Klasszikus

Kamarazene felé nyit a Jakobi Koncert

2012.11.30. 11:13
Ajánlom
A sikeres zongora-, hegedű- és hárfaestek mellett 2013 tavaszán Várjon Dénes és Simon Izabella művészeti vezetésével Budapesti Kamarakoncertek néven Schumann körét bemutató sorozatot indít Jakobi László.

A Kamarazene Éjszakája 2013. március 30-án délután hattól hajnali kettőig tart majd a Festetics Palota Tükörtermében, a Budapesti Kamarazene sorozat pedig két hétvégét foglal magában, március 29-én és 30-án, valamint április 6-án és 7-én csendül majd fel kamaramuzsika a palotában. A koncerteken olyan rangos művészek lépnek pódiumra, mint Steven Isserlis, David Grimal, Rados Ferenc, Bátori Éva, Andrea Hallam, Keller András, Rohmann Ditta, Mali Emese, Vigh Andrea, Várjon Dénes és Simon Izabella - jelentette be csütörtökön szűkkörű sajtótájékoztatón Jakobi László, a Jakobi Koncert vezetője. A kezdeményezés nem előzmények nélküli: "2004-ben Budapesti Kamarakoncertek néven hangversenysorozatot rendeztünk a később elhunyt Strém Kálmánnal a Zeneakadémia nagytermében. Felléptek a világ leghíresebb vonósnégyesei, rendeztünk dalesteket, szonátaesteket a világ kiemelkedő művészeivel. A 2012/13-as szezontól én folytatom a kamarazene népszerűsítését, most már új helyszínen, a budapesti Festetics Palotában" - ismertette a sorozat hátterét Jakobi László. (A fellépők során végigtekintve a 2011-ben szintén Várjon Dénes által irányított Liszt és Európa kamarazenei fesztivál is eszünkbe juthat.) A 2013-as MVM kamarakoncertek elvitathatatlan különlegessége a tematikában rejlik: a Robert Schumann és a Dávid-szövetség címet viselő hangversenyek műsorán a drezdai zeneszerző és közvetlen pályatársai mellett a nagy elődők és a méltó utódok művei is helyet kapnak.

Az MVM Koncertek összefoglaló néven meghirdetett 2012/13-as hangversenyek kapcsán megtudtuk, a Festetics Palota 18-19. századi szalonkoncertek hangulatát idéző Tükörtermében 2013 januárban Farkas Gábor, márciusban pedig Igor Levit játszik. A Bartók Emlékházban a Junior Prima Díjasok sorozatában jövőre Fülei Balázs és ifj. Balázs János játéka lesz hallható. Az MVM Koncertek - A Zongora-sorozatban Jevgenyij Koroljovot 2013-ban Bogányi Gergely és Ránki Dezső, illetve jövő áprilisban Grigorij Szokolov követi majd a Művészetek Palotájában. A józsefvárosi Palotanegyedben, a Magyar Rádió tőszomszédságában álló Festetics-épületben A Hegedű címmel is elindult egy sorozat, amelynek legközelebb Hracsja Avaneszjan, januárban Kelemen Barnabás, márciusban pedig Szabadi Vilmos lesz a főszereplője.

Jakobi László távolabbi terveivel, illetve a 2013/14-es szezonnal kapcsolatban elmondta, az MVM Koncertek - A Zongora-sorozatban tervezett nyolc hangverseny közül négyet már a Zeneakadémia nagytermében hallgathat meg a közönség. 2013. október 5-13. között rendezik meg az immár 15. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivált Vigh Andrea művészeti vezetésével, melyek sztárvendégei Emmanuel Ceysson, Marielle Nordmann és Catrin Finch lesznek. A 2013/14-es szezonra mesterbérlet meghirdetését is tervezi, mely egy-egy hangversenyt kínálna az MVM Koncertek különböző sorozataiból. A szűk körű sajtóbeszélgetésen a Magyarországon szinte egyedüliként piaci alapon (tehát jegybevételből, illetve az MVM mecénási támogatásából gazdálkodva) működő koncertszervező-iroda műhelytitkaiba is betekintést engedett Jakobi László. Mint megtudtuk, bérletértékesítési stratégiája a fapados légitársaságokéhoz hasonló, de a módszer hatékonyságának ellenére - már a 2013/14-es szezon bérletei is javarészt elkeltek - kénytelen volt csökkenteni a jegyárakat a recesszió nyomására. Újságírói kérdésre Jakobi Lászlótól azt is megtudhattuk, bár voltak ezirányú tervei, más hangszerekkel egyelőre nem bővíti az MVM koncertek sorát.

Ami pedig a következő heteket illeti: a 2012-es év végéig még öt MVM Koncertet tartanak. December 7-én Hrachya Avanesyan (képünkön) hegedűestjére várják a Festetics Palotába a hangszer rajongóit. Az ifjú hegedűművész 2006-ban, alig tizenkilenc évesen első helyen végzett a fiatal tehetségek számára megrendezett Menuhin-versenyen, ma Antonio Stradivari 1717-ben készített "Piatti" hangszerén játszik. Másnap, december 8-án Várjon Dénes ad a Tükörteremben zongoraestet Beethoven, Janáček és Schumann műveiből. December 9-én Szegedi Anikó (zongora) és a Budapesti Vonósok kamarazenekar közreműködésével szintén a Festetics Palotában rendezik meg az Apolló Alapítvány Karácsonyi Hangversenyét. December 18-án Lajkó István Junior Prima Díjas zongoraművész Beethoven E-dúr szonátája (op. 109) és a Tizenöt variáció fúgával (Eroica-variációk, op. 35) után igazán különleges válogatást ad elő Szergej Prokofjev életművéből a Bartók Emlékházban. December 22-én Vigh Andrea tart karácsonyi hárfaestet az Angelica Leánykarral, egyben ez lesz 2012 utolsó MVM Koncertje a Festetics Palotában. A koncertsorozat az 2013-ban természetesen folytatódik: január 13-án David Fray várja J. S. Bach és "A Zongora" rajongóit a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A részletekért kattintsanak cikkünk alatt a kapcsolódó produkciók linkjeire! 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.
Klasszikus ajánló

Lunchtime koncertek indulnak az ELTE Bölcsészettudományi Karán

Az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetének művészeti instruktor mesterképzési szakos hallgatói 2025 februárjától egyedülálló koncertsorozatot indítanak: zeneművészeti egyetemek hallgatói kapnak fellépési lehetőséget a Trefort-kertben.
Klasszikus ajánló

Az élő zenei hagyomány megünneplésével jubilál a Cziffra Fesztivál

Fazil Say estjével, hazai sztárokkal, tudományos előadással és határátlépő zenei programokkal várja a közönséget a 10. Cziffra Fesztivál, amelyet idén február 13. és 23. között rendeznek meg.