Klasszikus

János-passió a Nemzeti Filharmonikusokkal

2003.04.17. 00:00
Ajánlom
A húsvét előtti napokban a Nemzeti Filharmonikusok Hamar Zsolt vezényletével kétszer is előadják Bach János-passióját a Pesti Vigadóban: április 17-én este a Somogyi-bérlet utolsó koncertjeként, két nappal később pedig az ifjúsági bérlet harmadik, záró hangversenyeként.

Ez utóbbi alkalommal Geszti Péter és Batta András kalauzolásával és M. Kecskés András pantomimművész közreműködésével a mű keresztmetszetét mutatják be. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz és az Antal Mátyás vezette Nemzeti Énekkarhoz mindkét hangversenyen kitűnő énekes szólisták csatlakoznak: Zádori Mária, Megyesi Schwartz Lúcia, Timothy Bentch, Mukk József, Massányi Viktor és Kovács István.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Keller András: „A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége”

Ismét megrendezi egynapos kortárs fesztiválját a Concerto Budapest, november 16-án a BMC-ben. A hallgatás napja központi szerzője a nemrég elhunyt Szofija Gubajdulina lesz. A vele való közös munkárólis kérdeztük az együttes főzeneigazgatóját.
Klasszikus ajánló

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.
Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.