Klasszikus

Japán tehetségek a Solti Terem színpadán

2015.04.21. 14:55
Ajánlom
A Zeneakadémia A tehetség kötelez című sorozatának május 9-ei koncertjén Morimoto Miho és Mukeda Narihito mutatkozik be.

"Bárcsak a jövendő művésze önmagán belül, s nem kívül tűzné ki az elérendő célt, s lenne a virtuozitás csupán eszköze, nem pedig végcélja. Bárcsak mindig észben tartaná azt, hogy bár a mondás szerint noblesse oblige (a nemesség kötelez), de legalább annyira, sőt sokkal inkább, mint a nemesség: génie oblige (a tehetség kötelez)!" Paganiniről írott nekrológjában, 1840-ben fogalmazott így Liszt Ferenc, és saját maga mutatott példát arra az utókornak, hogy mire is kötelezi egy művészt a tehetség. Mindenekelőtt arra, hogy tehetségét megossza a világgal. A Zeneakadémia Koncertközpont 2013-ban - hagyományteremtő szándékkal - életre hívott sorozata minden félévben több zeneakadémista növendéknek vagy együttesnek kínál bemutatkozási lehetőséget.

Május 9-én két japán tehetség, Morimoto Miho és Mukeda Narihito lép a Solti Terem színpadára Sosztakovics, Kodály, Bartók, Liszt és Chopin műveivel. Morimoto Miho, a huszonhét éves zongoraművésznő egy japán kisvárosban, Amagasakiban született. Felsőfokú tanulmányait Kiotóban kezdte, a mesterképzést pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Falvai Sándor és Réti Balázs növendékeként folytatja. 2013 őszén elnyerte a Yamaha Music Europe GmbH ösztöndíját, diplomakoncertjére pedig - amelyre szintén Narihitóval együtt készül - idén júniusában került sor. A szintén huszonhét éves Mukeda Narihito 2010 óta a Zeneakadémia diákja, ahol a tanszékvezető Dráfi Kálmán növendékeként végzett 2014-ben; jelenleg a Zeneakadémia zongoraművész-szólista képzésére jár. A két pianista már több ízben lépett fel közös koncerten és játszott négykezes műveket. Ezúttal is e kamarázással kezdik és zárják közös hangversenyüket: az est első felében elhangzik Sosztakovics két zongorára írott Concertinója, amelyet a komponista 1954-ben az akkor tizenöt éves fiának komponált. Ezután Miho Morimoto Bartók és Kodály két méltán népszerű művét, a Meditációt és az op. 8a Két román táncot játssza, majd Liszt két Consolation-ját és a 13. magyar rapszódiát. A második félidőben nagyrészt Mukeda Narihito játszik Chopin-műveket, köztük a g-moll balladát, amelyben a fiatal zeneszerző Bécsben érzett honvágyát írta meg. A koncertet Liszt egyik legvirtuózabb művének, a Don Juan reminiszcencia négykezes változatával zárja a két zongorista. A mű 1918-as kiadásának előszavában Busoni a következőket írta: „a zongorázás legmagasabb szintjét elérő darabnak mondhatni szimbolikus a jelentősége" - mint ahogy annak is, hogy a magyarországi egyetemek közül az egyik legmagasabb külföldi hallgató-aránnyal bíró Zeneakadémia legkiválóbb japán növendékeinek is fellépési lehetőséget biztosít.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Színház

“Kasszasiker” az Átriumban!

Új bemutatóra készül az Átrium, a Kasszasiker című vígjátékát június 17-én mutatja be színház.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 
Tánc

A kiégett szerelemmel szembesít az izraeliek könyörtelen táncelőadása

Sharon Eyal legújabb koreográfiájában, a Love Chapter 2-ban azt az élményt foglalja táncba, amikor a szerelem már csak egy „utóbetegség, miután már minden elveszett”. Az előadás három alkalommal látható a Trafóban május 24. és 26. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus bonn

700 apró Beethoven-szoborral ünnepel Bonn városa az évfordulón

Hétszáz mosolygó Beethoven-szobrot tervezett Ottmar Hörl a zeneszerző születésének 250. évfordulójára.
Klasszikus interjú

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Klasszikus tévé

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.