Klasszikus

Jó választás - jó játék: ideális párosítás

2013.11.05. 07:09
Ajánlom
Világjáró művészeink közül 2013. október 31-én, mindenszentek előestéjén, épp Krausz Adrienne járta mifelénk a világot, s adott szóló zongoraestet a Magyar Rádió Márványtermében Szergej Rahmanyinov műveiből. KRITIKA

Sokan voltak kíváncsiak a Világjáró művészeink sorozat Krausz Adrienne-féle Rahmanyinov-estjére. A közönség soraiban középiskolások és nyugdíjasok egyaránt helyet foglaltak. Nem véletlenül: ezek azok a terjedelmi arányok, ezek azok a műfajok, ez az a hangszer és Rahmanyinov az a szerző, amelyeket és akit mindenki be tud fogadni, ilyen az a műsor, amely szemmel láthatóan - kortól és nemtől függetlenül - mindenkit képes lázba hozni. A karakteres ritmusok, a fanfárszerű fortissimók, a lírai és simogató pianissimók (az őket megelőző, fenyegető csapkodásokkal együtt), illetve a fülbemászó dallamok olyan változatos és színes élményt nyújtanak, amelyből minden hallgató és rádióhallgató szívesen részesül. Rahmanyinov teljesen világos és érthető zenei poénokat használ, s ezek sosem maradnak kuncogás nélkül. A viccek pedig elsősorban a rövid, frappáns darabokban érvényesülnek; egy olyan egységben, melyet a közönség elejétől végéig átlát. Ebből a szempontból mind az op. 23-as, mind az op. 3-as, illetve 10-es sorozat megfelelő hosszúságú műveket tartalmaz. Minden darabot egy-egy új ötlet, egy-egy technikai megoldás vagy motívum jellemez.

A műsor tehát remek. Már csak egy hasonlóan remek pianistára van szükség, és kész a jó koncert... A biztos megoldás Krausz Adrienne volt, aki kifejezően és technikailag hibátlanul tolmácsolta az orosz mester zongoradarabjait. Az op. 23-as prelűdsorozat első öt tétele nyitotta a koncertet. A No. 1-es fisz-moll prelűd bemelegítette a füleket a későromantikus hangzásvilághoz, mindeközben a largo és a pianissimo hatásosan csigázta a hallgatóságot a No. 2-es B-dúr mű szextola-robbanása előtt. A fisz-moll prelűdben egy törékeny és érzelmileg felettébb kifinomult művésznőt láttunk-hallottunk, míg a B-dúr darabban egy erőteljes, határozott és fáradhatatlan virtuózt. Nem véletlen, hogy a közönség a nézőtér rendezői balján tolongott; így láthatta Krausz könnyed játékát: a fortissimo-oktávokkal összeegyeztethetetlen laza csuklót, a kecses kézkeresztezéseket és a tükörsima skálákat, futamokat. Ám ha kellett, Krausz tudott kellően agresszív és harsány is lenni. Következett a d-moll prelűd. A bal kéz lefelé guruló tizenhatod staccatói olyan feszesek és egyenletesek voltak, hogy kénytelen voltam kimozdulni kritikusi mivoltomból, hátradőlni, és arcomon széles mosollyal élvezni a zenét. A No. 4-es D-dúr azonban újra felélesztette bennem a ítészt. Tulajdonképpen szép volt, csak éppen üres. Úgy éreztem, Krausz nem tud olyan gyorsan stílust váltani a fejében, mint az ujjaiban. Amilyen magával ragadóan indult a fisz-moll, olyan jellegtelenre sikerült a D-dúr prelűd eleje. Eleje, ugyanis ahogy sikerült fejben is átállni az új hangulatra, visszatért a muzikalitás. Sajnos ez a darabok közti, hangos-gyorsról halk-lassúra történő váltás a koncert későbbi részében sem sikerült zökkenőmentesen. Fordítva, illetve egy darabon belül viszont hibátlanul működött. Mindkettőre remek példa volt a g-moll prelűd (No. 5). Az előzményeken könnyedén túllépve, fegyelmezett tempóban indult a sejtelmes és fenyegetőző zakatolás. Óriási forte, hatalmas disszonáns pofonok, majd egy mennyei szépségű középrész - teljesen libabőrös lettem a szó legkonkrétabb értelmében. Majd a motívum-motor lassú, de visszafordíthatatlan indulása és őrült robogása következett, aminek egy szemtelen fricska vetett véget.

Itt érdemes kitérni Krausz Adrienne-re mint viccmesélőre. A Rahmanyinovra jellemző frappáns zárlatokat kivétel nélkül kellő tréfával mutatta be, s ugyanilyen hatásosak voltak a darab közben egészen váratlanul érkező hangsúlyai is. Fel is kaptam egyszer a fejem (op. 3, No. 4-es Pulcinella): „Ez most a darab eleje, vagy hiba csúszott a gépezetbe?!". Aztán rá kellett jönnöm, hogy csak Rahmanyinov és Krausz Adrienne szórakoznak velem.

Az op. 3-as Fantáziadarabok sorozata talán kevésbé ad lehetőséget a zongoristának, hogy bemutassa sokszínű játékát, zenei éleslátását. Persze, az Elégia melódiája és a Melódia elégiája szívfacsaróan szép (még ha a Steinway-zongora nyers hangja vissza is vesz néhol a hangszín lágyságából), a komolyzenei toplisták élén helyet foglaló cisz-moll prelűd pedig garantált siker; a koncert mégis vesztett addigi intenzitásából. A tízperces szünetet követően azonban visszatért a lendület, a koncentráció és az elevenség, amikor az op. 10-es Szalondarabok csendültek fel. Érdekes volt hallani, Rahmanyinov miként tiszteleg Chopin előtt egy, a lengyel szerzőre jellemző műfajban, a noktürnben. A Nocturne ugyanis hangulatában és struktúrájában egyaránt Chopin op. 37, No. 1-es g-moll noktürnjét idézi. Az átkötött ritmusok, de elsősorban a korálfeldolgozásszerű középrész, s az onnan való bátortalan visszatalálás félreérthetetlenül jelzi a két darab közti kapcsolatot.

Krausz Adrienne ki is hangsúlyozta az összefüggést, és - mintha ujjait Chopin-üzemmódra kapcsolta volna - az addigiaktól eltérő billentéssel és formálással adta elő a művet. A változatos, Rahmanyinovra talán kevésbé jellemző műfajok sora kiválóan állt a művésznőnek: chopini Nocturne, valóban szalonba illő Keringő, olasz Barcarolle, hárfakíséretes Melódia, képszerű Humoreszk, modern Románc és gigantikus Mazurka követte egymást előadásában.

A rádióhallgató csaknem maximálisan meg lehetett elégedve a hangversennyel, ám sajnos voltak a koncertnek olyan technikai hibái, melyek a Márványterem közönségét kizökkenthették a gyönyörködésből. Kevésbé zavaróak az erőteljes, illetve a kottából való játékkal kapcsolatos zajok: a kifejezetten hangosra sikerült lapozások, illetve a fortissimo szakaszok pedáltaposással való megerősítése ugyanis minden koncert velejárója. Egy hallhatatlan tényezőnek viszont hatalmas jelentősége lehet rádióhallgatónak, nézőnek-hallgatónak egyaránt. Míg a darabok közben lapozó segített, a művek végén maga a művésznő hajtotta a kottát a következő oldalra. Lába még a pedálon, az utolsó hang még szól, de keze már lapoz... Egy darabnak legkorábban az utolsó hang elhalásakor van vége, előtte semmiképp. Ez az apróság adhat magyarázatot arra, Krausz miért is nem tudott mindig ráhangolódni a darabokra: már a soron következő darabot nézte, de a levegőben még az előző szólt. A szándék érthető: az egy opus alá rendezett művek szünet nélkül való előadása, ám a rövid, gondolati átálláshoz szükséges szünetek elhagyása nem szerencsés, a kezdőhangok látják kárát.

Így telt hát a koncert. Olykor elképzeletlen kezdés, de mindig elképzelt befejezés. Hatalmas élmény, mikor egy impulzív előadó egyesegyedül kiáll, és eljátssza egy kiváló szerző remekműveit. A Márványteremben ezúttal pontosan ez történt. A közönség elégedetten távozott, a Bartók Rádió archívuma pedig értékes felvételekkel gazdagodott. Jó választás - jó játék.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.