Bach fennmaradt egyházi kantátáinak összessége az egyetemes zeneirodalom egyik csúcspontját jelenti, mégis e művek sajnos viszonylag ritkán hallhatóak hangversenyek műsorán.

Vashegyi György a 2011-es Régi Zenei Napokon (Fotó/Forrás: filharmoniabp.hu)

A koncert keretében öt ilyen kantáta, és egy motetta szólal meg: az első mű, a BWV 150-es jegyzékszámú Nach dir, Herr, verlanget mich Bach egyik legkorábbi fennmaradt kantátája, valószínűleg még 1707 körül, Arnstadtban keletkezett. (Valószínűleg igaz a legenda is, mely szerint Johannes Brahms számára e mű utolsó tétele adta az ötletet utolsó, 4. (e-moll) szimfóniájának chaconne-formában írt zárótételéhez.) Ezután egy-egy szoprán- és basszus-szólókantáta, a méltán híres Ich bin vergnügt mit meinem Glücke BWV 84 és a talán még híresebb Ich will den Kreuzstab gerne tragen BWV 56 hallható, estünk két kiemelt, nemzetközileg is jelentős énekes szólistája, Kovács Ágnes (szoprán) és Thomas Dolié (basszus) előadásában. E két mű a keresztény lélek egy-egy monológja, melyek a földi élet halálig tartó nyomorúságának ábrázolása mellett az örök életre való vágyakozást helyezik a gondolati középpontba.

Az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus

A szünet után egy gyönyörű dialógus-kantátában a szoprán és basszus-szólista immár együtt is énekelnek: a BWV 57-es jegyzékszámú Selig ist der Mann Jézus (basszus), és a halálra készülődő keresztény lélek (szoprán) beszélgetését ábrázolja, a lutheránus hagyomány szerint a Vőlegény (Jézus, azaz basszus) és Menyasszony (Lélek, azaz szoprán) közeli újratalálkozásának örömünnepeként felfogva a földi életből való távozást. A BWV 159-es jegyzékszámú Sehet, wir gehn hinauf gen Jerusalem viszont Krisztus (basszus) Virágvasárnapon elmondott szavaival kezdődik – ebben a műben kapnak először szerepet az alt és tenor szólisták is, akik itt Krisztus követőiként mutatkoznak be: az Evangéliumból tudjuk, hogy ők akkor nem igazán értették Krisztus mondanivalóját... – , majd Bach egyik legcsodálatosabb basszus-áriájával (Es ist vollbracht!) fejeződik be.

A koncert a BWV 118-as jegyzékszámú O Jesu Christ, meins Lebens Licht című motettával zárul, amely sorszámát tekintve azért került (tévesen) a kantáták közé, mivel partitúrájában az énekszólamok mellett domináns a zenekar szerepe is. Bach itt Martin Behm 1610-ben írott nagyszerű lutheránus himnuszának szövegét dolgozza fel (úgy, hogy a himnusz szövegét az Ach Gott, wie manches Herzeleid c. korál dallamára illeszti), e kompozíció 1736-37 körül, egy gyászszertartásra született. Az utolsó műsorszám tehát mintegy 30 évvel később keletkezett a program első darabjánál, a BWV 150-es kantátánál: az est közel három évtizedet fog át Bach páratlan vokális életművéből, ezúttal döntően az énekes szólistákat kiemelten foglalkoztató kantátákkal a középpontban.