Klasszikus

Junior Primák koncertjei

2010.03.10. 00:35
Ajánlom
Tíz fiatal vehette át tavaly novemberben a Junior Prima Díjat, akik most koncertsorozat keretében mutatkoznak be a közönségnek. Március 19-én Kokas Katalin hegedűművész játszik a Bartók Emlékházban.

A szezonban Csáki András és Fenyő László után, Hajnóczy Júlia előtt Kokas Katalin lép fel a Csalán úti villában. Kokas Katalin a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia előkészítő tagozatán Halász Ferenc, majd később Perényi Eszter tanítvány volt. 1994-ben négyéves ösztöndíjat nyert Torontóba, ahol két évet tanult Fenyves Lorándnál. 1994-ben Csehországban az Usti nad Orlice-i nemzetközi hegedűsviadalon, 1999-ben pedig a mosonmagyaróvári Flesch Károly nemzetközi hegedűversenyen lett győztes. Kelemen Barnabás partnereként első díjat nyert a semmeringi Bartók- és Martinu-versenyen. Játszott a sevillai világkiállításon, koncertezett Delftben, Párizsban, Bécsben, New Yorkban, Angliában és Dél-Afrikában, fellépett a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, és olyan neves művészek, zenekarok partnere volt, mint Perényi Miklós vagy Philipp Cassard, a Chilingirian kvartett, a Liszt Ferenc kamarazenekar, a kassai, a pozsonyi vagy a krakkói szimfonikusok. Márciusi koncertjének műsorán Mendelssohn és Enescu művei szerepelnek.

Kokas Katalin (hegedű), Kelemen Barnabás (brácsa)

2010. március 19. 18:00
Bartók Emlékház

Km.: Homoki Gábor, Dráfi Kálmán, Diószegi Tamás (hegedű), Domány Bernadett (brácsa), Rohmann Ditta, Kokas Dóra (cselló)

Mendelssohn: a-moll vonósnégyes
Enescu: Oktett

Junior Prima Díjasok hangversenyei/4
Koncert 33 - MVM Koncertek
www.jakobikoncert.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.