Klasszikus

Ismét megmérkőztek a kortárs zene legjobb fiatal énekesei

2025.04.09. 13:15
Ajánlom
Már tízéves múltra tekint vissza a Debreceni Egyetemen a Petrovics Emil emléke előtt tisztelgő kortárs zenei énekverseny, melyet Bátori Éva, a ZK Magánének Tanszékének vezetője hívott életre 2015-ben.

A Kortárs Zenei Énekversenyt korábban az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiája keretein belül rendezték meg, ettől az évtől azonban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara vette szárnyai alá, és támogatja infrastrukturális és anyagi szempontból az eseményt. Az idei megmérettetés mottója Daloljuk át a zenét a jövőbe! volt.

A rendezvény különleges személyes vonatkozása, hogy Petrovics Emil Bátori Évának írta utolsó művét, a hat dalból álló ciklus Shakespeare daloskönyv címmel született meg.

A zeneszerző előtt tisztelegve április első hétvégéjén csaknem harminc tehetséges növendék mutathatta meg tudását a kar Liszt termében.

Az eseményen a fenti Petrovics-műből is elhangzottak részletek.

A megmérettetésre Debrecen mellett Győrből, Szegedről, Miskolcról és a fővárosból is érkeztek énekesek, akik három kategóriában versenyeztek, és egy 2000 után írt, szabadon választott dalt vagy áriát kellett előadniuk a világ kortárs zenei vokális műveiből, valamint kötelezően egy Petrovics vagy Petrovics-tanítvány által komponált szerzeményt. A produkciók közül különlegesen nagy sikert aratott a Csokonai Színház műsorán is szereplő Scaevola opera egy részlete, valamint Papp Mátyás Kék hold alatt című kamaradarabja, illetve Szemenyei Sámuel War-ring című szerzeménye is.

A produkciókat Bátori Éva mellett Csemiczky Miklós és Fekete Gyula Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők, valamint Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója és Petrovics Eszter Erkel Ferenc-díjas dokumentumfilm-rendező értékelte.

Eredmények:
I. kategória
1. díj: Vass Virág, Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium
2. díj: Gábor Margit, Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
3. díj: Lehner Zalán és Sipos Rita, Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar

II. kategória
2. díj: Brotscholl Adél, Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
3. díj: Yuan Leyao, Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar

III. kategória
I. díj: Garics Laura – ének, Pintér Anna – fuvola, Eszenyi Zsombor – klarinét, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Petrovics-díj:
Garics Laura, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Rektori különdíj:
Pauk Eleonóra, Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar

Fejléckép: A IX. Kortárs Zenei Énekverseny résztvevői és zsűrije (fotó/forrás: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.