Klasszikus

Kaposváron rendezik az idei ZeneVarázslat zongoraversenyt

2020.02.12. 16:25
Ajánlom
Március 5. és 8. között Kaposvár ad otthont a ZeneVarázslat elnevezésű nemzetközi négykezes zongoraversenynek és az ahhoz tartozó kurzusnak.

Ötödik alkalommal rendezik meg március 5. és 8. között a ZeneVarázslat nemzetközi négykezes zongoraversenyt – ez alkalommal Kaposváron. A programoknak többek között a frissen felújított a Csiky Gergely Színház biztosít helyszínt.

Várnagy Andrea zongoraművész, a ZeneVarázslat mozgalom alapítója a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján a mozgalom közösségformáló erejét hangsúlyozta, a művészet elsődleges feladatának pedig a lelkek gazdagabbá tételét nevezte meg.

zenevarazslat-2-122345.jpg

Várnagy Andrea zongoraművész, a ZeneVarázslat Mozgalom alapítója (Fotó/Forrás: ZeneVarázslat Mozgalom)

A versenyen idén már tanár-tanár, valamint tanár- és diákpárosok is fellépnek.

Az eseménysorozatot március 8-án gálaest zárja, ahol cirkusz- és táncművészet, divat és zongoramuzsika egyszerre lesz jelen.

A ZeneVarázslat vendége lesz mások mellett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Marton Éva szoprán, aki vállalta az esemény védnökségét is. A rendezvényen fellép Vigh Andrea hárfaművész, Balázs János zongoraművész, Rohmann Imre és Kurucz Tünde négykezes zongorakoncertet ad, bemutatnak egy zenetanulást segítő társasjátékot, Várnagy Andrea pedig zongorakurzust is tart.

A fejléckép forrása: ZeneVarázslat Mozgalom

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.