Klasszikus

Jótékonysági koncert a Szivárvány Központ javára

2004.09.24. 00:00
Ajánlom
Szeptember 29-én segélykoncertet rendeznek a Szilágycsehi Öregek Otthona és Fogyatékosok Foglalkoztatója javára. A Dr. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter fővédnökségével zajló program helyszíne az Uránia mozi lesz.

A jótékonysági est közönsége Bátori Éva, Gulyás Dénes és a Miskolci Egyetemi Zenekar előadásában Beethoven István király-nyitányát, Verdi Otellójának népszerű részleteit és Schubert V. szimfóniáját hallgathatja meg. A karmester Selmeczi György lesz.

A szilágycsehi Szivárvány Központban két éve átalakítási és tatarozási munkálatok folynak. A felújítás során felmerült, előre nem látható problémák jelentősen megnövelték a költségeket, a magyarországi alapítványoktól elvont állami támogatás következtében pedig a kért és remélt anyagi segítség is elmaradt. A hiányzó összeget a fenntartásra szántakból kellett pótolni, s így bizonytalanná vált a központ jövője. A segíteni szándékozók a frainbow@fastmail.fm e-mail címen jelentkezhetnek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.