A Cziffra Fesztivál szentendrei sorozata a Budapest Ragtime Band koncertjével indul augusztus 7-én.
Az együttes művészei bátran újítanak, kísérleteznek, melynek jó példája, hogy komolyzenei műveket is előszeretettel dolgoznak fel a maguk egyedi stílusában.
Erre a koncertre különösen nagy gonddal választották meg a darabokat, a fülbemászó amerikai és magyar slágerek között fellelhetünk majd Cziffra Györgyhöz kötődő komolyzenei csemegéket is... És hogy miként fog szólni Rossini Tell Vilmos-nyitánya, vagy Hacsaturján Kardtánca ebben a stílusban, az kiderül augusztus 7-én este a szentendrei Városháza udvarán megrendezésre kerülő szabadtéri koncerten, amely eső esetén beltéri helyszínre költözik. Részeletek itt »»
Cziffra fordulatos pályafutása lesz a témája Bősze Ádám és László Ferenc zenetörténeti előadásának, melynek már a címe is igen hívogató. Cziffrázva – Művészportré kacskaringókkal címmel augusztus 10-én a Dunaparti Művelődési Ház udvarán a könnyed hangvételű, egyszersmind tartalmas estén a legendás zongoraművész életútjának meghatározó állomásait, csúcs- és mélypontjait érinti majd a két előadó.
Idén márciusban debütált a Petrovics Eszter rendező és Lajos Tamás producer által alkotott, Cziffra György életét bemutató Cziffra100 – Tele van a két kezem boldogsággal című dokumentumfilm,
amelyet Szentendrén díjmentesen megnézhetnek az érdeklődők augusztus 9-én a P’Art Moziban.
Ha Isten szereti egy teremtményét, megmutatja neki a legnagyobb boldogságot és a legnagyobb nyomorúságot – vallja Thornton Wilder A teremtés nyolcadik napja című regényében. A fesztiválnak nevet adó világhírű magyar zongoravirtuóz életében nélkülözés és bőség, üldöztetés és ünneplés egyaránt akadt. Ezt a regénybe illő pályát tárja elénk a művész életéről készült tablókiállítás, amely díjtalanul látogatható a Városháza átriumos folyosóján augusztus 7-től 20-ig.
A Cziffra Fesztivál programjairól, aktuális eseményeiről a cziffrafesztival.hu weboldalon, illetve a Facebook-oldalon tájékozódhatnak.
Fejléckép: Budapest Ragtime Band (fotó/forrás: Gálos Mihály Samu / Cziffra Fesztivál)