Klasszikus

Ismét Hollós Máté a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke

2012.05.21. 20:04
Ajánlom
A szervezet hétfői közgyűlésén három évre ismét megválasztották a korábbi elnököt és kezdeményezték az európai uniós társszervezetekkel, zeneszerzőkkel való együttműködést.

Az 1990-ben alakult egyesület a kooperáció első körében tizenhat országot vonna be, mely együttműködés lényege a művek cseréje lenne. Minden ország ajánl a többieknek a kortárs alkotók munkáiból, és mindenki "importál" a többiek kínálatából. "Magyarországon a külföldről kiválasztott kompozíciókat mindig egy-egy magyar darabbal együtt fogjuk bemutatni" - részletezte Hollós Máté, aki 1996 óta tölti be az elnöki posztot. Az együttműködés eredményeként, véleménye szerint, már a következő koncertévadban hallhatók lesznek a "kicserélt" zeneművek.

Az anyagi hátteret európai uniós forrásokból fedezik, a pénz már rendelkezésre áll, a magyar részvételhez a Nemzeti Kulturális Alapon át a miniszteri keretből kaptak pénzt. Hollós Máté azt is elárulta, hogy a koncerteket nem a hagyományos helyszíneken rendezik meg, mert az új művekhez új közönséget is szeretnének meghódítani: múzeumok és iskolák szerepelnek a terveik között.
Az elnök azt is elmondta, egyelőre nem mind a huszonhét uniós ország jelezte együttműködési szándékát, azonban mégsem regionális projektről, hanem az egész kontinensre kiterjedő kezdeményezésről van szó, német, brit, francia, baltikumi, szlovák és lengyel zeneszerzők kompozícióival bizonyosan találkozik majd a hallgató.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.
Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.