Klasszikus

Kadosa Pál

2003.09.01. 00:00
Ajánlom
Kadosa Léván, a ma Szlovákiához tartozó kisvárosban született 1903. szeptember 6-án. Édesapját korán elveszítve kisiskolás éveit közeli Nagyszombaton töltötte a nagyszülőknél, s itt tette meg első lépéseit a zongora mellett is.

1918-ban édesanyja újra férjhez ment, s a családjával Budapestre költöző tizenöt éves fiatalember ezúttal komolyan belevágott a zenei stúdiumokba: előbb Pál Ilona zongoraóráit látogatta szorgalmasan, majd három évvel később a Zeneakadémián már a kor legnagyobb hazai muzsikusaitól leste el a zongorázás (Székely Arnold, Keleti Lili), a kamarazene (Weiner Leó), és a zeneszerzés (Kodály Zoltán) fortélyait. A „Sturm und Drang”-korszakát élő ifjú Kadosa azonban nem érte be a muzsikával: festeni és rajzolni tanult, valamint az irodalmi élet szereplőivel is szoros kapcsolatokat ápolt.

Még nincs húsz éves, amikor I. zongoraszvitjével zeneszerzőként is a nyilvánosság elé lépett, a budapesti bemutatkozást pedig már 1925-ben követte két opuszának berlini bemutatója. 1927-től a két világháború közötti időszak legendás hírű – s épp Kadosa születésének évében alapított – intézetében, a Fodor Zeneiskolában tanított zongorát: az itt töltött másfél évtized pedagógiai tapasztalatai majd évtizedekkel később, a Zeneakadémia tanszakvezető tanáraként hozzák meg igazi gyümölcsüket. Kadosa 1928-ban a Modern Magyar Muzsikusok alapító tagja, majd 1932-től az Új Magyar Zeneegyesület meghatározó alakja. Az egyik legjelentősebb európai zeneműkiadó, a mainzi Schott ekkoriban már tucatnál is több Kadosa-művet tartott a katalógusában, az ígéretes kapcsolatnak azonban a náci rezsim hatalomra jutása véget vetett. A viharfelhők idehaza is gyülekeztek: Kadosát a háború sötét évei előbb a tanítás lehetőségétől fosztják meg, majd a munkaszolgálat alatt átélt embertelenségek kis híján életétől is.

Kadosa azonban szerencsére nem jutott Radnóti sorsára, és a háborút követő években az új zenei intézményrendszer egyik legaktívabb közszereplőjévé vált A Művészeti Tanács elnökhelyettese (1945és 1949 között), a Magyar Zeneművészek Szövetségének elnökségi tagja (több ízben elnöke is), a Szerzői Jogvédő Hivatal és a nemzetközi szerzői jogi testület zenei bizottságának (CISAC) elnöke – s a lista korántsem teljes. Már 1945-től a Zeneakadémia zongora tanszakának tanára, később vezetője lett: több évtizedes tanári pályafutása során olyan világhírű muzsikusok tanára, akiket ma a hazai és a nemzetközi zenei élet ünnepelt kiválóságaiként tartunk számon. Csak néhány név közülük: Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ránki György, Schiff András. Mindezek mellett azért jutott idő a kottapapírra is, s bár Kadosa alig másfél évtizede még a tömegdalok révén már az általános iskolákban is jelen volt, azóta csak elvétve hallani műveit. Kadosa nyolc szimfóniát és egy Kamaraszimfóniát, négy zongora-, két hegedű- és számos egyéb versenyművet, az 1951-ben bemutatott (Jókai novellája alapján született) Huszti kaland c. kétfelvonásost, valamint számtalan kamara-, zongora- és kórusművet komponált.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.