- Honnan jött az ötlet, hogy életre hívjanak egy komolyzenei hangversenysorozatot? És miért Tatára esett a választás helyszínként?
- Tata esetében egy nagy múltú, patinás barokk műemlékvárosról van szó, itt az ideje tehát, hogy rangjához, jelentőségéhez megfelelő helyre kerüljön. Korábbi tatai és tatabányai koncertjeim megerősítettek abban, hogy igenis van igény az igényes kultúrára ebben a megyében. Igazából egy bizonyos űr betöltéséről is beszélhetünk, hiszen ez a környék fehér foltnak számít a magyar komolyzenei térképen. Természetesen nem gondolom, hogy versenyre kell kelni a budapesti kínálattal, de miért kéne megfosztani az itteni közönséget a komolyzene élvezetétől? A helyszín - a Pálma Rendezvényház, amely egykor az Eszterházyak növényháza volt a tatai Angolparkban - gyönyörű, az adottságok ideálisak a komolyzenei koncertekhez. Már a 2006-os fellépésem után - Keller András hegedűművésszel adtunk itt szonátaestet - megfogant bennem a gondolat, hogy nagyszabású és exkluzív koncertsorozatot kellene itt szervezni. Budapest is közel van, az autópálya-összeköttetés adott Győrrel, Béccsel. Egy ilyen helyszín szinte igényli a színvonalas kulturális programokat.
- A hangversenysorozat tehát az Ön ötlete volt?
- Igen, maga a komolyzenei koncertsorozat alapötlete tőlem származik. Tatabányán születtem és ezer emlék, az egész gyerekkorom ehhez a vidékhez köt. Mivel az élet nagyon messze sodort innen - ma a németországi Essenben élek -, szinte kötelességemnek érzem, hogy visszaadjak valamit a szülőföldnek. Talán a koncerteken keresztül a legjobb énemből adhatok valamit ennek a tájnak, a városnak és a közönségemnek. Én ezt egy igazi misszióként fogom fel.
- A másik két fellépő önön kívül Szakcsi Lakatos Béla és Érdi Tamás. Miért rájuk esett a választása? Szakcsi stílusa ráadásul merőben eltér a klasszikus komolyzenei hagyományoktól.
- A minőség számomra mindennél fontosabb, és mint művészeti vezető igyekszem olyan programot összeállítani és olyan művészeket meghívni, akik felejthetetlen élményekkel ajándékozzák meg az idelátogatókat. Szakcsi Lakatos Bélát személyesen 2010-ben ismertem meg Essenben. Elragadó művész és elragadó ember, boldog vagyok, hogy felkérésemre azonnal igent mondott. Szakcsi ugyan világklasszis jazz-zenész, de ostobaság lenne művészetét besuvasztani egy szűk kategóriába. Zenét ajándékoz nekünk, csupa nagybetűvel és ez a lényeg. Van jó zene és rossz zene, teljesen mindegy, hogy milyen stílusban és milyen hangszerből csalják elő. Érdi Tamást pedig gyakorlatilag gyerekkorom óta ismerem, mindketten játszottunk a "Szól a Szív" alapítvány által vakok javára rendezett jótékonysági koncerteken, évtizedekkel ezelőtt. Később erdélyi koncertkörutakon is együtt léptünk fel. Mérhetetlen tiszteletet érzek a teljesítménye iránt, abszolút egyedülálló, hogy valaki egy ilyen hátránnyal, ilyen szinten művelje ezt az igazán nem könnyű hivatást.
- Milyen szerzőktől válogattak műveket? Van aktualitása, indoka a darabválasztásnak?
- Igyekeztem nagy, megrázó, örökérvényű remekműveket illeszteni a műsorba. A komolyzene hatalmának megfelelő nagy alkotásokat, ezért is lett egyik alcímünk a "Halhatatlan Remekművek". Két zongoraesten hangzanak el Bach és Mozart művek, melyeket egy nagy Chopin- ill. Schumann-mű egészít ki. Szakcsi Lakatos Béla pedig virtuóz módon evez majd a stílusok között, lesz örökzöld jazz, de Kurtág György stílusát ötvöző kortárs jazz és fúziós jazz is. Liszt és Bach témák ugyancsak alapul szolgálnak majd Szakcsi szabad és lélegzetelállító jazz- fantáziáihoz.
- Hogyan kapcsolódik a koncertsorozat a Víz, Zene, Virág Fesztiválhoz?
- A tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál az ország egyik legnépszerűbb és már igazán befutott rendezvénye. Igazi szerencse, hogy egy személyes kapcsolatnak köszönhetően sikerült fellelkesíteni Essősy András urat, a fesztivált szervező egyesület elnökét, aki nyitott volt a klasszikus programokkal való bővítés ötletére. Így ez a komolyzenei koncertsorozat részben függetlenül, de részben a Víz, Zene, Virág Fesztiválhoz kapcsolódva, annak elő- rendezvényeként kerül megrendezésre. Nem utolsó sorban az ismertség szempontjából is sokat jelent, ha bekerülünk a Víz, Zene, Virág Fesztivál erőterébe. Innen a névválasztás is: Víz, Zene, Klasszik. Sok magánember és vállalkozó nagyvonalú támogatását is ki kell emelni, nélkülük ez a három koncert nem jöhetett volna létre. Édesapám kitartása és szervezőereje is nagyon nagy segítségünkre volt, neki ezt külön köszönöm.
- Jövőre várható folytatása a koncertsorozatnak? Mely művészeket fogjuk még látni Tatán a következő esztendőkben?
- Vannak terveim, álmaim a jövőre vonatkozóan, de egyelőre nem árulnám el őket. A cél most az, hogy az idei sorozat pozitív visszhangra leljen. Nagyon bízom benne, hogy a következő években a Víz, Zene, Klasszik Magyarország jelentős fesztiváljává fejlődik.
A rendezvényről a www.vizzeneklasszik.hu oldalon juthat további információkhoz.