Klasszikus

Izrael, Kodály és Bartók az idei CAFe Budapest fókuszpontjai

2017.09.20. 14:48
Megosztom
A 26. alkalommal megrendezendő kortárs művészeti fesztivál október 6. és 22. között negyven helyszínen több mint száz kortárs és világzenei koncerttel, jazz- és táncelőadással, képzőművészeti és irodalmi programmal várja a közönséget.

Ahogy azt Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a CAFe Budapestet szervező Operatív Testület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta,

a fesztivál egyik "örökös fókusza" Bartók Béla.

Az ő életművét nemzetközi sztárokkal mutatják be idén: a magyar komponista előtt tiszteleg például Tan Dun Oscar-díjas kínai-amerikai zeneszerző a CAFe Budapest nyitókoncertjén. Elhangzik továbbá Bartók-mű Eötvös Péter és a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam koncertjén is, valamint Karosi Júlia jazzénekesnő is feldolgoz néhány Bartók-művet kvartettjével, emellett vadonatúj, Words and Beyond című albumának anyagát is bemutatja.

Tan Dun

Tan Dun

A Kodály-év apropóján több műfaj kiemelkedő művésze is Kodály Zoltán alkotásaiból merít inspirációt.

Galántai táncok című művére Bozsik Yvette és társulata készít új táncelőadást. Oláh Kálmán Kodály Impressions című estjén ismét hallhatjuk az Oláh Kálmán Sextetet, amelynek minden fellépése kuriózum volt az utóbbi években. Szőke Nikoletta, Balog József, a Jazzical Trio és Káel Norbert jazz-zongorista új projektjében Bartók és Kodály művei átdolgozott jazzverzióban szólalnak meg, ahogy a Nemzeti Énekkar is Bartók, valamint Kodály szerzeményeivel, illetve Orbán György kórusciklusával áll színpadra a Pesti Vigadóban. Az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőverseny kamarazenei kompozíciói szintén Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára reflektálnak, megmutatva, hogyan hat Kodály páratlan életműve a zeneszerzők legújabb generációjára.

Oláh Kálmán

Oláh Kálmán (Fotó/Forrás: Dobó László)

Idén Izrael és a zsidó kultúra áll a CAFe Budapest fókuszában.

Fellép az egyik leghíresebb modern balett-társulat, az Izrael Balett, a méltán népszerű izraeli bőgős fenomén és zeneszerző, Avishai Cohen triója, valamint a marokkói szülők gyermekeiként Izraelben nevelkedett testvérpár, Avi Avital és Omer Avital duója, akik a jazzt és a klasszikus zenét ötvözik. A fesztiválhoz illeszkedve Jerusalem My Love címmel, spirituálékból inspirációt merítve készül különleges koncertre az Anima Sound System és a nagyszerű brit énekesnő, Heidi Vogel, valamint szefárd és közel-keleti népdalokra épülő jazzmuzsikával várja a közönséget a zongorista-zeneszerző Jáger Bandi és zenekara, a Jazzrael. Az erdélyi haszid zsidóság zenei kincseit megmutatva, És a halottak újra énekelnek címmel készül rendhagyó összművészeti bemutatóra Elek Judit rendező. A mű középpontjában az Erdélyben élő és alkotó Eisikovits Mihály Miksa (1908–1983) zeneszerző-népzenekutató erdélyi zsidó zenei folklór területén végzett gyűjtőmunkájának anyaga áll. Az Art Market Budapest Kortárs Képzőművészeti Vásár pedig az izraeli kultúra képző- és fotóművészeti vetületét mutatja be, kiemelt vendégként Eran Shakine izraeli képzőművésszel, aki egy új köztéri szobrot készít Budapestre: hat méter magas nőalakja a Széchenyi téren, a Lánchíd mellett lesz látható.

Avital meets Avital

Avital meets Avital (Fotó/Forrás: Christie Goodwin)

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál több kisebb fesztivált is magában foglal.

A Hangvető és a CAFe Budapest közös szervezésében második alkalommal valósul meg a Budapest Ritmo világzenei fesztivál és showcase: alkalmi találkozót ad a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band, Miczura Mónika „Mitsou” és Jawhar, Lajkó Félix és a Vołosi, valamint Harcsa Veronika, aki a Transglobal Undergrounddal és a Fanfara Tiranával lép a Ritmo színpadára. Az immár harmincéves Mini-Fesztivál a magyar zeneszerzés több generációjának biztosít fórumot október 9–15. között a Várkert Bazárban. A CAFe Budapest része az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár. A fesztivál Krasznahorkai László szerzői estjével nyit, külföldi díszvendégei között a fesztiváltematikához illeszkedően ott lesz az izraeli Zeruja Salev, valamint a norvég Dorthe Nors, a cseh Dora Čechová és Jaroslav Rudiš, a finn Pajtim Statovci és Rosa Liksom is. A Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe idén különleges helyszínen, a nagyközönség előtt már zárva tartó Iparművészeti Múzeumban enged bepillantást a divat legfrissebb és legizgalmasabb trendjeibe. 2017-ben a Bálna Budapest ad teret a Kortárs Magyar Szőnyegtervezők Fesztiváljának: a RUG ART FEST – Szőnyegre hangolva 2017 eseménysorozat keretében nem csupán kiállítások, de szakmai fórumok, bemutatók és kulturális, valamint családi programok is várják a látogatókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Jazz/World

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Meghittség és rivaldafény – közeleg a Herbstgold Fesztivál

Szeptember 16. és 26. között a Herbstgold Fesztivál nagyzenekari pillanatokat és kamarazenei ritkaságokat ötvöző zenei utazásra hívja hallgatóságát. A program Haydn derűs klasszikájától Brahms szenvedélyes romantikáján át Mozart megrendítő Requiemjéig ível.
Klasszikus ajánló

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus ajánló

Mennyei zongoramuzsika és az ősz zenéje – íme a kismartoni Esterházy-kastély jövő évi fesztiváljainak programja

A komolyzenével ismerkedő, fiatal közönséget megszólító, a zenei műfajokat és társművészeteket ötvöző Keys To Heaven zongorafesztivál, valamint a Julian Rachlin nevével fémjelzett őszi, Herbstgold Fesztivál is várja a muzsika szerelmeseit.
Klasszikus ajánló

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.
Klasszikus ajánló

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.