Klasszikus

Kamarajátékok

2014.02.23. 21:14
Ajánlom
Tabea Zimmermann, Jörg Widmann és Várjon Dénes közös estjét az évad kamarakoncertjeként vártam, s nem kellett csalódnom. Ha vannak kritikai megjegyzéseim, az annak a jele, hogy a kamarazene a világ egyik legizgalmasabb és leggondolatébresztőbb műfaja, legyen szó 18., 19. vagy akár 20. századról. KRITIKA

Az egyetlen igazi csalódás a nézőszám volt. Noha a Müpa hajdani munkatársaként tisztában vagyok vele, mennyire lehetetlen egy kortárszenével „súlyosbított" koncert eladása, itt azért másról is szó van. Mert egyrészt fellép három (és nem kettő!) világhírű kamarazenész, akik nemcsak Kurtágot, de Mozartot és Schumannt is játszanak. Tizenegynéhány éve - mert nekem semmi sem jó - még azon voltam megrökönyödve, hogy egy Kurtág-koncertből értelmiségi „flottatüntetés" lett. A mostani hangverseny szünetében hiába kerestem a hírességeket, s bizony hiába kerestem a szakmát is, a karmestereket, zenész kollégákat, a kedvtelésből ellátogató zenei újságírókat, akik egy-másfél évtizede a hátsó falnál állva hallgatták volna fáradhatatlanul egy ilyen hangversenyt.

Mozart Kegelstatt-triója számomra például - jó előadásban - egy egész estére elég zenei muníciót ad: Mozart egyik legmélyebb, legínyencebb művének kulcsa talán a hangzás, s ha zenei jelentőségét említjük, elég az esten megszólaló másik két triót említeni, s megfeledkezni pl. Brahms és Ligeti Kürttriójáról, melyeknek ha nem is atyja, de legalábbis nagybátyja e mű. Mozart zenéjének másik kulcsa, hogy végig ingadozik, ki a „vezér" - kevés „demokratikusabb" művet ismerek. Elemi kamarazene ez, nem vitás. A mostani előadás erénye épp a színekben keresendő - mindhárom zenész erőssége, hogy színpompásan képes és hajlandó játszani hangszerén. És ha az előadás gyenge oldalát keressük, akkor talán a másik kulcs kapcsán leljük meg: Várjon Dénes kicsit túlzottan háttérbe vonult mindvégig (gondoljunk a menüettre, ahol egy bukolikusabb balkéz talán jobban visszaadta volna a tétel igazi karakterét) kivonva magát a vezetésből. Olyan hibákat csak megemlítek, mint az első tétel elejét, ahol nemcsak az indulás nem sikerült egyszerre (kétszer), de a három zenész közül egyedül a klarinétos játszotta pontosan a főtémát. (Megjegyzem: felvételen is alig akad olyan előadás, ahol ez a téma úgy szólalna meg, ahogy a kottában áll.) Ezzel együtt hihetetlenül finom és érzékeny kamaramuzsikálást hallhattunk, ahol a zenészek láthatóan is egymásnak adták a szólamokat, ahol sok-sok ritkán hallható belső játék kapott értelmet.

A klarinét-zongoraduóra írt Schumann-fantáziadaraboknál hasonlókat kifogásoltam: a zongora itt is lehetett volna bátrabb, pláne, hogy Várjon Dénes számára Schumann régóta „hazai pálya". Jörg Widmann itt is remekül fújt és muzsikált, de messze nem ez a darab volt az est fénypontja.

A szünet előtt sor került még a Schumann-hommage Kurtág-trióra is. Noha ezt kottával a kézben hallgattam (ami sosem mentes a tanulságoktól), annyit azért láttam, s öröm volt látnom, hogy a három zenész milyen szabadon, improvizatívan mer játszani. Az apróbb pontatlanságok elsikkadnak amellett, hogy ez az előadás „eladta" a zenét, s a benne rejlő magyarázat s értelmezés nemcsak katartikus, hanem helyenként játékos és szórakoztató élményt is nyújtott. Nekem messze nem a Waldszenenre és Mahlerre egyszerre utaló zárótétel (Abschied) tetszett a legjobban, hanem talán a harmadik (...um wieder zuckt es schmerzlich F, um die Lippen) vagy épp a „töredék-töredék" negyedik.

A második rész terjedelmében és magvasságában hasonlóképp próbára tette a hallgatóság befogadóképességét - a gondosan és többször kipróbált módon sorrendbe állított zenék időtartamra ugyan beleférnek egy estébe, de ember legyen a talpán (beleértve az előadókat is), aki egyformán jelen tud lenni minden egyes hangnál. Így noha a nyitó Widmann-szóló - mely időnként mintha azt próbálta volna visszaadni, milyen az, amikor egy klarinétos bejátszik, na de micsoda klarinétos! - humora és technikai sziporkája ismét megmutatta, hogy Jörg Widmann-nak aligha akad párja, zeneileg csak annyiban illett az esthez, hogy ismét gazdagabbak lettünk egy olyan kortárs művel, mely kapásból sikert arat. Persze elsősorban előadójának köszönhetően, akinek az alaphangszíne kissé élesebb, mint amit idehaza megszokhattunk, de sose fordul trombitálásba, viszont olyan színes, mint a szivárvány. Widmann egész testével játszik, s ha mindvégig kommunikál (kamarapartnereivel, illetve - itt azok híján - a közönséggel), nincsenek allűrjei. (Ami Tabea Zimmermannról nem mondható el: nála a technikai és zenei tudás hasonlóan óriási, de megoldásaiban olykor akad egy icipici magamutogatás.)

Mielőtt azonban a brácsafenomén ismét színpadra lépett volna, egy másik sor szóló következett: Várjon Dénes adott elő Kurtág-zongoraműveket. Eleinte - a Szálkák első tételeként is ismert - Prelúdium (majd a korál) kapcsán úgy éreztem, talán most engedi szabadjára, amit a kamaraművekben visszatartott, s tőle szokatlanul kissé fémesen, kalapácsosan szólaltatta meg hangszerét. Az alkalmi ciklus végén mégsem maradt hiányérzetem, a kurtági zenének átjött a lényege. (És itt kapcsolok vissza a cikkem bevezetésében fejtegetettekre - talán nem is baj, hogy a Kurtág-zene ma már nem társadalmi esemény, hanem zenei, vagyis megszabadulva a zenén kívüli konnotációktól, klasszicizálódik, érthetőbbé válik.)

És ekkor jött Tabea Zimmermann, aki Várjon Dénessel Schumann Meseképeiben olyan élményben részesített minket, amilyen kevés van. A 3-4. tétel után nemcsak a könnyeimmel kellett megküzdenem, hanem bizony az előítéleteimmel is, s rácsodálkoznom: micsoda korszakos nagy zene ez a négy kis tétel, s mennyire nincs igaza azoknak, akik rálegyintenek a kései Schumann muzsikájára. Most nem volt semmi kifogásom a hangzásbeli arányokkal. S ha a záró trióban a zongora ismét icipicit zárójelbe került, az talán már tényleg inkább annak volt köszönhető, hogy a klarinétos és a brácsaművész a zenén kívüli gesztusokban jobban magára vonta a figyelmet. Ez a produkció már nem volt ment az allűröktől, én legalábbis kissé öncélúan túlzónak éreztem Zimmermann hárommilliméteres vonóval előadott, két húrváltásos futamát. Ami persze hibátlan volt és minimum 6p-s pianissimóban - válaszként Widmann öt p-s pianissimójára. Mindez mégsem idegen ettől a zenétől (vagy általában a zenétől): a kamarazene ilyen értelemben is játék, intellektuális, szellemi és szellemes, és ez áll a legközelebb az improvizációs műfajokhoz. S mintha ezt kívánta volna alátámasztani az estet keretező ráadás, mely a legfajsúlyosabb mű egyik tételét tárta elénk újra: Mozart rondója kissé más értelmezésben szólalt meg, mint „odafele", és így is nagyszerű volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Én vagyok a legszéle, innen már nincs hova esnem – beszélgetés Urbanovits Krisztinával

Május 23-án volt a premierje az Apertúrában Thomas Bernhard ismert darabjának, A színházcsinálónak, aminek az eredetileg férfira írt főszerepét, Bruscont a darabot rendezőként és dramaturgként is jegyző Urbanovits Krisztina játssza. A friss bemutató kapcsán a KV Társulat alapító tagjával a megszállottság teremtő erejéről beszélgettünk.
Színház

Visszatér a színpadra Kulka János – évadot hirdetett a Jurányi Ház

A Nemzet Színésze egy Thomas Mann-adaptációban lesz látható szeptembertől a Jurányi Ház 2024/205-ös évadában. A játszóhely évadzáró ülésén Rozgonyi-Kulcsár Viktória ismertette a következő szezon előadásait. 
Vizuál

Elhunyt Anouk Aimée

A huszadik századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.   
Plusz

Korniss Péter és Nyáry Krisztián is az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége lesz

Július 30. és augusztus 3. között rendezik meg a 17. Ördögkatlan Fesztivált, ahol több száz programmal és neves fellépőkkel várják a kultúra szerelmeseit. 
Vizuál

10 kihagyhatatlan program az idei Múzeumok éjszakáján

Több száz izgalmas programmal, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi foglalkozásokkal, valamint számos meglepetéssel várják az érdeklődőket június 22-én országszerte a múzeumok és kiállítóterek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„A művek mélyebb megértését tartom a legfontosabbnak” – beszélgetés Szalai Molli zongoraművésszel

Külföldön értük utol a friss Junior Prima-díjas zongoraművészt, aki jövőre már második mesterdiplomáját szerzi. Az MVM Zrt. jóvoltából idén megemelt, hárommillió forinttal járó elismerést ezért felkészülésre, új hangszerre és megszakítás nélküli, folyamatos munkára fordítja majd.
Klasszikus hír

Balogh Máté olasz zeneszerzőversenyen nyert első díjat

A trieszti Friedrich Schiller Kulturális Társaság által kiírt dalversenyen a nagy német költő szövegeit kellett megzenésíteni. A megmérettetést az első alkalommal rendezték meg, Jörg Widmann fővédnöksége alatt.
Klasszikus ajánló

Stradivari, Guadagnini és Guarneri hangszerei varázsolnak el az idén tizenöt éves Kaposfesten

Tizenötödik alkalommal, augusztus 12-18. között rendezik meg idén az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseményét, a Kaposfestet. Most is számos meglepetéssel készülnek a rendezők a kaposvári fesztiválra.
Klasszikus interjú

„Emberi kapcsolat nélkül nem lehet tanítani” – interjú Szecsődi Ferenccel

Kortárs vonóshangszer-kiállítással nyílik meg A magyar hegedű ünnepe június 22-én délelőtt az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. A kétnapos összművészeti esemény idén összekapcsolódik Szecsődi Ferenc hetvenedik születésnapi ünneplésével.
Klasszikus hír

Molnár Anna neves izraeli kortárs zenei együttessel lép fel

Az Israel Contemporary Players június 22-án ad koncertet Tel-Avivban, az elsősorban szintén kortárs zenei produkcióiról ismert mezzoszoprán Steve Reich Tehillim című művében működik közre.