Egészen különleges dokumentumtípus a kántorkönyv. Olyan gyűjteményről van szó, amelyben a templomi zenét irányító énekes-orgonista azokat az egyházi szövegeket és dallamokat írja le, amelyeket az adott közösség ismer, és különböző alkalmakkor énekel. Általában nagy gonddal és szépírással lejegyzett kötetek ezek. Gyakran előfordult, hogy generációról generációra hagyományozódtak, egyik kántor adta a másiknak, ha éppen nem maradt évszázadokon keresztül egy családban.
Azon túl, hogy felemelő érzés kézbe venni ilyen nagy becsben álló köteteket, tudományos szempontból is kiemelkedő jelentőségűek, hiszen az egyházi népének, a liturgia változásának lényeges forrásai.
Az itt bemutatott kántorkönyvet, mely 136 halottas éneket tartalmaz, Markó József írta 1866-ban. Rövid "zeneelméleti" szakasz és a dallamok közlése után olvashatók az énekszövegek. Markó József - a szokásnak megfelelően - jelzi, melyik dallamra kell énekelni, de a régi hagyományt abban is követi, hogy az oldal alján megadja, lapozás után, milyen szöveggel folytatódik az ének. Az első ének második versszaka pedig az antikváriust is figyelmezteti:
"Az ember örök reménység alatt / Hijába gyűjt halomra, / Mert elnyeli egy minuta alatt, /A' sir gödör éh gyomra."
hírlevél
