„Itáliánál zeneileg gazdagabb ország nem nagyon volt Európában” – Interjú Illés Szabolccsal

Miben más a Barokk Udvarlás, mint a többi barokk fesztivál?

Nagyon hálásak vagyunk Szentendrének, hogy befogadta a fesztiválunkat. Két szempontból más a Barokk Udvarlás: egyrészt nem sok olyan barokk fesztivál van Magyarországon, ahol a műsor szinte teljes mértékben egy kurzus résztvevőire épül, másrészt mi a kurzuson és a fesztiválon is arra törekszünk, hogy a korhű hangszerek mellett a játéktechnikát is elsajátítsák a résztvevők, és igyekszünk ezen a téren minél kevesebb kompromisszumot kötni.

Ehhez először is korhű hangszerek kellenek, melyek többek számára ismeretlenek, ugyanakkor akik itt találkoznak először ezekkel a hangszerekkel, általában gyorsan alkalmazkodnak, és egy hét után már prezentálni is tudják, amit tanultak.

Vannak a kurzuson visszajárók, olyanok, akiknek már van saját barokk hangszerük, de számos hangszert biztosítotok is azoknak, akik még csak most ismerkednek ezzel a technikával. Mit lehet tudni ezekről a hangszerekről?

Köztudott, hogy a barokk időszakban más hangolású hangszereken játszottak, mint a későbbi korokban, de önmagában a hangolás sajnos nem elég ahhoz, hogy a hangszín, illetve a játékstílus is megváltozzon. Fontos, hogy például korhű barokk vonókat használjunk, hiszen a vonó alapvetően határozza meg a játéktechnikát. Az is köztudott, hogy a barokk korban bélhúrokat használtak. Mostanában modern hangszeres körökben is népszerű a barokk előadásmód, és sokan azt gondolják, ha lecserélnek két húrt bélhúrra a hangszeren, akkor már barokká válik a hangszer, de ez sem igaz.

minden húrja bélhúr, és nagy hangsúlyt fektetünk a korabeli játéktechnikára is. Igyekszünk csak olyan eszközökkel dolgozni, amelyek a barokk korban is előfordulhattak.

Illés Szabolcs a Barokk Udvarlás korábbi évében (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

A tavalyi fesztivál a barokk különböző központjait mutatta be, idén azonban ebből az egyik legnépszerűbb, Itália kerül reflektorfénybe. Milyen szerzőkkel találkozunk majd a programban?

Tavaly mint induló fesztivál, szerettünk volna széles spektrumot mutatni. Mostantól viszont egy-egy ország és régió lesz a fókuszban.

A fesztivál három napja három jelentős itáliai központra épül. Az első nap a nápolyi szerzőké, a második nap Rómáról szól, ami egészen különleges központ volt Itálián belül is, hiszen a pápai állam mellett nem volt egyszerű koncerteket szervezni. A Rómában alkotó szerzők közül Corellit emelném ki, részben azért, mert kettős évfordulója is van az idén: 370 éve született és 310 éve halt meg, de nemcsak ezért jelentős, hanem azért is, mert a barokk kor meghatározó zeneszerzője volt, hosszú ideig majdnem minden komponista az ő munkássága alapján indult el. A zárónap Velencére fókuszál, és a legnépszerűbb velencei zeneszerzőre, Vivaldira, valamint a köré épülő hangszeres virtuozitásra.

Ez az év azért is mérföldkő, mert eddig csak nyaranta volt kurzus és fesztivál, most azonban a rendszeresen visszatérő zenészek évközben is tartó, állandó munkába fognak majd.

Külön öröm, hogy a kurzusoknak rendszeres résztvevőiből egy kis egyesület is alakult, ami azért nagyon fontos, mert azt mutatja, hogy tényleg valós az érdeklődés a barokk játéktechnika iránt. Mivel az egyesületben hangszeresek és énekesek egyaránt találhatóak, ezért próbálunk a repertoárban is olyan szegmenseket is bemutatni, amik kórussal együtt is működnek. Ezekből már most, a fesztiválon is sokat hallunk.

Ha már a kórusnál tartunk, a tavalyi kurzus és az első fesztivál hozadéka volt, hogy a résztvevő énekesek kórust alapítottak, amely az elmúlt év során már rendszeres munkába fogott, több koncertet is adott. Úgy fest, hogy formálódik egy hangszeres együttes, amelyik év közben is szervezetten próbál majd.

Szerencsére tényleg vagyunk már annyian, akik rendszeresen járunk vissza ezekre a kurzusokra, hogy állandó zenekarként tudunk funkcionálni, és talán már rendelkezünk olyan tapasztalattal és repertoárral, ami alapján koncerteket is lehet szervezni.

ami egy kicsit fellengzősen hangzik, de ha belegondolunk, akkor tulajdonképpen teljesen megfelel a 21. század igényeinek, ugyanis kicsi és mobilis. Az egyesület neve is jelképes: Csodaforrás Alternatív Barokk Zenei Egyesület, aminek a nevében is benne van, hogy alternatívát képvisel a kicsit központosított régizenei kultúrához képest, ezért is vagyunk kisebbek, mobilisabbak, és alapvetően karmester nélkül dolgozunk, ami fontos eleme a barokk kor előadói szokásának és játékmódjának.

Illés Szabolcs a Barokk Udvarlás korábbi évében (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

Érdekes adalék, hogy az egyesületben felülreprezentált a zenetudományi végzettség. Ezt a régizene hozza magával?

Aki régizenével foglalkozik hangszeresként, ha eredetileg nem ért hozzá, akkor sem kerülheti el a kutatást bizonyos szinten. A hangszert magát is kutatni kell, az építőknek is segítenünk kell abban, hogy pontosan mire is gondolunk, amikor a hangszert készíttetjük vagy javíttatjuk.

közben óhatatlanul fedez is fel különböző dolgokat, műveket, szerzőket, ezeknek mind utána kell nézni, így aztán a régizenészek többsége szükségszerűen találkozik a zenetudománnyal. Fordítva is így van. Manapság nagyon jó irány, hogy a képzett zenetudósok közül egyre többen gondolják azt, hogy nemcsak papír mellett és nemcsak a kutatással kell foglalkozni, hanem az eredményeket be is kell tudni mutatni, és a zenetörténészek, ha van hangszeres tudásuk, akkor a gyakorlatban is igyekeznek megtanulni azt, amit a kutatásokból az asztal mellett megismertek. Ez egy nagyon haladó szemlélet, mivel így nemcsak beszélünk a tudományos eredményekről, hanem ezeket konkrétan meg tudjuk mutatni, be tudjuk építeni a koncertéletbe.

Fejléckép: Illés Szabolcs (forrás: Szentendrei Teátrum)