Klasszikus

Johann Sebastian Bach kedvenc zeneszerzője a Zeneakadémián

2016.03.14. 08:58
Ajánlom
Március 25-én a Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar Dietrich Buxtehude Membra Jesu Nostri című művét adja elő a Zeneakadémia Nagytermében.

A fiatal Johann Sebastian Bach négyszázötven kilométert gyalogolt, hogy hallhassa Dietrich Buxtehude orgonajátékát. Az 1637-ben született, és 1707-ben elhunyt német barokk zeneszerző nevét és munkásságát éppen Bach homályosította el az utókor előtt, pedig nagyszerű zenéket írt.

Vashegyi György és az Orfeo Zenekar

Vashegyi György és az Orfeo Zenekar (Fotó/Forrás: Benkő Sándor)

„Mivel a koncert napja egyúttal nagypéntek ünnepe is, igyekeztünk az alkalomhoz illő műsort összeállítani. A 17. századi észak-német repertoár egyik ékköve Buxtehude Membra Jesu Nostri című hét kantátából álló műve, amely a megfeszített Krisztus testéhez fűződő elmélkedésekből áll” – árulta el egy interjúban a koncert kapcsán Vashegyi György, a korhű hangszereken játszó Purcell Kórus és Orfeo Zenekar vezetője, amely együttes ezúttal nagyszerű énekes szólisták közreműködésével áll színpadra.

Váltsa meg jegyét a koncertre ide kattintva!

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar már eddig is számos olyan alkotásra hívta fel a közönség figyelmét, amely az elmúlt évszázadokban méltatlanul merült feledésbe; huszonöt éve alapított két együttesével, a közönség örömére valósággal bebarangolta a barokk kort, földrajzi és stiláris értelemben egyaránt, nagyszerű és fontos magyarországi bemutatók fűződnek a nevéhez. Ez a produkció ennek az izgalmas felfedező útnak újabb kiemelkedő állomása – ennek belátásához elég csak felidéznünk Johann Sebastian Bach szavait, amelyekben Buxtehude műveit élete legnagyobb zenei élményei közé sorolta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.