A híres Mária-éneket, amelyet egy 13. századi ferences szerzetes írt, jó pár feldolgozás révén ismerjük, a leghíresebb közülük talán Pergolesi műve. A Stabat Mater témájának szentelt nagycsütörtöki hangversenyen két 19. századi olasz zeneszerző, két vérbeli operakomponista atipikus, ám zseniális művei kerülnek egymás mellé a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Négy szent ének, Verdi időskori alkotása hosszas alakítgatást követően öltött végleges formát 1897-ben. E ciklus legmonumentálisabb része a Stabat Mater - Verdi monográfusa, Julian Budden szerint a verset „schuberti tehetséggel, de a schuberti formák segítsége nélkül valósította meg a zenében" a szerző. Rossini több mint öt évtizeddel korábban elkészült Stabat Matere Verdiénél nem kevésbé jelentős vállalkozás, ám e mű keletkezésének története valóságos kalandregény. A komponista harminchét esztendősen írta meg utolsó operáját, ezzel gyakorlatilag végére ért a több mint negyven alkotást számláló dalszínházi életművének. Ezt követően csak elvétve komponált, inkább főzött és társasági életet élt. 1831-ben éppen Spanyolországban utazgatott, amikor egy államtanácsostól megkapta a felkérést a Stabat Mater megírására. Hat tétellel elkészült, de megbetegedett, ezért egyik barátját kérte meg a befejezésre, a kéziratot azonban a sajátjaként adta át a megrendelőnek. Az államtanácsos elhunyt, örökösei eladták a jogokat egy francia kiadónak, Rossini azonban nem járult hozzá a párizsi bemutatóhoz, mondván, a mű nem teljes egészében az ő alkotása. A kiadó ennek ellenére előadatta, de csak Rossini tételeit, aki viszont időközben egy másik kiadónak adta el a jogokat. Pereskedés vette kezdetét, amelynek végén Rossini megírta a hiányzó tételeket - ekkor már tíz év telt el a felkérés óta -, egy testvérpár nyolcezer frankért megvette az előadási jogokat a kiadótól, majd húszezerért továbbadta a Párizsi Olasz Színháznak, ahol először csendült fel a mű a ma ismert alakjában.
A két remekbe szabott művet neves előadógárda tolmácsolja: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és az Antal Mátyás vezette Nemzeti Énekkar élén Zubin Mehta felfedezettjét, a varsói Teatr Wielki zeneigazgatói posztját betöltő Carlo Montanarót üdvözölhetjük, aki nem először lép fel a Müpa rezidens együtteseivel. A szólisták között hallhatja a közönség a huszonhét éves Vörös Szilviát, aki fiatal kora ellenére már díjak egész sorával büszkélkedhet: 2011-ben Gundel művészeti díjat, 2012-ben Junior Prima-díjat kapott, tavaly pedig ő érdemelte ki a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny nagydíját. Az est neves fellépőinek sorát bővíti a kínai származású basszista, Liang Li is, aki 2006 óta a stuttgarti operaház társulatának tagja, és az előző évadban fellépett többek között a Berlini Filharmóniában és a Carnegie Hallban, valamint Drezdában, Berlinben és Tokióban is.
hírlevél
