Klasszikus

Jeunesses-központ Cipruson

2010.08.24. 18:15
Ajánlom
A Jeunesses Musicales International és a szintén nemzetközi Arab Zene Akadémiája Cipruson állítja fel új, közös ifjúsági zenei központját.

Az első ilyen jellegű, arab-európai ifjúsági zenei központ azt tűzte ki célul maga elé, hogy az arab világ és Európa, közelebbről az Arab Liga és az Európai Unió országaiból toborozzon fiatal résztvevőket a közös zenei, oktatási és társadalmi jellegű programjaihoz. A központot létrehozó háromoldalú szerződés harmadik partnere az EPILOGI nevű limaszoli egyesület, az ország legnagyobb non-profit kulturális vállalkozása.

A Jeunesses Musicales International (JMI), a világ legnagyobb zenei civil szervezetének főtitkára, Blasko Smilevski a szerződés aláírása alkalmából kifejezte reményét, hogy a központ hozzá fog járulni az arab-európai zenei együttműködéséhez. Mint elmondta, a központot az az igény hozta létre, hogy minél több együttműködés jöhessen létre a két földrész zenei intézményei között és hogy az abban részt vevő partnerek meg akarják teremteni közös létrehozandó projektjeik hátterét.

A JMI programoigazgatója, Kate Declerck hangsúlyozta, hogy a zenéhez való hozzájutást alapvető emberi jognak tekintik. Minden projekt, amelyet az új központ létrehoz, az együttműködésre, szolidaritásra, egymás kölcsönös tiszteletére és megértésére épül, és a fiatalok társadalmi integrációját ugyanúgy elősegíti, mint aktív állampolgári létüket.

Az Arab Zene Akadémiája az Arab Liga tagállamai által működtetett testület, amely a zenei élet minden területével foglalkozik, fő hivatását az arab fiatalok zeneoktatásában határozza meg. Jelenleg a JMI-nek 45 tagszervezete és 35 társult szervezete van, saját szervezésében évente több mint 36 ezer eseményt hoz létre szerte a világon.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Az évad legjobb művészi produkcióit díjazta a Radnóti Színház

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Radnóti Színház, ahol Kováts Adél igazgató összegezte az elmúlt évadot, valamint kihirdette a következő új bemutatóit.
Klasszikus

„Emberi kapcsolat nélkül nem lehet tanítani” – interjú Szecsődi Ferenccel

Kortárs vonóshangszer-kiállítással nyílik meg A magyar hegedű ünnepe június 22-én délelőtt az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A kétnapos összművészeti esemény idén összekapcsolódik Szecsődi Ferenc hetvenedik születésnapi ünneplésével.
Könyv

Tarolt a Semmelweis a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Huszonkét kategóriában hirdettek nyertest hazánk legnagyobb filmes szemléjén. Koltai Lajos Semmelweis című történelmi drámája összesen hat – köztük a legjobb film és a legjobb rendező – kategóriában diadalmaskodott.
Vizuál

Zsigmond Gábor lesz a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

A döntést Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke Csák János kulturális és innovációs miniszter jóváhagyásával jelentette be.
Színház

Visszatér a színpadra Kulka János – évadot hirdetett a Jurányi Ház

A Nemzet Színésze egy Thomas Mann-adaptációban lesz látható szeptembertől a Jurányi Ház 2024/205-ös évadában. A játszóhely évadzáró ülésén Rozgonyi-Kulcsár Viktória ismertette a következő szezon előadásait. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Stradivari, Guadagnini és Guarneri hangszerei varázsolnak el az idén tizenöt éves Kaposfesten

Tizenötödik alkalommal, augusztus 12-18. között rendezik meg idén az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseményét, a Kaposfestet. Most is számos meglepetéssel készülnek a rendezők a kaposvári fesztiválra.
Klasszikus interjú

„Emberi kapcsolat nélkül nem lehet tanítani” – interjú Szecsődi Ferenccel

Kortárs vonóshangszer-kiállítással nyílik meg A magyar hegedű ünnepe június 22-én délelőtt az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A kétnapos összművészeti esemény idén összekapcsolódik Szecsődi Ferenc hetvenedik születésnapi ünneplésével.
Klasszikus hír

Molnár Anna neves izraeli kortárs zenei együttessel lép fel

Az Israel Contemporary Players június 22-án ad koncertet Tel-Avivban, az elsősorban szintén kortárs zenei produkcióiról ismert mezzoszoprán Steve Reich Tehillim című művében működik közre.
Klasszikus hír

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus interjú

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.