Klasszikus

John Eliot Gardiner nem tér vissza együtteseihez

2024.07.25. 09:55
Ajánlom
A világhírű régizene-specialista karmester, valamint az általa alapított Monteverdi Kórus, az Angol Barokk Szólisták és a Forradalom és Romantika Zenekara bejelentette, a dirigens lemond vezetői pozíciójáról, és nem tér vissza az együttesek élére.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, tavaly nyáron Berlioz A trójaiak című operájának előadása után John Eliot Gardiner megütötte a fiatal basszust, William Thomast. A karmester akkor rosszul beállított gyógyszereire és a nagy hőség okozta rosszullétre hivatkozott, de elismerte a felelősséget tettéért, és lemondta kitűzött koncertjeit. Bár eredetileg csak a 2023-ra tervezett hangversenyekből lépett ki, azóta többször is elhalasztotta visszatérését.

A bizonytalanságnak most véget vetettek azok a közlemények, amelyeket a dirigens által alapított együttesek, illetve Gardiner ügynöksége eljuttattak a nyilvánossághoz. „Sir John Eliot Gardiner, a Monteverdi Kórus, az Angol Barokk Szólisták és a Forradalom és Romantika Zenekarának alapítója nem fog visszatérni a szervezethez” – írták az együttesek. „A 2023 augusztusában történt bántalmazás után John Eliot Gardiner visszalépett a nyilvános koncertezéstől. Teljes felelősséget vállalt az incidensért, és majdnem egy évig nem dolgozott együtt a a kórussal és a zenekarokkal. Ez alatt az idő alatt az együttesek számításba vették egy rehabilitációs eljárás lehetőségét – összhangban a szervezet Tisztelet és méltóság a munkában protokolljával–, de

a fő cél mindig is az volt, hogy fenntartsák a befogadás, az egyenlőség és a tisztelet értékeit a szervezet valamennyi tagja számára.

Vezető művészeti intézményként a kórus és a zenekarok komolyan veszik azt a feladatukat, hogy megvédjék a bántalmazás áldozatait, és elkerüljék a hasonló esetek megismétlődését, ez mindig is prioritás marad a szervezet számára.

John Eliot Gardiner kivételes zenei befolyása az elmúlt hatvan évben hosszú távú hatást fejtett ki. A kórus és a zenekarok hálával ismerik el monumentális munkásságát, mély meggyőződéssel tisztelegnek az elért eredmények előtt, és megőrzik azokat.” Az együttesek ezután bejelentették, hogy a közelmúltban már olyan karmesterekkel vittek sikerre projekteket, mint Dinis SousaJonathan Sells vagy Peter Whelan, azt pedig hamarosan bejelentik, hogy a jövőben kikkel szándékoznak együtt dolgozni

A bejelentésre reagált John Eliot Gardiner is. „Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy lemondok a Monteverdi Kórus és a zenekarok művészeti vezetői pozíciójáról. Az 1964-ben alapított együttesek voltak a legnagyobb büszkeségem és a leginspirálóbb projektem az életem során, így hat évtizednyi jelentőségteljes együttműködés után nehéz szívvel hozom meg ezt a döntést.” A karmester ezek után beszámolt arról, hogy az elmúlt tizenegy hónap során terápián vett részt, amely során jobban megismerte saját magát és múltbéli viselkedését.

Ám arra a következtetésre jutottam, hogy mind nekem, mind az együtteseknek az a legjobb, ha elfogadjuk, a kapcsolatunkban jelentős változás szükséges mindkét fél számára.

Így a vezetőséggel folytatott hosszas beszélgetés után úgy érzem, hogy az intézmény és a rendkívül tehetséges zenészek érdeke azt kívánja – akik közül sokakat barátként is tisztelek – hogy külön folytassuk az utunkat.”

A dirigens ugyanakkor leszögezte, nem szándékozik visszavonulni, vendégkarmesterként, felvételek és írások készítésével, illetve oktatási projektekben való részvételével továbbra is aktív marad, de a korábbinál kevésbé szoros időbeosztással dolgozik majd. „Nagyon köszönöm a Monteverdi Kórus és a zenekarok muzsikusainak, az énekeseinek, a szponzorainak, patrónusainak elkötelezettségüket, kreativitásukat és támogatásukat. Csodálatos utazás volt” – zárta sorait John Eliot Gardiner.

A teljes közlemények angolul a Slipped Disc oldalán olvashatók.

Fejléckép: John Eliot Gardiner (fotó/forrás: Sim Canetty-Clarke / Intermusica)

Agresszió a színfalak mögött – újabb zenésznagyságra vet árnyékot nem megfelelő viselkedése

Kapcsolódó

Agresszió a színfalak mögött – újabb zenésznagyságra vet árnyékot nem megfelelő viselkedése

Nemrég került nyilvánosságra a hír, hogy John Eliot Gardiner karmester A trójaiak előadása után megütötte az egyik énekest. A világhírű dirigens képviselője szerint a történtek hátterében egy új gyógyszer okozta hangulatingadozás állt.

John Eliot Gardiner lemondta az év hátralévő koncertjeit

John Eliot Gardiner lemondta az év hátralévő koncertjeit

Közelmúltbeli indulatkitörését követően, amely során megütött egy énekest, a világhírű karmester ügynöksége közleményt bocsátott ki. Ebben azt írják, a művész nagyon sajnálta a történteket, időre van szüksége, és tanácsadásra fog járni.

„Karmesterként egyedül nem boldogulunk” – Exkluzív interjú John Eliot Gardinerrel

„Karmesterként egyedül nem boldogulunk” – Exkluzív interjú John Eliot Gardinerrel

A régizene egyik óriása érkezik január 14-én Budapestre: John Eliot Gardiner saját zenekarával, az Angol Barokk Szólistákkal ad koncertet a Müpában. A mester zsúfolt turnéjukban egy rövid telefonos interjút adott a Fideliónak Mozartról, magyar kötődéseiről és a karmesteri erényekről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.