy energikus, vidám, együtt lélegző és érző csapattá a KVVKamarakórust. A tagok amatőr énekesek, alapító-karnagyuk, Magyaróvári Viktor (Kayamar) keze alatt professzionális előadójukká váltak egyedi repertoárjuknak, 2017-ben a KÓTA arany minősítését is elnyerték.

Magyaróvári Viktor zeneakadémiai tanulmányaihoz kötődő karvezetői gyakorlatához alapította a kórust 2009 tavaszán. Ennek végeztével azonban a társaság nem szándékozott feloszlani: a tagok szerencsés találkozásának és az új zenei élményekre való nyitottságuknak köszönhetően kamarakórusként működtek tovább, s mára – Kayamar bevallása szerint – karnagyuk hangszerévé váltak.

IMG_2398-140855.jpg

KVVKamarakórus

A KVVK-ban énekel tájépítész, egyetemi hallgató, hangmérnök, informatikus, asztalos, tanár, óvónő, pszichológus, közgazdász és marketing-specialista is. Az éneklés számukra valódi szerelem, s ezt le sem tagadhatnák, hiszen ha csak néhányan vannak is együtt, máris dalra fakadnak: utcán, étteremben, villamoson, a Balaton vizében, de elsősorban természetesen koncerthelyszíneken. Felléptek már a pécsi Kodály Központban, a SZIGET fesztiválon, önálló estet adtak a Szent István Bazilikában, rendszeres fellépői a Kórusok Éjszakájának, 2016-ban pedig elnyerték a VI. Székesfehérvári Kamarakórus Fesztivál Vándordíját.

kodaly_kozpont_backstage_n-141040.jpg

KVVKamarakórus

Safian_Fanni-11-140855.jpg

KVVKamarakórus

Stílusuk, illetve a klasszikus és a könnyűzene értékeit egyesítő repertoárjuk egészen egyedi: Magyaróvári Viktor a tagok adottságainak és saját zenei világának megfelelően alakította ki. Szívesen éneklik hazai és külföldi szerzők darabjait is, reneszánsz muzsikát, közérthető kortárs zenét, filmzenéket, elsősorban pedig karnagyuk által komponált vagy áthangszerelt, akár 8-9 szólamú a cappella műveket. Az együttesben uralkodó kiváló hangulat minden koncerten magával ragadja a közönséget is – pláne, ha repertoárjukból nemcsak a mély érzelmeket, hanem a rekeszizmot is megmozgató darabokat válogatnak.

A KVVKamarakórus május 18-án este 6 órától, az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér (1067 Budapest, Eötvös utca 10.) színháztermében ünnepli 10 éves fennállását. A program első felében a karnagyot inspirált zeneszerzők – például Barabás Árpád, Farkas Ferenc vagy Petrovics Emil – műveit adják elő, a második részben pedig Kayamar saját szerzeményei és átdolgozásai közül hangzanak el azok a művek, melyek a legnagyobb szerepet játszották a kórus elmúlt 10 évében.

A kórus honlapja itt, Magyaróvári Viktor Kayamar honlapja itt érhető el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A díva, akit "kitoloncoltak" az opera világából

Harcoljunk az álmainkért – javasolja Miklósa Erika, ahogy teszi Siv Wennberg svéd operaénekesnő is, akiről izgalmas dokumentumfilm látható a BIDF versenyprogramjában. A magyar operaénekesnő már látta a filmet és arra biztat, hogy mi se hagyjuk ki.
Színház

„Úgy érzem, ez lesz életem legfontosabb munkája” – Interjú Szász Jánossal

Szász János új filmjét, az Utas és holdvilágot készíti elő, de előtte még megrendezte Örkény Macskajátékát a Nemzeti Színházban, Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével. A december végi bemutatót megelőzően kérdeztük.
Vizuál

Meghalt Terry Jones, a Monty Python tagja

A legendás angol humorista csapat tagja hosszú betegség után, 77 éves korában hunyt el.  
Könyv

Íme az Aegon Művészeti Díj idei jelöltjei!

A 15. átadóra átalakul a kiválasztás menete. Mutatjuk a rövidlista húsz jelöltjét!
Vizuál

Szabadon elérhetőek a Diák-Oscar díjas magyar filmek

Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vimeo csatornáján egy hétig szabadon hozzáférhetővé teszik az egyetem Diák-Oscar-jelölt- és nyertes filmjeit. Mutatjuk!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Kraszna László klarinétművész, tanár

Halálhírét a Snétberger Zenei Tehetség Központ közölte, ahol az utóbbi években tanított. Korábban az Állami Hangversenyzenekar művésze volt, ő alapított a Budapesti Klarinétegyüttest.
Klasszikus Nők a zenében

Egy nő nem csupán a gitárját tudja behangolni, hanem akár zenét is írhat

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a nők legalább annyira értenek a zenéhez, mint a férfiak. De milyenek a lehetőségeik, és mennyi terük van alkotni? Erről kérdeztük Barna Emília szociológust.
Klasszikus börtön

Börtönben ad koncertet Gidon Kremer

A híres hegedűművész elítéltek előtt fog játszani Brit-Kolumbiában. Korábban még soha nem csinált ilyet. De Kanadában sem igazán történt még hasonló.
Klasszikus concerto budapest

Rangos francia fesztiválra kapott meghívást a Concerto Budapest

Tizenhárom koncerten adja elő Beethoven műveit a Concerto Budapest kiemelt meghívott zenekarként januárban a Folle Journée komolyzenei fesztiválon Franciaországban.
Klasszikus ajánló

„Hallhatóvá” teszi a hallássérültek számára a zenét az Óbudai Danubia Zenekar

Nem mindennapi vállalkozással teszi emlékezetessé Beethoven születésének 250. évfordulóját az Óbudai Danubia Zenekar. Egy különleges koncertélmény segítségével a klasszikus zenei formáció most pont azoknak mutat utat a zenéhez, akik a zeneszerző szenvedésével leginkább azonosulni tudnak: a hallássérülteknek.