A koncerteknek a Festetics és Benczúr Palota, valamint a Régi Zeneakadémia kamaraterme ad otthont. Miranda Liu, hegedűművésznő elmondta:
„Célunk az, hogy a kamarazenét – a barátok zenéjét – a leghitelesebb formájában mutassuk be úgy, ahogy a zeneszerzők eredetileg eltervezték: meghitt környezetben előadva.
Régi álmom, hogy olyan platformot hozzak létre, amelyben a világ minden tájáról érkező tehetséges zenészek együtt zenélnek és kötnek életre szóló barátságokat. Remélem, hogy ezzel az új fesztivállal inspirációt nyújthatunk művészeinknek, diákjainknak és közönségünknek egyaránt.”
A fesztiválon Budapest legsikeresebb kamarazenészei mellett fellép Bartosz Koziak gordonkaművész Lengyelországból és Georgij Csaidze zongoraművész Oroszországból – tette hozzá Miranda Liu.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel Miranda Liu visszahívást kapott Krakkóba a Lengyel Zenei Fesztiválra, ahol ezúttal a Krakkói Filharmonikus Zenekar szólistájaként lép fel július 14-én.
Soós Máté hegedűművész, a Central European String Quartet tagjának közlése szerint a fesztivált augusztus 30-án, a Central European String Quartet koncertje nyitja meg, a műsor első felében Debussy és Bartók műveit hallhatja majd a közönség a Festetics Palota Tükörtermében.
A fesztiválon fellép mások mellett Érdi Tamás zongoraművész, Klenyán Csaba klarinétművész, debütál a Central European Strings kamarazenekar és bemutatkoznak a fellépők közül a fiatal művészgeneráció legsikeresebb kamarazenészei is.
Teljes program és információ a mesterkurzusokról a fesztivál honlapján.