A Toru Takemitsu Award 2010 május 30-i döntőjében az Aquarius néven jelölt kompozíció a világ 30 országából érkező 86 versenymű közül került a négy legjobb közé, amelyeket ünnepélyes koncerten adott elő a Tokiói Filharmonikusok Zenekara Takeshi Ooi vezényletével.
„Az Aquarius szimfonikus zenekarra írt mű, amelyet elsősorban a víz mint természeti jelenség inspirált" - nyilatkozott a jelenleg Budapesten élő, 29 éves Slezák Andrej. A tehetséges fiatal zeneszerző, zenepedagógus és zongorista műveit már több rangos nemzetközi zeneszerzőversenyen is díjazták, utoljára tavaly a görögországi Dimitris Mitropoulos nevű versenyen.
A 13 éve évente megrendezésre kerülő zeneszerzőversenyt Toru Takemitsu (1930-1996), az egyik legjelentősebb japán zeneszerző alapította a 35 éven aluli zeneszerzők megmérettetésére. Különlegessége, hogy minden évben más és más, de mindig csak egytagú a zsűri, aki idén a kiváló francia komponista, Tristan Murail volt.
A versenyen Roberto Toscano brazil művész Figures at the base of a crucifixion című műve bizonyult a legjobbnak. A megosztott második díjat Andrej és Chikako Yamanaka japán komponista vehette át, míg a harmadik helyen a szintén japán Ken Namba végzett.
http://www.operacity.jp/en/concert/award/