Klasszikus

Ismét parádés évadra készül a Müpa

2016.03.14. 09:11
Ajánlom
Cecilia Bartoli, Sir Antonio Pappano, Eötvös Péter, a New York-i Filharmonikusok - világsztárok, vezető hazai és nemzetközi együttesek, új és megújult sorozatok, a világhír küszöbén álló fiatal tehetségek – a Müpa 2016/2017-es évada is gazdag kínálattal várja a minőségi kultúra közönségét. A következő szezon koncertjeire 15 féle sorozatból válogathatnak az érdeklődők, a bérleteket március 10-től lehet megvásárolni.

Különleges divatbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Müpa a 2016/2017-es évadának bérleteiről és sorozatairól. Az eseményen bemutatták a Müpa Budapest című, az intézmény első 10 évét összegző exkluzív kiadványt, az intézmény új formaruháit és ajándéktárgy-kollekcióját is.

Káel Csaba

Káel Csaba (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

Káel Csaba vezérigazgató, aki második ciklusát kezdi ez év márciusában, a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az intézmény a következő 5 évben is tudatosan és tervezetten képviseli a magyar kultúrát, az örökségül kapott értékeket és a jeleneredményeit. Közép-Európa legnagyobb művészeti központjának továbbra is fontos feladata a klasszikus repertoár és az új művek gondozása.

A Müpa - hagyományait folytatva – a 2016/17-es évadában is minőségi produkciókat kínál a hazai és nemzetközi művészvilág elismert előadóival. A római Santa Cecilia Akadémia Zenekarát Sir Antonio Pappano vezényli, Eötvös Péter Esterházy Péter szövegeire írt oratóriumát a Bécsi Filharmonikusokkal adja elő a Müpa koprodukciójában, ismét eljön Valerij Gergijev ezúttal a Marinszkij Színház Zenekarával, Alan Gilbert pedig a New York-i Filharmonikusok koncertjén dirigál majd. Fellép a Müpában a Berlini Filharmonikusok Fúvósegyüttese, az orgona fenegyereke Cameron Carpenter a St. Martin in the Fields zenekarával, és kamaraestet ad Prunyi Ilona a zene világnapján. Világhírű énekesek látogatnak a Müpába jövőre is: áriaestet ad Marcelo Álvarez, a Régizene Fesztiválon fellép Philippe Jaroussky és Simone Kermes.

Müpa egyenruhák - új kollekció

Müpa egyenruhák - új kollekció (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

Cecilia Bartoli Händel hősnőit eleveníti meg, William Christie pedig a mester Messiás című oratóriumát szólaltatja meg a Les Arts Florissants közreműködésével. Mindenszentekkor Helmuth Rilling dirigálja Mozart Requiemjét, az újévet pedig immár hagyományosan Fischer Ádám nyitja Haydn Teremtésével, ezúttal a Felvilágosodás Korának Zenekarával. Az operairodalom repertoárjából Rameau: Naïs című művét mutatják be, és műsorra tűzik Bellini utolsó operáját, A puritánokat is. A Budapesti Wagner-Napok keretében a Ring mellett a Parsifal lesz látható, és újdonságként a Rienzi csendül fel koncertszerű előadásban.

A 2016/17-os Évad Művésze Baráti Kristóf, az Évad Együttese a Szegedi Kortárs Balett lesz.Produkcióik igazi változatosságot kínálnak: Baráti Kristóf a hegedűirodalom minden korszakából ad ízelítőt koncertjein, a Szegedi Kortárs Balett a Nemzeti Filharmonikusokkal közös, nagysikerű József-legenda előadása mellett Gluck izgalmas Don Juan-feldolgozását és Vivaldi Négy Évszak versenymű-sorozatát ülteti át a tánc nyelvére.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar ezúttal Brahms-maratont rendez, a másik közös kezdeményezés, a Bridging Europe vendége pedig Franciaország lesz.

A következő évadban is színvonalas jazz- világ- és könnyűzenei koncertek, újcirkusz-produkciók, irodalmi estek, táncelőadások, ifjúsági és gyerekprogramok színesítik a kínálatot. Fellép többek között a sanzonok nagyasszonya, Juliette Gréco, a jazzlegenda Bobby McFerrin, és az afrikai zene megújítója, Salif Keita.

Felfrissítve folytatódnak az évek során népszerűvé vált sorozatok: Európa ifjú tehetségei a Rising Stars programban jövőre egy kétnapos fesztivál keretében mutatkoznak be. A Felfedezések bérlet koncertjeinek újdonsága, hogy családi sorozatként vasárnap este hat órai kezdettel rendezi meg ezeket a Müpa, s minden koncerten bemutatkozik a nagyközönség előtt egy-egy fiatal tehetség, ifjúversenygyőztes is. Ismét lesz New Orleans Swingfesztivál, Jazz Showcase, Jazztavasz és a hazai könnyűzene krémjét felvonultató Hey June. Továbbra is repertoáron lesznek a Recirquel Újcirkusz Társulat produkciói, a Müpa világhírű orgonájának rajongóit a klasszikus orgonahangversenyek mellett párbaj és improvizáció, műfaji határokat feszegető programok várják.A népszerű irodalmi estek, a Literárium vendégei lesznek a szezonban Esterházy Péter, Tolnai Ottó, Krasznahorkai László, Zeke Gyula, Markó Béla, Végel László valamint Cserna-Szabó András.

Baráti Kristóf

Baráti Kristóf (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

A családok számára Kicsik és Nagyok címmel indul bérletsorozat, amelyben ismeretterjesztő előadás mellett népszerű művek találhatók többek közt olyan előadókkal, akik maguk is kiskorúak. A Matinékoncertek sorában a művészeti élet elismert szereplői, Fassang László, Palya Bea, Ókovács Szilveszter és Juronics Tamás mesélnek szenvedélyükről, amely műfajukhoz köti őket, a Műhelykoncerteken pedig a gyerekek bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás megszületésének folyamatába. Az idősebb korosztály számára a Seniorok Évada bérlet kínál kedvezményes áron változatos előadásokat kamara- és nagyzenekari művekből valamint az opera műfajából.

A Müpa 2016/17-es évadra meghirdetett 15-féle komolyzenei bérletsorozata március 10-től kapható a Müpa jegypénztáraiban és online, a mupa.hu-n keresztül. A bérletekkel a vásárlók a korábbiaknál magasabb, átlagosan 20 százalék kedvezményhez jutnak az egyes előadások áraihoz képest.

Az eseményen bemutatták a Müpa Budapest című könyvet, amely az intézmény első 10 évét dokumentálja. Az exkluzív kiadvány egy olyan különleges korlenyomat, amely az épület keletkezésének történetét, előadások emlékezetes pillanatait, az évek során fellépett művészek vendégkönyvi bejegyzéseit dokumentálja fotókkal, interjúkkal és tanulmányokkal.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zenemű, amely kapudrog lehet Bartók Bélához

Bartók zenéje nem könnyű. Hiába vált az egyik legismertebb magyar művészszemélyiséggé, valószínűleg többször találkozunk róla elnevezett utcával, térrel, mint a zeneműveivel. Ezen segítünk most.
Klasszikus

És Ön olvas még zenei könyveket?

A klasszikus zene közönsége szűk, de szeret olvasni. Ez kihívás egy könyvkiadónak, a Rózsavölgyi pedig számos újdonsággal szolgálhat az érdeklődőknek.
Klasszikus

Szívet melengető videó: Pillangó szállt a fuvolaművész homlokára játék közben

Létezik ennél igazabb megerősítés egy muzsikus számára, mint az, hogy egy pillangó is gyönyörködni kezd a játékában?
Könyv

Mondd meg te, melyik volt 2018 legjobb magyar könyve!

2019-ben is átadják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A 2016-ban megalapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A nyertesek idén már 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.
Jazz/World

Fekete-Kovács Kornél: „Amikor improvizálunk, akkor meditálunk”

Fekete-Kovács Kornél a „jógikus” lét tíz alapvető szabályát foglalta zenébe a Foundations című új, tíztételes művében, amit március 27-én mutatnak be a Müpában. A Modern Art Orchestra mellett olyan vendégművészek működnek közre az üzenet átadásában, mint Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Fenyvesi Márton, Dés András és Szalai Péter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Három díjazottja volt idén a Bartók-Pásztory-díjnak

A Bartók Béla születésének 138. évfordulóján rendezett díjátadón az elismeréseket Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, a kuratórium elnöke adta át.
Klasszikus magazin

5 zenemű, amely kapudrog lehet Bartók Bélához

Bartók zenéje nem könnyű. Hiába vált az egyik legismertebb magyar művészszemélyiséggé, valószínűleg többször találkozunk róla elnevezett utcával, térrel, mint a zeneműveivel. Ezen segítünk most.
Klasszikus videó

Szívet melengető videó: Pillangó szállt a fuvolaművész homlokára játék közben

Létezik ennél igazabb megerősítés egy muzsikus számára, mint az, hogy egy pillangó is gyönyörködni kezd a játékában?
Klasszikus könyvajánló

És Ön olvas még zenei könyveket?

A klasszikus zene közönsége szűk, de szeret olvasni. Ez kihívás egy könyvkiadónak, a Rózsavölgyi pedig számos újdonsággal szolgálhat az érdeklődőknek.
Klasszikus hír

Az isonzói csata emlékére koncertezik Szlovéniában a magyar zenekar

Ősbemutatóra készült a BFT zenekara Ljubjanában: mintegy 250 fős zenekar játszik a "Nagy Háború" áldozatainak emlékére.