Klasszikus

Ismét Haydn Teremtésével kezdődik az új év a Müpában

2020.12.31. 13:10
Ajánlom
Évek óta hagyomány, hogy a Müpa Haydn-hangversennyel köszönti az újesztendőt. Holnap A teremtés csendül fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a nézők pedig élőben, online kísérhetik figyelemmel a koncertet.

A napokban egy sok szempontból rendhagyó, számos kihívást tartogató évet hagyunk magunk mögött, így most minden eddiginél lényegesebb, hogy az új esztendőt derűsen, reménnyel telve, bizakodva indítsuk. Ebben segíthet a Müpa sok évre visszanyúló tradíciója, az újévi Haydn-hangverseny, amelyen a zeneszerző grandiózus alkotásából, a megzenésített genezistörténetből meríthetünk erőt az előttünk álló időszakra. A Müpa visszatérő nézői már tudhatják, hogy az intézmény évindító koncertjének sajátossága, hogy egyszerre érvényesül benne a megnyugtató állandóság és tartogat izgalmas újdonságokat: a mű örök, de – köszönhetően az alkotás kiapadhatatlan sokféleségének, valamint az újonnan csatlakozó művészeknek és együtteseknek – minden alkalommal más és más arcát mutatja. Hiszen minden évben más énekesek, zenekarok és kórusok tolmácsolásában csodálkozhatunk rá Joseph Haydn művének újabb és újabb mozzanataira és megkapó részleteire.

Baráth Emőke

Baráth Emőke (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

Ahogyan az a remekművekkel lenni szokott, A teremtés is többféle értelmezésre ad lehetőséget, és rétegzettségénél fogva több szinten élvezhető a befogadók számára: az isteni alkotómunka megjelenítése, a játékos könnyedséget és komolyságot egyaránt megmutatni képes zeneszerzői lelemény mind mind megérinti a hallgatóságot.

A bibliai eredetű, de van Swieten báró által írt szöveggel hallható mű ráadásul teljes mértékben az életigenlés zenéje, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az általa közvetített világkép optimista és derűs. Márpedig az új esztendő kezdetén, 2021 első napján éppen erre van a legnagyobb szükségünk: egy olyan, művészettel teli élményre, amely nemcsak segít felismerni és befogadni a jót, de hitet és reményt adhat a folytatáshoz, és erővel tölt fel, hogy megbirkózzunk az élet kihívásaival. A produkció három szólistája, a nemzetközi operaszíntéren is szép sikert arató Baráth Emőke, David Fischer és Sebestyén Miklós a biztosíték a világszínvonalú előadásra. A koncerten a Magyar Rádió Énekkara és a Magyar Állami Operaház Zenekara működik közre, a pandémia miatti korlátozások idén nem teszik lehetővé, hogy a hagyományokhoz híven Fischer Ádám vezényelje a hangversenyt, így ebben az esztendőben a karmesteri pulpituson a nagyszerű fiatal dirigens, Farkas Róbert áll majd.

Farkas10CGelaMegrelidzePRINT-152257.jpg

Farkas Róbert (Fotó/Forrás: Gela Megrelidze)

Újévi hangverseny – Müpa Home Live

Haydn: A teremtés
2021. január 1., 19:30–22:00 (szünet nélkül)

Közreműködik: Baráth Emőke, David Fischer, Sebestyén Miklós, Szokos Augustin, Balog Endre, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) és a Magyar Állami Operaház Zenekara

Vezényel: Farkas Róbert

A műsorfüzet itt lapozható fel.

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.