A korábbiakhoz képest szerényebb keretek között, de változatosságából és színvonalából mit sem veszítve rendezik meg a Zempléni Fesztivált augusztus 11-19. között. Sosztakovics, Weber, Mendelssohn és Paganini kamaraműveiből válogatott koncertjével a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Varga Gábor klarinétművész nyitja meg az rendezvényt, ezúttal sárospataki református templomban. Az augusztus 19-i zárásként a bibliai gondolatokat zseniális érzékkel, monumentális tablók sorozataként megírt Händel-művet, a Messiást Hollerung Gábor vezényletével hallgathatja meg a fesztivál közönsége. A pódiuméneklés élvonalába tartozó szólisták: Horváth Evelin, Megyesi Schwartz Lúcia, Kálmán László és Kovács István, a komoly oratorikus előadási gyakorlattal rendelkező Budapesti Akadémiai Kórustársaság, valamint az utóbbi években jelentős hazai és nemzetközi sikereket arató Budafoki Dohnányi Zenekar alkotja az oratórium nívós előadógárdáját.
Kérdésünk: Hanyadik alkalommal rendezik meg a Zempléni Fesztivált?
Ha a helyes megfejtést augusztus 7-ig megjelöli, három olvasónk másodmagával vendégünk lehet az augusztus 11-i, este nyolckor kezdődő nyitókoncerten Sárospatakon.