Klasszikus

Játsszon a Fidelióval - és legyen a vendégünk egy-egy nyári koncertre!

2004.06.21. 00:00
Ajánlom
Addig is, amíg újra elindul az operaszezon, hallgasson szimfonikus zenét a vezető magyar zenekarok előadásában: most induló játékunkon két-két jegyet sorolunk ki a BUDAfEST nyári szimfonikus koncertjeire.

A BUDAfEST szabadtéri hangversenyei tavaly első ízben kerültek megrendezésre a frissen felújított Szent István téren, a Bazilika előtt. Idén öt hangversenyen mutatkoznak be a hazai szimfonikus zenekarok: július 8-án Vásáry Tamás zongorázik és vezényel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén, július 14-én a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok lépnek fel, július 20-án Ligeti György vezényli a Matáv Szimfonikus Zenekart, július 25-én Gál Tamás dirigálja a MÁV Szimfonikus Zenekart, a sorozatot pedig a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar koncertje zárja, Hollerung Gábor vezényletével, július 30-án. Valamennyi előadás 20:30-kor kezdődik.

Akik a Fidelión most és következő négy hétfőn feltett egy-egy kérdésre az adott vasárnapig megírják nekünk a helyes választ, sorsoláson vesznek részt, amelyen minden héten kisorsolunk két belépőjegyet az egyik koncertre. A jegyeket a koncertek sorrendjében sorsoljuk, tehát a Rádiózenekar koncertjére először és a Dohnányiéra utoljára.

Az első forduló kérdése: a július 8-i hangversenyen Vásáry Tamás Liszt A-dúr zongoraversenyét játssza. Mi a hangneme Liszt másik zongoraversenyének?

Ha már regisztrált felhasználónk, akkor mindössze csak egy e-mailt kell küldenie a helyes válasszal és a regisztrációnál megadott felhasználói nevével a jatek@fidelio.hu címre. Amennyiben még nem regisztrált felhasználónk, kérjük, előbb regisztrálja magát nálunk!

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Káel Csaba lesz Andy Vajna utódja

A Kormányinfón árulta el Gulyás Gergely az új filmügyi kormánybiztos személyét.
Zenés színház

Emléktáblát avattak Moldován Stefánia operaénekes tiszteletére

A művészre emlékező alkotást egykori lakóháza, a Katona József utca 25. szám alatti épület falán helyezte el a XIII. kerület önkormányzata.
Vizuál

Mi a Casablanca titka?

CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot címmel, Topolánszky Tamás Yvan rendezésében készült életrajzi film Kertész Mihályról, azaz Michael Curtizről, a Casablanca legendás magyar rendezőjéről.
Klasszikus

A budapesti éjszakában csendül fel Gershwin Kék rapszódiája Kohán István videoklipjében

Kohán István és Kohán István klarinétja is felcsendül abban a kisfilmben, amelynek főszereplője a Kék rapszódia egy budapesti pinceklubban.
Könyv

Strandkönyvtárak az elmúlt 100 évben

Van, akinek a nyár a strandolást, a dinnyeevést vagy a lenge ruhákat jelenti, akad azonban olyan is, akinek még több olvasást. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus eötvös péter

Mozarttal beszélget és a migrációra reflektál Eötvös Péter új lemezén

A szeptember 13-án megjelenő Gliding című új album a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának és Hakan Hardenberger svéd trombitaművész közreműködésével készült a BMC Records gondozásában.
Klasszikus ajánló

Pécsi barangolások a Partitúra stábjával

A nyári ismétlő részek utolsó állomásaként Miklósa Erika és Batta András kulturális országjáró műsora a Dunántúl legnagyobb városába, Pécsre látogat. Az adás augusztus 25-én vasárnap, 13.25 órától tekinthető meg a Duna Televízióban.
Klasszikus videó

A budapesti éjszakában csendül fel Gershwin Kék rapszódiája Kohán István videoklipjében

Kohán István és Kohán István klarinétja is felcsendül abban a kisfilmben, amelynek főszereplője a Kék rapszódia egy budapesti pinceklubban.
Klasszikus ajánló

Éjszaka még az ékszerek is varázslatosabbak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása augusztus 24-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Börcsök Annával, Deák Andreával, Hont Angélával és ifj. Kovács Antallal.
Klasszikus ajánló

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!