Klasszikus

Japán zenekar vendégeskedik a Nemzeti Hangversenyteremben

2005.10.13. 00:00
Ajánlom
Első ízben üdvözölhetjük Budapesten a tokiói NHK Szimfonikus Zenekart, amely Japán első hivatásos zenekaraként alakult meg 1926-ban Új Szimfonikus Zenekar néven. Az együttes Vladimir Ashkenazy vezényletével Takemitsu, Richard Strauss, Debussy és Ravel műveit játssza október 14-én 19:30-tól a Nemzeti Hangversenyteremben.

Az NHK Szimfonikus Zenekart színvonala megalapítása óta – különösen Joseph Rosenstock irányítása alatt – gyorsan emelkedett, bérleti sorozatai még a második világháború idején is nagy közönséget vonzottak. 1951-től a Japán Rádió vállalja a zenekar fenntartását, s az együttes azóta viseli az NHK nevet. Meghívásukat szívesen veszik a világ nagy karmesterei. Gyakran turnéznak külföldön, és számos CD-felvételt készítettek. A zenekar vezető karmestere, Vladimir Ashkenazy világhírű zenekaroknál töltött be zeneigazgatói, illetve első vendégkarmesteri posztot. Budapesten legutóbb az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát dirigálta. Soile Isokoski finn szoprán idén már másodszor látogat Magyarországra. A műsorban szereplő Strauss-műből készült CD-je számos díjat nyert.

A változatos programot az egyik legismertebb japán szerző, Toru Takemitsu (1930–1996) kompozíciójával kezdi majd a zenekar. Takemitsut, akinek célja a japán tradíció és a nyugati zene új törekvéseinek ötvözése volt, a „csend zeneszerzőjeként” szokták jellemezni. A nyáj leereszkedik az ötszögletű kertbe című művét a Bostoni Szimfonikusok mutatták be 1977-ben. Richard Strauss Négy utolsó éneke 1948-ban született Hermann Hesse és Joseph von Eichendorff verseire. A mű az elmúlás, a melankólia, a halálvágy megrendítő kifejezése. Egészen más hangulatú Debussy Játékok című balettzenéje, amelyet 1913-ban Nizsinszkij főszereplésével mutatott be a párizsi Orosz Balett. A könnyed játék egy elgurult teniszlabda körül bonyolódik. 1912-ben, Longosz antik görög író pásztormeséje alapján szintén Gyagilev társulatának íródott Ravel műve, a Daphnis és Chloé. A balettből két szvit készült; ezen az estén a második hangzik majd el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Miller Lajos és Kecskés D. Balázs kapta a Bartók–Pásztory-díjat

A Zeneakadémia oktatóiból álló kuratórium 2025-ben Miller Lajos operaénekesnek és Kecskés D. Balázs zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Klasszikus ajánló

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.
Klasszikus ajánló

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.