A nyár újabban a fesztiválok jegyében telik, bármerre is járunk, bizton számíthatunk arra, hogy egy nekünk való fesztiválba botlunk, olyanba, melyre példa eddig még nem volt, már csak rá kell hangolódnunk a nyárra, és a szervezők hangzatos szólamaik tanúsága szerint a szórakozás garantált.
Aki nem hallott még a tavaly első ízben megrendezett kaposvári eseménysorozatról, első hallásra könnyedén legyinthet a fesztiváldömpingben, mondván minek még egy, ám ha mégis kicsit elidőzik a fellépők névsorán, el kell gondolkodnia azon, hogy talán ez mégsem egy újabb szappanbuborék. Ha meghallgatunk egy-két nyilatkozatot a szervezőktől, kiderül, a fesztivál tulajdonképp nem más, mint egy tágabb baráti kör együtt zenélése, ismert és megismerésre váró tehetségek felsorakozása itthonról és külföldről egyaránt.
Ennek megfelelően kitüntetett figyelemben részesült a nyitóhangverseny, mely telt ház előtt zajlott, a nemrégiben felújított Szivárvány Zeneház hangulatos színháztermében. A merész műsor összeállítás első pillanatra szembetűnő, rögvest demonstrálni kívánja a fesztivál filozófiáját, egyúttal egyfajta fesztelenséget kíván bemutatni, tehát egyszerre akar nyári fesztivál lenni, ahol azonban a legkomolyabb műélvezet, akár jó ideig emlékezetes találkozás is megvalósulhat zenemű és hallgatója között.
Elsőként három Kreisler művet hallgathattunk meg Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán előadásában. Fritz Kreisler, korának egyik leghíresebb hegedűvirtuóza több különböző zeneművet jegyez, legtöbbjük valamely általa kedvelt zeneszerző stílusában íródott, és bennük egyértelműen a hegedű játssza a főszerepet. Kevésbé ismert darabbal kezdődött az este, XIII. Lajos dala és Pavane című kompozíció Louis Couperin stílusát idézi, leginkább bemelegítésként szolgált Kelemennek és Kocsisnak, ám felfigyelhettünk a dal elmélázó hegedű hangjára, majd a Pavane vidámabb, erőteljesebb taktusaira. A Kínai dobos ezek után igen energikusan szólalt meg, itt érezhettük először igazán a két művész nagyszerű összhangját. Bár a zongora feladata nem könnyű, mégis végig kísérő szerepet tölt be. Végezetül egy ír népdal feldolgozás következett, mely néhány ütem erejéig ugyan engedte a zongora egyedüli játékát, ám csupán felvezetésként a hegedű virtuóz szólamához. Kelemen Barnabás nagy átéléssel, rendkívül szuggesztív játékkal örvendeztette meg a hallgatót, már-már túlment a zenélés határain, egy ízben szabályos tánclépéseket is láthattunk tőle. A siker nem maradt el.
A továbbiakban nagyobb együttes töltötte meg a színpadot, Szergej Prokofjev Péter és a farkas című zenés meséjét hallhatta a közönség. A jól ismert mű méltó előadásban szólalt meg, ha nem is teljesen hibátlanul, ám minden szólista és hangszercsoport hihetően jelenítette meg a rábízott karaktereket. Panaszként hozható fel, hogy a kis létszámú vonós együttes nem tudta túlszárnyalni a rézfúvósok és ütősök hangerejét, de ez pusztán a befejezés néhány taktusát érintette, így nem csorbította az előadás érdemeit. Kulka János a tőle elvárható színvonalon töltötte be a mesélő hálás szerepét.
A szünet után a műsor a pusztán szórakoztató művek világából fajsúlyosabb zene felé vette az irányt. Johannes Brahms 1. B-dúr vonós szextettje a zeneszerző első igazán érett kompozíciója, az életmű ismeretében sok jellemzően brahmsi vonás eredetére találhatunk a négy tételben, melyek természetesen magukon viselik Beethoven hatását, mégis oly módon, hogy az egyedi hang egyértelműen megszólal.
Energikus játék, mély átélés jellemezte az előadást, helyenként letaglózóan jelent meg a nem is annyira kontrollált szenvedély és mély érzelmek, melyek olyannyira jellemzik Brahms műveit. Rögtön az első tételben felfigyelhettünk ezen erényekre, de az előadás érzelmi tetőpontját a lassú tétel jelentette, a későbbi szimfóniákra emlékeztető Andante ma moderato igen ihletetten szólt. A Scherzo és a Rondo-finálé jó alkalmat adott az együttes képességeinek bemutatására. Az összjáték nem minden esetben valósult meg tökéletesen, mégis az átszellemült játék kárpótolt az apróbb hiányosságokért. Külön kiemelendő Nicolas Altstaedt igazán szép és nemes csellójátéka. Nagyszerű előadás volt, méltán aratott sikert, ráadásként a Scherzo-t hallhattuk még egyszer, egy fokkal felszabadultabban, mint a teljes mű előadásakor.
A kezdet igazán örvendetes. Kaposvár klasszikus zenei fesztiválja felveszi a harcot a tartalom nélküli szórakozás farkasával, programok garmadájával várja az összes korosztályt, felhőtlen zenei élményeket kínálva a nyárra. Érdemes ellátogatni ebbe a szép, jó hangulatú városba.
Kíváncsian várjuk a folytatást (melyről a Fidelio.hu napi blogjában is olvashatnak - a szerk.).
Nyitókoncert
2011. augusztus 12. 19:00
Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál
Meglepetés Kreisler-művek
Km.: Kelemen Barnabás (hegedű), Kocsis Zoltán (zongora)
Szergej Prokofjev: Péter és a farkas, op. 67
Km.: Alina Pogostkina (első hegedű), Lesták-Bedő Eszter (második hegedű) Amihai Grosz (brácsa), Nicolas Altsaedt (csellő), Fejérvári Zsolt (bőgő) Reto Bieri (klarinét) Szabó Anita (fuvola) Horváth Béla (oboa) Lakatos György (fagott)Chezy Nir, Borbély Balázs, Kutas Dávid (kürtök), Horváth Bence (trombita) Káip Róbert (harsona) Colin Currie, Rácz Zoltán (ütőhangszerek)
Vez.: Kocsis Zoltán
Narrátor: Kulka János
Johannes Brahms: 1. B-dúr vonós szextett, op. 18
Kelemen Barnabás (hegedű)
Homoki Gábor (második hegedű)
Kokas Katalin (első brácsa)
Amihai Grosz (második brácsa)
Nicolas Altstaedt (első cselló)
Kokas Dóra (második cselló)
hírlevél
