Klasszikus

Káel Csaba: "A színvonal megmarad"

2015.05.21. 08:30
Ajánlom
A 2015/16-os évadban is fenn szeretnénk tartani az idei, tízedik, jubileumi évad kínálatának sokszínűségét és magas színvonalát - mondta el Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója abból az alkalomból, hogy megkezdődött a jegyértékesítés az új koncertszezonra.

Kiemelte, hogy a Bécsi Filharmonikusok két alkalommal is fellépnek az új évadban: októberben Herbert Blomstedt vezényletével Beethoven VII. és VIII. szimfóniáját adják elő, 2016 februárjában pedig Valerij Gergijevvel az élükön A bolygó hollandi nyitánya és Debussy A tenger című kompozíciója után Muszorgszkij-Ravel klasszikusát, az Egy kiállítás képei című művet játsszák a budapesti közönségnek. A komolyzenei kínálatból felhívta még a figyelmet az Orosz Nemzeti Zenekar 2016. május 24-i hangversenyére, amelyen egyszerre két világsztárt hallhat a közönség Schumann műveinek tolmácsolójaként: a sokoldalú hegedűművész, Gidon Kremer a d-moll hegedűversenyt, míg az együttest vezető Mihail Pletnyov az a-moll zongoraversenyt szólaltatja meg az általa alapított moszkvai székhelyű zenekarral. Szintén megemlítette, hogy az argentin származású csellista, Sol Gabetta az Orchestre de Paris és a Grammy-díjas karmester, Paavo Järvi partnereként lép fel a következő évadban, de a Müpa vendége lesz Hélene Grimaud francia zongoraművész, a régizene-mozgalom mértékadó alakja, Ton Koopman, Anja Harteros, Diana Damrau szoprán és Dmitrij Hvorosztovszkij bariton.

Az új évadban A béke napjával és a Daphnéval folytatódik a Nemzeti Filharmonikusok Richard Strauss-sorozata, a Budapesti Fesztiválzenekarral közös Bridging Europe - Európai Hidak Fesztivál középpontjában Ausztria áll majd, az idén elindított Régizene Fesztivál pedig jövőre a francia barokkra koncentrál. 2016 júniusában a Budapesti Wagner-napok műsora A Nibelung gyűrűje tetralógia mellett A nürnbergi mesterdalnokokkal folytatódik, utóbbi 2013-as premierjének emlékezetes szereposztásából többek között James Rutherford, Annette Dasch és Bo Skovhus játékával. Ami a dzsesszt, valamint a világ- és könnyűzenét illeti, ismét lesz New Orleans Swingfesztivál, Jazz Showcase, Jazztavasz és a hazai könnyűzene krémjét felvonultató Hey, June! Az évadban fellép többek között a Steve Gadd Band, a Wolfgang Muthspiel Trio és a világhírű bendzsóművész, Béla Fleck. A világzene nagyjai közül koncertet ad Salif Keita, Yasmine Hamdan és a fado egyik sztárja, Antonio Zambujo is.

Káel Csaba kiemelte, hogy a Müpa a szakmai partnere a Hangvetőnek a világzene első számú nemzetközi eseménye, az októberi World Music Expo (Womex) megszervezésében, és a koncertek helyszíne is a Művészetek Palotája lesz. A Womex-et a közép-kelet-európai országok közül Magyarország elsőként rendezheti meg. Jelezte azt is, hogy a következő évad művésze Fassang László orgonaművész, az évad együttesei a Vashegyi György vezette Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar lesznek. Fassang László és Vashegyi György együttesei 3-3 különleges esttel ajándékozzák meg a közönséget.

Mint mondta, pazar évad elé néz a Literárium is, olyan vendégekkel, mint Kertész Imre, Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Márton László, Kántor Péter és Várady Szabolcs. Miután az idei tavaszi fesztiválon Zsigmond Vilmos fotóit mutatták be, a Müpamozi következő évadában az Oscar-díjas operatőr legjobb filmjeiből válogatnak - emelte ki.

A februárban indított online rádiócsatornák, a komolyzenét játszó Müpa Symphony, valamint a dzsessz, a pop, a rock, a világ- és népzene kedvelőit megszólító Müpa Easy az első tapasztalatok alapján kedvező fogadtatásra lelt - mondta Káel Csaba, hozzátéve: külön büszkék arra, hogy a hazai kulturális intézmények közül elsőként rukkoltak elő saját rádióval. A műsorfolyamban a hallgatók tájékozódhatnak a jövőbeni programokról és fellépőkről, esténként pedig korábbi koncertek felvételeit hallgathatják meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Színház

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus marton éva

Magyar zeneművészeket díjazott a Kennedy Center

Marton Éva operaénekes, Kurtág György zeneszerző, valamint Fischer Iván és Fischer Ádám karmesterek kapták idén a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját.
Klasszikus hír

Alexander Pereira távozik a milánói Scalából

Az osztrák szakembernek már 2014-es érkezése is nagy viharokat kavart, távozásában egy meghiúsult szponzori szerződés játszhatott közre. Guiseppe Sala, Milánó polgármestere és a Scala Alapítvány elnöke közölte kedden az operaház felügyelőtanácsának három órás tanácskozását követően, hogy nem hosszabbítják meg az intendáns szerződését. 
Klasszikus ajánló

Balázs János ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.
Klasszikus lemez

John Williams albumot készített Anne-Sophie Mutterrel

A világ egyik legnépszerűbb zeneszerzője és a német hegedűművész albumán természetesen örökzöld filmklasszikusok zenéi hallhatók.
Klasszikus bécs

Te is vezényelheted a Bécsi Filharmonikusokat a Budapesten!

A bécsi Zene Háza virtuális karmesterének segítségével a világ egyik legjobb zenekarának élére állhatsz július 2-4. között Budapesten.