Klasszikus

"Itt nem működik a robotpilóta"

2014.10.19. 08:02
Ajánlom
Pinchas Steinberget februárban, az előző félév elején nevezték ki a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara elnök-karnagyává. Idén vezényli első premierjét az Operaházban: Mascagni Parasztbecsületét és Leoncavallo Bajazzók című operáját. A karmesterrel az elmúlt fél évről, valamint az idei tervekről beszélgettünk. INTERJÚ

- Hogyan értékeli az elmúlt fél évadot a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának élén?

- Egyelőre nem szeretnék még értékelni, hiszen jelenleg is dolgozunk és éppen egy folyamat közepén tartunk. Az eddigi közös koncertjeink, ha a közönség reakcióját mérvadónak tekintjük, sikeresek voltak. A Richard Strauss-fesztivál utolsó hangversenyén például két ráadás darabot is eljátszottunk, és még akkor is úgy éreztem, hogy a publikum szívesen hallgatná tovább az együttest. Természetesen ez a legfontosabb visszajelzés, mert ha így reagálnak, az azt jelenti, hogy valamilyen módon megérintettük őket. Csodálatos érzés ilyen hangversenyeket adni, hiszen a hallgatóságnak muzsikálunk, nemde?

- Elnök-karnagyi kinevezése előtt már dolgozott az együttessel. Emlékszik az első benyomásaira?

- Három évvel ezelőtt vállaltam el egy beugrást. Azon a koncerten Haydn-, Schubert- és Orbán-darabokat vezényeltem a zenekar élén. Megelégedéssel tapasztaltam, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét, hiszen egy kiegyensúlyozott, jól felkészült együttessel találkoztam. Ez a későbbi közös próbafolyamatok során is bebizonyosodott.

- Hallott már a zenekarról a legelső találkozásuk előtt is?

- A zenekar története nem volt ismeretlen előttem. Tudtam, hogy egy olyan együttest vezényelhetek, amelyikkel annak idején Mahler az I. szimfóniáját is bemutatta, továbbá, hogy más zeneszerzők mellett Kodály is komponált az együttes számára. Így született például 1933-ban a Filharmónia Társaság fennállásának nyolcvanadik évfordulójára a Galántai táncok című alkotás.

- Az együttes elsősorban zenekari árokban operazenekarként működik. Mennyiben befolyásolja ez a munkát a koncertpódiumon a szimfonikus repertoárban?

- Úgy gondolom, hogy az operazenekarok a koncertteremben is sokkal rugalmasabban tudnak működni, hiszen hozzászoktak, hogy estéről estére megosztott figyelemmel kell egyensúlyozniuk a karmester és az énekesek között, valamint hogy a pillanat törtrésze alatt kell reagálniuk az előadás alakulására. A verista műveket, például a Parasztbecsületet vagy a Bajazzókat nem lehet úgy vezényelni és játszani sem, mint egy Mozart- vagy Beethoven-szimfóniát. Teljesen más stílusról van szó, sokkal szabadabban, rengeteg rubatóval kell előadni ezeket a darabokat. Itt nem működik a robotpilóta. Egy Beethoven-szimfóniánál a tempóban maradva kell interpretálni a művet, de egy verista operában soha. Mindig változik az előadás, és folyamatos, feszült figyelemre van szükség.

- Milyen további elképzelései vannak a zenekar élén?

- Van néhány ötlet, amit szeretnénk megvalósítani, de az elsődleges célom, hogy folytassuk az elkezdett munkát. Ezt az évadot is én viszem végig, de nem tudom, hogy mi mindenre lesz lehetőségünk, hiszen ne feledjük, hogy a zenekar főképp az Operaház együtteseként működik. Ez pedig adott esetben egy turnéval kapcsolatban kötöttségeket jelent.

- Nem csak Magyarországon és nem csak a Filharmónia Társaság Zenekarával dolgozik együtt.

- A munkám nagyrészt Budapesthez köt, de ősszel lesz egy fesztivál Pozsonyban, amelynek a zárókoncertjén fogok vezényelni, aztán Hamburgban vezetem majd a filharmóniai hangversenyeket a Hamburgi Filharmonikusokkal. Januárban Párizsban koncertezem a Francia Nemzeti Zenekarral, aztán a Monte Carló-i Operában dirigálom Zemlinsky Firenzei tragédiáját és a Bajazzókat. Madridban és Torinóban színre visszük Humperdinck Jancsi és Juliskáját, Genfben pedig a Fideliónak egy új rendezését vezényelem majd.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.