Változatos zenei kínálattal várja a klasszikus zene kedvelőit az új koncertévadban az MRME, amely két születésnapot is ünnepel. A szimfonikus zenekar 80 éves, Vásáry Tamás elnök-karmester pedig betölti 90. életévét. A zenekari jubileumot nagyszabású koncerttel ünnepli meg az MRME decemberben a Müpában, amelyen az állandó karmesterek – Vásáry Tamás, valamint Kovács János – mellett Riccardo Frizza vezető karmester is dirigál, és az eseményen az Énekkar is szerephez jut.
A koncertévadot beharangozó sajtótájékoztatón Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója kiemelte, hogy a klasszikus zene kulturális exportcikk, amelyet a közmédiának nemcsak feladata, hanem küldetése is terjeszteni. „Örömmel járulunk hozzá a magyar és az egyetemes zenekultúra népszerűsítéséhez a legkiválóbb művészek tolmácsolásában” – tette hozzá.
Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója elárulta, büszkék az 1943-ban alapított zenekarra, az elmúlt 80 év felejthetetlen hangversenyeire, és örömteli várakozással tekintenek a 2023/24-es évadra: „Mindig piros betűs ünnep számunkra, amikor meghirdethetjük a következő évad hangversenyeit, teljes programját, bérleteit. Megajándékozhatjuk velük a közönséget.
Most különösen van okunk ünnepelni, hiszen ősszel 90 éves elnök-karmesterünket, Vásáry Tamást és jubiláló, 80 éves szimfonikus zenekarunkat köszöntjük.
A páratlanul gazdag évadban a zeneirodalom gyöngyszemei mellett megszólalnak kortárs művek is, ősbemutatók, lesznek ifjúsági koncertjeink, és a Filharmónia jóvoltából vidékre is szervezünk koncerteket. A Bartók Rádióval és az M5 csatornával folytatjuk szoros együttműködésünket, így százezrek otthonába vihetjük el a legmagasabb színvonalú zenei élményt.”
Az új évad bérleteit is bemutatták: a Lehel-bérlet öt, a Dohnányi-bérlet hat előadásból áll majd a Müpában és a Zeneakadémián. Az ősztől induló hangversenyévadban az Együttesek elnök-karmestere, Vásáry Tamás négy koncertből álló önálló bérlettel jelentkezik, amelyben a komolyzene gyöngyszemei szólalnak meg. A Sapszon-bérlet négy hangversenyén pedig a kórusmuzsika kedvelői élvezhetik a Magyar Rádió Énekkarának fantasztikus hangzását. Az egyre sikeresebb együttműködés keretében
a világhírű Riccardo Frizza vezényli a zene világnapján tartandó koncertet, amelynek sztárvendége a 2022-es Van Cliburn zongoraverseny győztese, a dél-koreai Yunchan Lim lesz.
Az Együttesek, mint minden évben, jövőre is készülnek a Budapesti Wagner-napokra, készítenek kortárszenei stúdiófelvételeket, és várható A Dalban való közreműködésük is.
A következő évadot az MRME meglepetéssel kezdi: a Petőfi-emlékév alkalmából Káli Gábor vezényletével műsorra tűzi Hubay Jenő elfeledett Petőfi-szimfóniáját, amelynek 100 éve, 1923-ban volt az ősbemutatója. Továbbá az évad egyik ékkövének, Magyarország egyedülálló újévi koncertjének dirigálása is Káli Gábor nevéhez fűződik majd, így 2024-ben ötödik alkalommal köszöntheti a közönség az új esztendőt a Zeneakadémián.
A Magyar Rádió Énekkara is rendkívül gazdag programkínálatot vonultat fel a következő évadban hiszen Verdi, Lajtha, Rossini, Mozart, Liszt, Mendelssohn, Bartók, Sztravinszkij, Orbán György és Vajda Gergely művei is megjelennek majd a kórus repertoárjában.
Az évad további fontos pontjai között ki kell emelni a Vásáry Tamás 90. születésnapja alkalmából rendezett koncertet, melyen Beethoven IX. szimfóniája hangzik majd el, szeptember 3-án. A Rahmanyinov-évforduló alkalmából a szerző 2. szimfóniája fog felcsendülni október 19-én, Kovács János vezényletével.
Az operakedvelők is örülhetnek, ugyanis Weber A bűvös vadász című darabja (Hector Berlioznak a Párizsi Opera számára készített recitativóival) hangzik majd el, Vashegyi György vezényletével.
Márciusban pedig ismét Riccardo Frizza dirigálja az együtteseket, Mahler monumentális 8. („Ezrek”) szimfóniájában, de visszatér a zenekarhoz Kobayashi Ken-Ichiro is, aki Kodály Galántai táncok című művét és Brahms I. szimfóniáját vezényli majd. Az évad során olyan neves szólisták érkeznek a zenekarhoz, mint Baráti Kristóf, Ránki Dezső, Balog József vagy Renaud Capuçon, akivel karmesteri szerepben is találkozhat a közönség.
A 2023/24-es évad műsorfüzete, részletes koncertkínálattal és jegyinformációval ide kattintva érhető el. >>>
Fejléckép: Vásáry Tamás és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (forrás: Magyar Rádió Művészeti Együttesei)