Klasszikus

Ismét Duna Karnevál

2004.06.12. 00:00
Ajánlom
Az idén kilencedik alkalommal rendezi meg a BM Duna Művészegyüttes hazai és külföldi zenészek és táncosok részvételével a Duna Karnevált június 20-ig Budapesten. A kulturális seregszemle sokszínűnek ígérkezik: a fellépők a zene és a tánc szinte minden műfaját képviselik: lesznek nép-, könnyű-, komoly- és világzenei koncertek, nép- és kortárstánc-előadások is.

A sokszínűség a zenészek, táncosok nemzetiségében is megnyilvánul, a magyarok mellett bemutatkoznak finn, szlovák, cseh, lengyel, román, görög, török, olasz és spanyol művészek, sőt érkeznek társulatok Kis-Ázsiából. A programok több helyszínen zajlanak majd: Budapesten a BM Duna Palotában, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Rákoskertben, a Vajdahunyad várában, a Vörösmarty téren, illetve Mátyásföldön és Békásmegyeren, de bekapcsolódik Balatonföldvár, Budakalász és Üröm is. A gálaműsort 18-án tartják a Margitszigeten, ahol négyszázan lépnek fel a gála első felében. A koncert második része a szlovákiai magyar Ghymes Együttes, a BM Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes közös műsora lesz. Másnap a karneváli felvonulás csatlakozik a Hídünnephez: fúvószenekarok, táncosok és zenészek vonulnak a Clark Ádám térről a Lánchídon át a Vörösmarty térre. A karnevál kísérőprogramja Kanyó Béla fotóművész a BM Duna Művészegyüttes életét bemutató kiállítása lesz a Duna Palotában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.
Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus hír

Egy részeg férfi vonóshangszereket hajított ki egy mozgó vonatból

A Büchenből Hamburgba tartó vonaton mintegy 14 ezer eurós kárt okozott a randalírozó német férfi.
Klasszikus hír

Három fontos elismerésben részesült Oláh Vilmos Ázsiában

Japán, hongkongi és thaiföldi szervezetek választották tiszteletbeli taggá a magyar hegedűművészt, derül ki a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.
Klasszikus cziffra györgy

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.