Klasszikus

Jól halad a Zeneakadémia épületének felújítása

2011.12.20. 12:39
Ajánlom
Dr. Batta András, az egyetem rektora szerint a fővárosi Liszt Ferenc téri ház 2013-as megnyitása elérhető közelségbe került.

"Fontos munkálatokat végzett el a kivitelező, megtörtént az alapok megerősítése, az épület két oldalán levették a födémet, elbontották a hátsó lépcsőházat. Itt lesz majd a zongoralift, és a lépcsőházat más módon, a műemlékvédelmi kötelezettségek szigorú betartásával építik vissza. A kisteremben is komoly feltárásokat végeztek el, márciusban a korszerűsítéssel párhuzamosan bizonyos részeken már restaurálási munkákhoz is hozzáfoghatnak" - részletezte Batta András.

Ha minden ugyanilyen jó tempóban halad, a nagy- és a kisterem 2013 második felétől adható bérbe, ekkortól lesz képes saját bevételeket előállítani a Zeneakadémia. A ház bezárásával és azzal, hogy a fenntartó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) korábban 228 millió forintot zárolt a költségvetésükből, jelentős adósságállományt kezdett görgetni maga előtt az intézmény. Ennek egy részét saját erőből ledolgozták, de így is maradt 250 millió forintnyi hiány, amit most a NEFMI rendezett.

"Nagy örömünkre elfogadták, hogy különleges helyzetben vagyunk, nincs hol és mivel saját bevételeket teremteni, az egyetemnek viszont kiegyensúlyozottan kell működnie, teljes 'fegyverzetben' felkészülnie a 2013-as megnyitásra. Ígértet kaptunk arra is, hogy 2012-ben is kipótolja a tárca ezt az előreláthatóan ismét jelentkező 250 milliós lukat. Megkaptuk és azonnal vissza is fizettük annak a 114 millió forintos hiányt is, ami a normatív támogatások elszámolásából adódott" - fűzte hozzá a rektor. Saját termük nincs, de az Erzsébetligeti Színházban az LFZE Szimfonikus Zenekara és Fúvósegyüttese szerdán este karácsonyi koncertet ad. Gál Tamás és Balogh Sándor vezényletével közreműködik Ábrahám Márta, Kerekes József és Hábetler András.

Az európai uniós támogatással készülő projekt "a Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja" elnevezést kapta, a kivitelezői szerződés értéke csaknem 6 milliárd forint, a felújítást, amely a műemléki értékek megőrzése mellett teljes korszerűsítéssel jár a Liszt Ferenc téren, 20 hónap alatt kell elvégezni. A munkálatok 2011. augusztus 29-én kezdődtek.

A munkákban három kivitelező, az Arcadom Zrt., a Laki Épületszobrász Zrt. és a Swietelsky Magyarország Kft. vesz rész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetői májusban azt kezdeményezték a nemzeti erőforrás miniszternél, hogy a tárca nevezzen ki miniszteri biztost az intézmény élére a rendkívüli pénzügyi helyzet kezelésére; Török László főigazgató ekkor  benyújtotta lemondását. Júniusban nevezték ki Bányai Miklós miniszteri biztost, akinek a megbízása határozott időre, a rekonstrukciós beruházás jogerős használatbavételi engedély kiadásával történő befejezéséig, legkésőbb 2013. december 31-ig szól.

A Zeneakadémiával és a rekonstrukcióval foglalkozó cikkeinket ide kattintva érheti el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Vizuál

Catherine Deneuve és Gérard Depardieu új filmjeivel jön a Frankofón Filmnapok

Online rendezik meg a 11. Frankofón Filmnapokat április 22. és május 2. között. A tíz napon át látható válogatásban nyolc olyan játékfilm kapott helyet, amellyel a magyar közönség először találkozhat.
Vizuál

Hartung Dávid és Réder György is a legjobb operatőrök között

Hat kategóriában adták át Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait szombat este a Pesti Vigadóban. A közönség a Facebookon nézhette élőben a rendezvényt.
Plusz

Új kutatás bizonyítja a komolyzene felszabadító hatását

A válaszadók 82 százaléka érzi úgy, hogy a komolyzene megnyugtatja, 67 százalékukat pedig inspirálják a klasszikus dallamok - derül ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar megbízásából készült reprezentatív felmérés adataiból.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

„A klasszikus zene a feleségem, a jazz a szeretőm” - Gyenyisz Macujev a Müpa Home műsorán

Április 22-én a kivételes tehetségű orosz zongorista Gyenyisz Macujev ad online koncertet a Müpa Home közönségének, de ezúttal nem a klasszikus zenei repertoárjának darabjai lesznek hallhatók, hanem megvillantva könnyedebb oldalát, exkluzív jazz-koncerttel jelentkezik.
Klasszikus ajánló

Várjon Dénes szólóestjével folytatódik az MVM Koncertek

A Kossuth-díjas zongoraművész live-streaming módon közvetített koncertjét április 20-án tartják Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus nekrológ

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.
Klasszikus hír

Kamara a karmesterrel - Új online sorozatot indít az Óbudai Danubia Zenekar

Vasárnap este 18 órakor debütál a zenekar Facebook-oldalán az ÓDZ legújabb sorozata. Hámori Máté vezetésével kötetlen beszélgetések és kamarazenélés során ismerkedhetünk meg a muzsikusok zenéhez fűződő viszonyával és az újrakezdés terveivel.  
Klasszikus hír

Fiatalítást ígér Gustavo Dudamel, a Párizsi Opera új zeneigazgatója

A venezuelai karmestert nevezték ki a Párizsi Opera zeneigazgatójának, aki hat évre szóló szerződést kötött az intézménnyel – írta meg a Papageno, a Slipped Disc zenei portálra hivatkozva.