- Az egész estét betöltő nagyszabású táncjáték több évtizede elkészült. Hogyan emlékszik vissza a darab születésére?
- A művet az Operaház felkérésére írtam, és 1995-ben készültem el vele. Ütő Endre volt az Operaház akkori főigazgatója és Fodor Antal a koreográfus, akik egy táncjátékot kértek tőlem. Fodor Antallal együtt kezdtünk el témát keresni ennek a XX. század második felében ritkaságszámba menő vállalkozásnak, ami egy egész esté táncjáték megkomponálását jelentette. A Faust-téma mellett döntöttünk, mert nem csak egy irodalmi remekműről van szó, de a változatos képek és gondolatok miatt ezt találtam a legmegfelelőbbnek arra, hogy a zenekari- és hangszínfantáziámat a mű szolgálatába tudjam állítani. Egy fontos, filozófiai kérdés is megjelenik, amely minden, egy bizonyos kort elért embert foglalkoztat. Faust, az öngyilkosság szélén álló öregember, nem vágyik másra, csakhogy még egyszer megélhesse a fiatalság szépségeit.
- Mi volt a koncepció és mennyiben változtattak az eredeti művön?
- Goethénél is jelen van egy második élet: a főhős egyrészt megélheti a fiatalságát és a szerelmet, de egy érett nővel való kapcsolatot és a családi létet is. Ezt egészítettük ki a darab elején, egy harmadik nőalakkal, amely során az ideálist szerettük volna megmutatni Faust számára. Egy fantáziáról van szó, amely színes lehetőségeket kínál az alapvető élethelyzetek, nő- és kapcsolat típusok felvillantására.
- Számos kompozíciós technikával alkotott már. Hogyan alakult a „Faust” zenei anyaga?
- A darab írásakor sokat foglalkoztam a hangszerek új játéktechnikai lehetőségeivel, amelyek új elemekkel gazdagítják a hangok világát, felhasználva az elektronikus stúdiókból és a zajzenéktől érkező tapasztalataimat is. Az évek során érzékelt új hangminőségeket igyekeztem bemutatni különböző alkotásokban, amelyeket itt bizonyos színpadi helyzetekben kitűnően tudtam használni. Ekkorra már készen állt az a harmóniavilág, ami azóta is a saját zenei nyelvem adottsága. A romantikus és impresszionista zenei nyelvben használt hangzásvilágból leszűrt fizikai törvényszerűségeket továbbgondolva új hangzások formálódtak, amelyek lehetővé tették számomra, hogy ismét dallamot lehessen komponálni.
- Miért tartja elengedhetetlennek, hogy újra visszataláljunk a dallamhoz?
- Az, hogy eljutottunk a dodekafóniához egy törvényszerű folyamat volt, csakhogy az elmélet elrugaszkodott, a hangok egyenjogúsítása révén arra a pontra ért, hogy az emberi gondolkodásra hagyatkozva, teljesen ellentmond a fizikai törvényeknek. Ez nem feltétlen volt tudatos, de a zenei gondolatok atomizálása révé a zenei anyag teljesen felbomlott; ebben az
esetben mást nem lehet tenni, mint alkotóelemeiből újra felépíteni a gondolatokat.
- Mi az oka, hogy ennyi évet váratott magára a bemutató?
- Ahogy említettem, megrendelésre írtam a művet, de közben vezetőváltás történt, így elmaradt a bemutató. Kétórányi játékidőt megtölteni ötlettel és zenei invencióval egy óriási munka volt, nem szerettem volna, ha kárba vész. Négy szvitet állítottam össze, amelyek összesen tizenkilenc tételből állnak. A táncjáték teljesen más, sokkal gazdagabb és sűrítettebb műfaj, nem véletlen, hogy ezek a művek külön zenekari anyagként is megállják a helyüket. A szviteket azóta több együttes játszotta, és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával rögzítettük is. A táncjátékból írtam egy fúvószenekari balett-szvitet is, ami szintén többször elhangzott.
- Faust és Margit történetéből zongora parafrázis is készült.
- Zongoraművésznek készültem, és rögtön Liszt jutott eszembe, aki zeneszerzők műveit úgy népszerűsítette, hogy parafrázisokat készített. Ennek megfelelően a liszti zongoratechnikát akartam továbbgondolni, és ebből egy virtuóz zongoradarabot készítettem, amit aztán Holics László bemutatott és rádiófelvételt is készített. Balázs János ezt hallotta, megszerezte a kottát, és eljátszotta több európai koncertteremben, valamint lemezre vette az eddigi összes zongoradarabommal együtt. Nyugodtan mondhatom, hogy általa lett világsikere a műnek, áprilisban pedig elhangzik majd a teljes táncjáték zenéje zenekarral és koreográfiával.