Klasszikus

Kamarakoncert-sorozatot indít az Anima Musicae

2023.10.10. 10:55
Ajánlom
Hagyományos kamarazenekari hangversenyei mellett az Anima Musicae új ötletet álmodott meg az Erzsébetligeti Színházba: vonós kamaraműveken keresztül mutatja be Európa három fővárosának – Budapest, Párizs és Bécs – pezsgő zenei atmoszféráját.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A KLASSZ(IK) Liget sorozat három hangversenyén az együttes művészeit duók, triók, kvartettek és hasonló izgalmas formációk tagjaként hallhatják. Elsőként október 15-én Budapest páratlanul színes zenei miliőjét idézik meg: az ismertebbek közül Bartók, Kodály, Weiner és Dohnányi remekművei csendülnek fel, de –

mint ahogyan azt az Anima Musicae közönsége már megszokhatta – az együttes zenészei kevésbé ismert kompozíciókat is hivatottak népszerűsíteni,

így Veress Sándor, Kókai Rezső és Ligeti György ritkán hallható zenéi is elhangzanak.

Az Erzsébetligeti Színház Harmónia Szalonjában a tavalyi évadban is nagy sikert arattak az Anima Musicae koncertjei: telt ház előtt adhatták elő Vivaldi legismertebb művét, A négy évszakot, és a kamarazene igazi gyöngyszemeit hozták el a hallgatóságnak.

Az idei KLASSZ(IK) Liget – Városok zenéje koncerteken Budapest után november 19-én Párizs romantikus, álmodozó világát hozzák el a kamarazenekar művészei, többek között Ravel, Fauré és Satie művein keresztül, december 10-én pedig Haydn, Mozart, Beethoven és Kreisler zenéivel a kifinomult, elegáns Bécs városába repítik a hallgatóságot.

Az október 15-i sorozatindító koncertre jegyek a helyszínen és online is megvásárolhatók.

A kamarakoncert-sorozat mellett az Anima Musicae népszerű bérletei idén is páratlan szólistákat és felejthetetlen koncerteket tartogatnak. Grandioso bérletük, amely a Zeneakadémia Nagytermében rendezett koncerteket vonultatja fel és a vendégkoncertmestereket bemutató Animato bérlet elérhető online is, valamint a kamarazenekar közösségi oldalán naprakész információk találhatók további jegy- és bérletvásárlási lehetőségekről.

Támogatott tartalom.

Fejléckép forrása: Anima Musicae Kamarazenekar

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.
Zenés színház

Mindent sok helyen – Japán operaházai

Idén nyáron ismét A varázsfuvolával tért vissza Cso-cso-szán hazájába az OPERA együttese. Különleges fellépési színhelyek, bámulatos komplexumok egész sorát érintette az újabb japán turné.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.
Klasszikus hír

Jubileumok, találkozások és közös ünnep – így zárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Július 12-én este lezárult a 2026-os Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az idei kiadás a Fantasia mottó jegyében arra vállalkozott, hogy bemutassa: a régizene egyszerre őrzi a múlt emlékeit, és ösztönöz alkotó szabadságra.