Klasszikus

Johannes Schöllhorn: „Meg kell kérdezd magadtól, hogy mi lehet szép”

2018.02.17. 10:16
Ajánlom
Nemzetközi mesterkurzussal indult az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány mentorprogramja fiatal karmesterek és zeneszerzők számára Budapesten. Az egyhetes képzés Sztravinszkij A katona története című – éppen száz éve bemutatott – darabjának előadásával és a hallgatók erre az apparátusra írt műveinek bemutatásával zárult február 14-én. Eötvös és Vajda Gergely mellett a népszerű német kortárs zeneszerző és professzor, Johannes Schöllhorn oktatott a kurzuson, és az ő műveiből pódiumbeszélgetéssel egybekötött kamarahangversenyt is tartottak a Budapest Music Centerben 12-én. A hangverseny után nyilatkozott a Fideliónak.
Johannes Schöllhorn

Johannes Schöllhorn

Mi ennek a mesterkurzusnak a célja? A Sztravinszkij-darabnak mik a tanulságai a fiatal zeneszerzők számára?

A lényeg maga a hangszerelés. Sztravinszkij azzal főzött, amije volt, és ez nem a szokásos kamaraegyüttes. A fiatal zeneszerzőknek erre a felállásra azért kihívás komponálni, mert meg kell értsék, hogy ez valamennyire véletlenszerűen alakult így, nem könnyű ezzel az együttessel bánni. Azt is mérlegre kell tegyék, hogy mennyire akarnak Sztravinszkij zenéjéhez közel kerülni, vagy valami újat akarnak kitalálni, és ezzel a hangszereléssel inkább új megoldásokat keresnek. Ez nagy kihívás, nem egyszerű ezekre a kérdésekre választ találni.

Hogy lehet vezetni a fiatal komponisták, növendékek kezét a zeneszerzés folyamatában? Ez nem valami nagyon bensőséges történés? Valaki elképzel valamit, és akkor azt mondják neki, inkább más irányba induljon? Magyarán lehet-e a zeneszerzést tanítani?

Ebben az esetben ketté kell választanunk a dolgot. A mi mesterkurzusunkon most én nem vezettem őket végig, csak a nagyjából kész műveket láttam.

Az én szerepem a mostani kurzuson eltért attól, ahogy általában zeneszerzés szakosokat tanítok. Általában azokkal már akkor találkozom, amikor még nem írtak semmit, amikor még csak egy üres lap fekszik előttük.

Hallgassa meg A katona története c. kamaraművet a Ducassa Trio előadásában!

Vagyis „tabula rasa”...

Igen, tabula rasa, vagy már valami ködös elképzelés körvonalazódik.

Ahogy Couperin mondja: „La Muse naissante” – egy születőben lévő múzsa érkezik valahonnan.

Az egy egészen más ügy, a normál kompozíciós folyamatban nagyon gondosnak kell lennem, fülelnem kell, hogy mit akarnak csinálni. Merrefelé tart vajon a mű? Hogy ne korlátozzam őket semmiben túl hamar, ne toljam őket lehetőleg semmilyen irányba. Persze, néha figyelmeztetem őket erre vagy arra, tanácsot adok. De erre a mesterkurzusra akkor érkeztem, amikor a már elkészült partitúrákkal találkoztam, és ezeket néztem át velük. A még valamennyire nyers művön találok kisebb hibákat, félreértéseket, de nem kérdőjelezem meg magát a művet. Legfeljebb azt próbálom meg, hogy hogyan tudunk többet, sőt, a legjobbat kihozni abból, ami már adott. Az én szerepem itt teljesen más. Jobban hasonlít a virtuális karmesterére, így olvasom a kottáikat. Persze, beszélgetünk a művekről, esztétikai elképzeléseikről, de amikor már elkészült, nem akarom megkérdőjelezni a darabot. Olyan, amilyen. Ez az itteni hozzáállásom, ami, ahogy mondtam, más a rendszeres akadémiai kurzusokon, mert az hosszabb munkafolyamat.

Hallatlanul érdekes kamarakoncerten hallhattuk az ön műveit, úgy éreztem, hogy szerzeményei újra aktuálissá képesek tenni azt a kérdést, hogy mi a szép? Mintha a 20. században lekerült volna ez a kérdés a napirendről. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy művei neoklasszicista, azt meg végképp nem, hogy posztmodern irányt követnének, mégis újra relevánsnak tűnik ez a kérdés, nem?

De igen, ezt elfogadom. De a mű a kérdésről szól, nem akar megtalálni valamit, és azt felmutatni: – Nézd, milyen szép, ugye?! Hanem arról, hogy ezt a kérdést újra és újra megvizsgáljuk. Meg kell kérdezd magadtól, hogy mi lehet szép. A szépség nem magának való, definíciója változik a történelem során. Tulajdonképpen egyetértek azzal, amit mondott, mert ez a kérdés valóban eltűnt bizonyos helyekről valahogy. Viszont én azt hiszem, hogy mindig is ott volt, és most is ott van. Nehezen hinném el, hogy nem az emberiség egyik legalapvetőbb vágya lenne a szépségről gondolkodás. Persze, különböző kultúrák különböző felfogásokat osztanak, de a szépség lehetőségeinek keresése hallatlanul fontos. Miközben távol áll tőlem, hogy ezt a kérdést valami naiv módon tegyem fel.

Nem akarok naiv gondolkodásformákba lépni, hiszen már a gondolkodás módjait is meg kell kérdőjelezzük.

Talán a naivitás csapdáját elkerülendő is tesz műveiben zenetörténeti utalásokat?

Igen. Hát hiszen ezt mindenhol hallhatja.

Pálfalvi Tamás a mesterkurzus zárókoncertjén

Pálfalvi Tamás a mesterkurzus zárókoncertjén (Fotó/Forrás: Valuska Gábor)

Miközben internalizál sok „régi” zenét, és ez talán valamennyire segíti is abban, hogy a szépségről a legmegfelelőbb kérdést tegye fel.

Ez nem biztos, hogy összefügg. A szépség nem olyan dolog, amit csak a múltban találhatunk meg, természetesen. A szépség lehetősége benne rejlik rengeteg mindenben, amiről nincs és nem is lehet tudomásunk. De még lehet! Eljöhet az a pillanat. Viszont ha nem veszünk tudomást a múltról, akkor a jövőt vesszük semmibe. Azt hiszem, hogy nagyon hasznos, hogyha kapcsolatba lépünk a zenei múltunkkal, és megpróbálunk rá új nézőpontból tekinteni. Hiszen tudjuk, hogy nincs történelem, csak a történelem interpretációja létezik. Istennőnk, Clio mindig kitalál valamit. A történelemmel kapcsolatba lépni rögtön párbeszédet is jelent. Látom, hogy valaki más mit hozott létre, és látom, hogy én mit tudok létrehozni. Össze tudom hasonlítani a két művészi pozíciót, és megtalálhatom a különbségeket és az azonosságokat. Én olykor „megtámadom” a kollégáim pozícióját. Ez segít, hogy olyan síkra helyezkedjek, amely mindig is ott volt, hiszen a történelem nem múlt el, csak bele kell látnunk. De nem tehetjük meg, hogy nem veszünk róla tudomást.

A támadást azért zenében követi el, ugye?

Persze, én a zenémmel támadom meg az őket. És azért kizárólag csak a szeretet mozgatja.

(nevet)

Ön – zenéjén át is – igen erősen pozitív személyiség benyomását kelti bennem.

Én elpusztíthatatlan ember vagyok. (nevet) Jó, persze, úgy gondolom, hogy pozitív személyiség vagyok. De sokat tudok a borzalomról, sokszor kellett magamnak is szembe néznem borzalmakkal. Szóval nem csak ülök magamban és nevetgélek magam elé, hogy milyen pozitív ember is vagyok én.

Akkor ne operett-boldogságra gondoljunk...

Sose becsülje alá az operettet! Ha én mindig csak azt mutatom meg a világnak, hogy mennyire szenved minden nap, attól jobb lesz valami is? Kizárt dolog.

Nem szabad naivnak lenni, tudom, hogy milyen szörnyű a világ. Ismerem a világ sötét oldalait. Nem erről van szó. Szerintem minden azon múlik, hogyha megvan-e bennünk a pozitív gondolkodás képessége, megvan-e bennünk a tisztelet a másik gondolatai iránt, azokat megértjük-e? Ez is egy pozitív dolog, és bár én nem mindig tudom, hogy mi a pozitív, de ha van bennem tisztelet, akkor felfedezhetek valamit, amit korábban nem ismertem. Ettől én leszek több, és ez nagyon fontos nekem. Ez persze a nyitottsággal is összefügg, de először is erősnek kell lennünk ahhoz, hogy nyitottak lehessünk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.
Színház

Izgalmas utazás nézőnek és alkotónak egyaránt – Bűn és bűnhődés premier

Závada Pál a székesfehérvári Vörösmarty színház felkérésére írt új színpadi adaptációt Dosztojevszkij világhírű regényéből, a Bűn és bűnhődésből, amelynek bemutatója október 16-án volt a Kozák András Stúdióban. Hargitai Iván rendezésének köszönhetően a különleges előadás tapintás-közelbe hozza egy „társadalomellenes” tett természetrajzát.
Vizuál

Rekordok dőltek a Virág Judit Galéria árverésén

Kádár Béla Concertina című festménye 110, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Színház

To be, or not to be - Benedict Cumberbatch Hamletként tér vissza az Urániába

Decemberben újra látható az Uránia történetének egyik legnépszerűbb színházi közvetítése, a londoni Barbican Színház Hamlet előadása, főszerepben Benedict Cumberbatch-al. 
Könyv

Valamirevaló szerző előbb-utóbb szentel regényt a szüleinek

Vámos Miklós ismét megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal George Szirtes Előhívás – Anyám regénye című (ön)életrajzi ténykönyvét mutatja be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Ilyen érzés volt egyetlen európaiként hallgatni a Concerto Budapest koncertjét Kínában

Szürreális és tanulságos élmény volt, de emlékezetes volt az este Fucsouban a zenekar azon tagjai számára is, akik a koncert előtt egy vörös szőnyegen sétáltak Jackie Chan-nel.
Klasszikus gyász

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.
Klasszikus magazin

Tudta? Nemessányi-hangszeren játszik az Operaház koncertmestere, Kállai Ernő

Nagyszerű lehetőségként egy Nemessányi-hegedű került az Opera birtokába tavasszal, amely hangszer ebben az évadban fog igazán szerephez jutni, mégpedig Kállai Ernő koncertmester játékán keresztül. De nézzük, miben is áll ennek a jelentősége.
Klasszikus ajánló

Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére

Maurice Ravel, Frédéric Chopin és Kovács Zoltán egy-egy művével emlékeznek Kocsis Zoltán zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre halála évfordulóján a Nemzeti Filharmonikusok.
Klasszikus ajánló

Novemberi kínálat az Óbudai Társaskörben

Felolvasószínház borkóstolóval, Seress Rezső-est, születésnapi és kortárszenei koncertek az Óbudai Társaskör novemberi programkínálatában.