Klasszikus

Jazz a sörfesztiválon

2005.07.06. 00:00
Ajánlom
Mint arról már többször beszámoltam a Fidelio lapjain, a szlovákiai Ipolyságon minden nyáron és kora ősszel több jazz-világnagyság ad koncertet – hála a hangversenyeket szervező Ipolyság város pecsétje (Sigillum oppidi Saag) alapítványnak, illetve Makovínyi Pálnak, aki bámulatos energiával organizálja a programokat. A legjobb értelemben vett jazzdiplomata ő, aki az e sorok írójához hasonlóan kényelmes emberek számára szinte érthetetlen munkabírással és lelkesedéssel fáradozik egy-egy koncert létrehozásán, egy személyben látva el egy egész fesztiválszervező iroda munkáját.

Május 20-án, több évi előkészítés után Ipolyság végre vendégül láthatta a svéd Carl Orrje trióját (erről a koncertről ld. a Gyorsfénykép egy svéd jazztrióról című cikkünket), július 1-jén pedig az izraeli származású, de jónéhány éve már Amerikában élő Eldad Tarmu vibrafonos látogatott el a szlovák kisvárosba. Tarmu, aki különleges ütőhangszerén ma az egyik legígéretesebb rising star Amerikában, de talán az egész világon, pályájának kezdetén Bobby Hutcherson nyomdokain indult el, vagyis a vibrafon szabad improvizációs alkalmazási lehetőségeit kutatta. Ipolysági koncertjének hallgatósága is érzékelhette, hogy a kísérletezés ma sem idegen a négy verővel játszott harmóniák fiatal mesterétől. Mint Tarmu elmondta, életének nagy fordulópontja mégis akkor következett be, amikor megismerkedett Dave Pike művészetével. Tarmu úgy véli, ma szinte senki nem játszik olyan igénnyel vibrafonon, mint a jelenleg az USA nyugati partján élő, 1938-ban született mester, aki harminc éves korában Európába költözött, úgyhogy leghíresebb felvételeinek egy részét európai kísérőkkel készítette. A ma hatvanhét éves és már nem nagyon aktív Pike atyai barátja Tarmunak, aki viszont fáradhatatlanul utazik a világban, és mindenhol szívesen játszik a helyi tehetségekkel. A vibrafonos már többször fellépett a budapesti Jazz Gardenben és a Gödörben, játszott Erdélyben és a Vajdaságban, ahol Tóth Viktorral és Szandai Mátyással, valamint egy izraeli dobossal kvartettezett.

Ipolyságon is hamar otthonosan érezte magát, hiszen a hagyományos jazzt igen magas fokon művelő Nothing But Swing szlovák jazztrióval lépett színpadra. A szlovák hármas (Klaudius Kováč – zongora, Róbert Ragan – bőgő és Peter Solárik – dob) már több lemezen, például a vendégszólista nélkül felvett Soul Station-ön bizonyította, hogy swingelésben nem ismer lehetetlent, de a Tarmu-féle tört harmóniák, váratlan ritmikai fordulatok se hozták zavarba a rutinos besztercebányai zenekart. A nemzetközi kvartett főleg Tarmu–szerzeményeket adott elő, de a műsor végére egy-két standardet is tartogattak. Miután a műsorukat befejezték, egy tizenhét éves, de máris nagy tehetségnek mutatkozó helybéli kislány Klaudius Kováč kíséretében elénekelte Abhez Nature Boy című örökzöldjét. Maga a vibrafonos is, mint később elmondta, olyan tehetségesnek látja az előadót, hogy szeretné, ha jövőre részt vehetne a vibrafonos temesvári jazzkurzusán.

Úgy alakult, hogy Eldad Tarmu és a Nothing But Swing koncertje egybeesett az ipolysági sörfesztivállal, amelynek magyar sztárvendége a Bikini együttes volt. A hatalmas sörsátorban felállított színpadon először egy kicsit furcsán mutattak a jazzhangszerek, illetve a rövid hangpróbát tartó jazz-zenészek, de néhány perccel a koncert kezdete után megnyugodhattak a Tarmuék miatt a helyszínre látogató jazzrajongók, ugyanis a sör és a rockzene iránt érdeklődő vendégek példás türelemmel, sőt: figyelemmel hallgatták végig a kvartett hangversenyét, a Nature Boy-t éneklő Krisztinát pedig vastaps köszöntötte. Ipolyságon tehát muzsikusok és zenehallgatók – immár sokadszor – jelesre vizsgáztak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Tánc

Carlos Acosta balettigazgató lett

A kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé avanzsált táncost választották a Birmingam Royal Ballet új balettigazgatójának.
Vizuál

Mégsem Klimt-domborművet találtak Budapesten?

Két Klimt-szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amelyet kedden mutattak be a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén - írta a The Art Newspaper.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus nagybőgő

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Klasszikus macska

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.