Elmélyülésre, gondolatébresztésre, s a koncertet követő tartalmas beszélgetésekre is invitál a január 9-i Magyar Kincsek koncert, amelyen Veress, Szőllőssy, Márta, Eötvös, Kurtág és Ligeti kamaraművei hangzanak el a Concerto Budapest égisze alatt született és keretei között működő Ligeti Ensemble és az együttes rezeseiből álló Concerto Brass előadásában, Keller András vezényletével. A Ligeti Ensemble két évvel ezelőtt, a névadó zeneszerző születésnapján adta első koncertjét, s azóta is hű akkori elveikhez: a közönség megismertetése a közelmúlt nagy remekműveivel s a magyar kortárs zene elsőrendű képviselete a világban. A 20–21. század zenei történéseit aktívan követők és a kortárszenével még csak most ismerkedők számára is ígéretes koncert műsora Veress Sándor fiatalkori, 1933-as Szonatinájától Eötvös Péter 2008-as Octetjéig ível majd.
Január 15-én Bach zenéjével nyitja meg a 2021-es évet a Concerto Budapest Matan Porat zongorista és a zenekar fuvolistája, Kaczander Orsolya közreműködésével a Zeneakadémia Nagytermében. A Bach-évnyitó első 18.00 órakor kezdődő koncertjén versenyművek hangzanak majd el, míg a második, 20.00 órás hangversenyen a szvit és a fúga műfaja áll majd a középpontban. Matan Porat, a Berlinben élő izraeli zongorista a vonósokra írt III. Brandenburgi verseny után három billentyűs versenyműben is játszik majd, Kaczander Orsolyának pedig George Benjamin 2007-es Bach-átiratában jut majd kitüntetett szerep.
A hónap végén, január 23-án és 24-én romantikus kamaradarabok, majd Haydn, Mozart és Beethoven művei költöznek nappalinkba. Az első koncerten Wagner, Schumann és Schubert nagyzenekari és kamaraművei lesznek műsoron Perényi Miklós, a Keller Quartet és a zenekar tolmácsolásában. 24-én Vashegyi György áll a karmesteri pulpitusra, s a műfajilag rendkívül vegyes darabok megszólaltatásában Szutrély Katalin szopránénekesnő és a zenekar visszatérő vendégművésze, Berecz Mihály csatlakozik az együtteshez.
Részletes műsor és információk: www.concertobudapest.hu